Mindenkinek joga van elkeríteni a saját tulajdonát, azonban a kerítés kialakítása, építése közben nem árt pár dologra odafigyelni!
A kuvasz korábban nagyon népszerű kutyafajta volt Magyarországon, az utóbbi években azonban inkább a kihalás fenyegeti.
Budapest VII. kerületében jelentős forgalmi változások lépnek életbe a trolibuszok zavartalan közlekedése érdekében.
Elkezdődött a 2025-ös érettségi, mutatjuk, milyen feladatokat kellett a diákoknak megoldaniuk kedden, a matematika napján.
Az OTP változtat az internetbankba történő belépésen, a közleményük szerint, így biztonságosabb lehet az ügyintézés.
2016. május 13., 12:38
A BKV részben arra hivatkozva nem kötött új szerződést a Simicska-érdekeltségnek számító Metropol című napilap közlekedési csomópontokon történő terjesztésére, mert pályáztatni akartak. Júniustól ennek ellenére – pályáztatás nélkül – Habony Árpád lapját, a Lokált fogják terjeszteni – .
2016. május 13., 11:42
A Guinness-rekordkísérlet célja 14 ezer tő virág kiültetése egy helyszínen, négy óra alatt.
2016. május 13., 11:19
Átmenetinek mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az első negyedévi 0,9 százalékos gazdasági növekedést pénteken a köztévében.
2016. május 13., 11:05
Vádat emeltek egy 30 éves budapesti férfi ellen, aki január végén rátámadt az őt ellátni próbáló mentőkre – közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
2016. május 13., 10:29
Érdemes rendszeresen ellenőrizni mindenkinek, hogy munkaadói rendesen fizetik-e utána a járulékait. Még akkor is, ha még nem áll közel a nyugdíjhoz.
2016. május 13., 09:59
Európai ügyekért felelős vezetője szeretne lenni az MSZP-nek Ujhelyi István. A párt jelenlegi alelnöke, uniós parlamenti képviselője szerint a Fidesz és a Jobbik nyíltan az unió felszámolásán dolgozik, ő pedig ez ellen akar harcolni. Ujhelyi reméli: az MSZP-ben senki nem akar a túlélésre játszani, ez szerinte a maffiaszerű pártokra igaz. Úgy véli, a szocialistáknak nyitottnak kell lenniük, a választásokra olyan személyeket kell találniuk, akikben bíznak a helyiek és képesek legyőzni a kormánypárti indulót.
2016. május 13., 09:11
„Nem buktunk el. Szó sincs ilyesmiről. Egyre dühösebbek vagyunk” – írja közleményében a Tanítanék Mozgalom, amely újabb demonstrációt hirdetett. Június 11-én, szombat délután 3 órakor Budapesten, a Várkert Bazárnál tiltakoznak.
2016. május 13., 08:53
Jász-Nagykun-Szolnok és Győr-Moson-Sopron megyében fegyvereket foglaltak le a rendőrök csütörtökön kora reggel, előbbi helyen kábítószergyanús anyagot és azok előállításához, terjesztéséhez használatos eszközöket is találtak – közölte péntek reggel a rendőrség a police.hu-n.
2016. május 13., 07:42
Délután a többnyire rövid napos időszakok mellett már sokfelé valószínű újabb zápor, zivatar, néhol kisebb jég is hullhat.
2016. május 13., 06:13
A napokban váratlanul és tragikusan fiatalon elhunyt a Fővárosi Főügyészség egyik kiemelkedő tudású és munkabírású csoportvezető ügyésze – erősítette meg az információját a Fővárosi Főügyészség. Az ügyész a brókerbotrányban érintett Quaestor-ügyön dolgozott.
2016. május 13., 05:10
Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke arra figyelmeztet: ha a harmadik gyerek születése előtt felbomlanak a CSOK-os házasságok, egy szülőre maradhat a két gyerek és a hitel.
2016. május 12., 16:41
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) idei egyszázalékos kampányában azt hirdeti: gyermekotthonok támogatására és más szociális célokra fordítja az adókból befolyó összeget. Köves Slomó rabbi, az EMIH vezetője a 168 Órának arról is beszél: szokatlannak is mondható, hogy zsidó közösség nem zsidó célokat támogat.
2016. május 12., 16:06
Magyarországon a magánorvosi ellátás felé tereli az embereket, hogy az állami kórházakban egyre rosszabbak a körülmények, már a vécépapírt is úgy kell vinni – írja a Bloomberg.
2016. május 12., 14:24
Lázár János a Kormányinfón azt mondta, a kormány elfogadhatatlannak tartja a menekültek kényszerbetelepítését és a pénzbüntetést is. Elárulta: betilthatnak egyes dohánytermékeket, és beszélt az oktatásban történő átalakításokról is.
2016. május 12., 13:46
Százmillió forint kárt okozna Belváros-Lipótváros önkormányzatának, ha lemondana elővásárlási jogáról egy ingatlan kapcsán – állítja Juhász Péter, az Együtt kormányzati képviselője a kerületben. A politikus ma közölte, hogy az önkormányzat testületi ülésének napirendi pontjai közül váratlanul kikerült a kérdéses ingatlan ügye. Juhász szerint az önkormányzat vezetése kihátrál a kétes ügyből.
2016. május 12., 12:08
„Képzeljük el, hogy Budapesten szálláshely-szolgáltatást csak négycsillagos szállodával lehet nyújtani, rögzített, éjszakánkénti húszezer forintos hatósági áron. Kötelező tartozék a vízforraló, a falakat pedig fehérre kell festeni. Abszurd, nem? Miért ne lehetne hostelt, kempinget vagy luxusszállodát üzemeltetni szabadon megállapított áron?” – kérdezte nemrégiben az Együtt politikusa, Pápa Levente annak kapcsán, hogy második nekibuzdulásra ugyan, de úgy fest: a kormány ellehetetleníti az Uber működését – ahelyett hogy a három éve elfogadott taxisrendeleten módosítana a főváros.
2016. május 12., 11:56
Az Alstom metrókocsik beszerzése ügyében felmerült korrupciós vádak kivizsgálására ideiglenes vizsgálóbizottságot hoz létre a Fővárosi Közgyűlés.