Szikora Róbert szerint olyan cenzúra kellene a zeneiparban, mint a Kádár-korszakban

Szikora Róbert zenész felháborodott Alice Cooper magyarországi koncertjén, ami szerinte felveti, ma is olyan cenzúrára lenne szükség, mint a Kádár-korban.

2023. június 18., 18:47

Szerző:

Alice Cooper rokczenész dalszövegei Szikora Róbert szerint „sátánisták”, és Magyarországon be kellene őket tiltatni. A zenész és az R-GO frontembere ezt annak kapcsán mondta el a Ripost bulvárlapnak, hogy Cooper magyarországi fellépése felháborította őt, hangsúlyozta, az ilyen koncertek szerinten nem férnek bele a keresztény értékrendbe.

„Szellemi fertőzést hoznak hazánkba, most ez a lény lesz a szellemi fertőzés gócpontja, vagyis a koncert. A fiatal kamaszok, akik roppant fogékonyak, elhiszik nekik, hogy az a jó, amit ők képviselnek” – mondta.

Szikora szerint az eset felveti, szigorúbb zenei cenzúrára lenne szükség ismét Magyarországon. Szerinte a fiatalkorában működő Országos Rendezvényiroda (ORI), amely a Kádár-korban „átnézte a dalok szövegeit” ma is jó példa lehetne:

„Ezt is be kellene tiltani, mint ahogy kellett volna annak a másiknak is a koncertjét, aki miatt még misét is hirdettem a Mátyás templomban! Végtelen károsak ezek. Ha nem lennék keresztény, akkor tudnék vele mit csinálni!”

A Szikora megszólalását is tartalmazó cikket a Ripost később eltávolította oldaláról, de a Google megőrizte annak eredeti verzióját.

(Kiemelt kép: Szikora Róbert. Fotó: Schumy Csaba - dfp.hu)

 

 

2024. december 3., 14:22

Szabó Péter, az Országos Bírói Tanács elnökével szemben bizalmi szavazást tartottak, miután az általa vezetett testület elfogadta a kormány új igazságügyi reformját. Amivel kapcsolatban egyébként a bírók egy jelentős része éles kritikát fogalmazott meg.