Szalai Ádámot gyanúsítottként hallgatták ki

Garázdasággal gyanúsítottja a rendőrség Szalai Ádámot, a magyar válogatott volt csapatkapitányát.

2023. február 18., 13:43

Szerző:

Szalai december 29-én keveredett konfliktusba egy társasággal. Szalai a társaság egy tagját mellkason rúgta. A 21 éves férfi a földre került. állítása szerint még ott is belerúgott a focista.  Szalai Ádám azt mondta, hogy a részeg fiatalok inzultálták a testvérét, és őt akarta megvédeni.

A focistát már ki is hallgatták pénteken – írta meg a Blikk.

„Azt üvöltötte, hogy én, egy senkiházi, hogy merek ilyet mondani az öccsének… És már rúgott is a talpával, ami a mellkasomon ért. A földre kerültem, és még akkor is belém rúgott” – nyilatkozta az áldozat. Azt ugyan elismerte, hogy nem kellett volna beszólnia a focista öccsének, de a verést akkor sem érzi azzal arányosnak. Szalai is beszélt Blikknek a történtekről.

„Úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert. Nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam” – mondta a focista.

Pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Blikknek megerősítette, hogy az említett esettel kapcsolatban egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki garázdaság vétsége és könnyű testi sértés miatt.

(Kiemelt képünk: Szalai Ádám válogatott labdarúgó, aki jószolgálati nagykövetként segíti az adománygyűjtést, a közmédia 11. Jónak lenni jó! című műsorában az MTVA óbudai gyártóbázisának stúdiójában 2022. december 18-án. A karitatív kampány támogatói idén a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét segítik. MTI/Illyés Tibor)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.