Tarlós István szerint megszűnhet a BKK
Megszűnhet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) - nyilatkozta Tarlós István főpolgármester (Fidesz-KDNP) a Magyar Nemzetnek. A pénteki lapszámban megjelent interjúban a politikus azt mondta, hogy az elektronikus jegyrendszer finanszírozásának sikerétől is függ a közlekedési központ sorsa.
– Amennyiben nem fog szerződéssel a BKK-hoz kötődni az új jegyrendszer, akkor nagyon nagy eséllyel megszüntetjük a közlekedési központot. A közeljövőben mindenképpen eldől a BKK sorsa – fogalmazott Tarlós István.

Az elektronikus jegyrendszerről két különböző szerződés van. A főváros egy támogatási keretszerződést kötött az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal, amely most is él, pénzügyi következményei nincsenek. A másik megállapodást - amelyet többször módosítottak - a BKK kötötte önállóan, kétoldalúan a kivitelezővel. Ezt a szerződést a városvezetés, a közgyűlés nem látta. Ez az, amelyet a közlekedési központ felmondott, amely miatt valószínűleg évekig polgári perben áll majd a kivitelezővel - jelentette ki Tarlós István. A fővárosnak azonban az a legfontosabb, hogy most már biztos: rá tudnak kapcsolódni az integrált állami elektronikus jegyrendszerre - tette hozzá. Azt mondta, hogy a MÁV-val, a Volánnal közös, korszerű elektronikus jegyrendszert alakítanak ki 2020 végéig, amely mind a budapestieknek, mind a vidékieknek előnyös.
Tarlós István az interjúban kijelentette, hogy már nem karriert épít, hanem problémákat akar megoldani. Ha azonban elvállalta az újabb indulást a főpolgármesteri tisztségért, akkor persze nyerni szeretne. Úgy vélekedett, hogy előválasztás címén csupán bátorságfejlesztő gyakorlatot tartott az MSZP és a Párbeszéd. – Akárhogy is szépítik a dolgot, a budapesti választók mindössze 2,4 százaléka vett részt a voksoláson - mondta, jelezve, hogy ennek megfelelő jelentőséget tulajdonít a szavazásnak. Tarlós István szerint az ellenzék gyermeteg ígéretekkel kampányol.
A közelgő európai parlamenti választás nemcsak az ország, hanem a földrész szempontjából is kiemelt fontosságú - vélekedett. Olyan folyamatok zajlanak a világban, amelyek biztosan nem hagyják érintetlenül az európai kultúrát - mondta, ugyanakkor jelezte, hogy városvezetőként nem akar közvetlenül részt venni a kampányban. A főpolgármester kiemelte, hogy a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa sokkal jobban működik, mint azt remélni merte.
Tarlós István a Magyar Nemzetnek arról is beszélt, a budapestiek észrevételei és épeszű mérlegelés, több szempont figyelembevétele alapján hozta meg azt a döntést, hogy idén nem lesz Red Bull Air Race a belvárosi Duna-szakasz felett.
A zajszennyezés és a forgalomkorlátozás egy hónapon át okoz kellemetlenségeket - jegyezte meg.