Rettegettek rangadója

Nincs béke az Üllői úti fák alatt. Szurkolói körökben dúl a hatalmi harc. A harmadik nagy ultranemzedék váltja már egymást. Hypós Feri uralma rég a múlté. Boros Bánk Levente ideológiai alelnök és az FSZSZ (Ferencváros Szurkolók Szövetsége) csillaga most van leáldozóban. Hypósék sportosan kopasz izomimázsával ellentétben ők voltak az entellektüelek. A „Jobbik nemzedék”. De Levi felpuhult, hírnevet szerzett, beilleszkedett, karriert épít. Harcosból politológussá képezte át magát. Alkot, olvas és elemez. Kutatási területe a biztonságpolitika. Az Echo és a Hír TV politológussztárja. A hajdan harcos FSZSZ lassan átadja helyét az új, üzletbarát szurkolói sejtnek, a hótiszta „Három E-nek”. Harcukat megharcolták, a tévészékházat a drukkerek felgyújtották, a forradalom győzött, s ahogy az már lenni szokott, a győztesek között kitört a hatalmi harc. Pedig olyan erők álltak az FSZSZ mögött, mint a nagy Cannibals, a Green Monsters, a Seven Side vagy a vídiakemény Stormy Scamps. Az elnökség 2010 februárjában – az internetes közlemény szerint – mégis lemondott. A témában járatos ultraszakértő kollégánk szerint „fenyegetések hatására tették”. Jelentkezett egy radikálisabb forradalmár, „egy börtönéből frissen szabadult harcos”, akitől a szövetség vezetése is megrettent. Pedig a távozó Green-élgárdisták kemény fickók voltak. – Hitlertől csak egy kicsit állhattak jobbra – állítja tévés „ultraszakértőnk”. – Egyszer behívtuk őket „stúdiózni”. Már a folyosón zsidózni kezdtek. Mondtam: ha ebből egy hang lejön élőben, páros lábbal rúgom ki őket. Miklós bácsi kiáll a Fradiért, de fél. A legendás alapító, Springer Ferenc unokája az életét adná a zöld-fehér színekért, de lapunkban – és másutt – közölt kritikai nyilatkozatai után „emlékezetes SMS-t” kapott, amellyel rögtön a rendőrséghez fordult. A „tdainformációs” nyomok egy fegyintézetig vezettek. – Jobb erről nem beszélni – mondja Springer Miklós, s hallgat. Majd levonja a konzekvenciát: – Próbáljuk nevelgetni a vadakat, de jó részük nevelhetetlen. – Legyint. – Nem elég, hogy siralmas csapatunk van, még el se kezdődik a meccs, máris a förmedvényeket hallom. Hogy „ilyen-olyan cigányok... az anyátok”. Mi is voltunk fiatalok, mi is drukkoltunk. Pár illetlen szó nálunk is belefért. De ilyet... Kártyás szurkolók Nagy idők nagy tanúját kérdezzük: mi volt, ami náluk is „belefért”. Miklós bácsi restelkedve mondja: – Például hogy „hülye a bíró”. Nem félnek ezek, hogy az angol tulajdonos becsukja a boltot? Három év alatt hatmilliónál többet fizettünk ki büntetésekre. Érdekli ezeket? Nem nagyon. Ahogy az eredmény sem. De Miklós bácsi nem tud nem büszke lenni a Fradira. Például arra: ők az elsők, akik – angol intencióra – bevezették a szurkolói kártyát. Talán az segít. A regisztrációs kártya apróbb belső vitához vezetett. Aki a nevét és adatait leadja a klubnak, kitiltható az Albert-stadionból. Az antikapitalista ultrák az idegen tőke uralmának veszélyét látják ebben. Ellenállási terveket szőttek. Magyaros csíny lett volna, hogy „élőláncban” körülállják a stadiont, s aki kártyával menne be, azt „jól pofán vágják”, hogy lássa, mi az árulók jutalma. Ám a terv hamvába halt. Az online regisztrálók száma tizenötezer fölé ugrott. A lelátón ez nem látszik. Három-négyezren lézengenek, a stadion rozsdától barnállik, a környék szemetes, a felüljáró büdös. Berki Krisztián, az FTC Zrt. vezérigazgatója kic sit feszült, ha újságíró keresi. Fradi-ellenes szándékot gyanít. Egy pimf meccs sérültjei – Örültem volna, ha azzal keres: Berki úr, önök megtették azt a lépést, amit Magyarországon még senki. Bevezették a regisztrációs kártyát. – És miért kellett bevezetni? – Mert üzletemberek vagyunk. Szeretjük, ha valami jól megy. És a pályán – a Diósgyőr-meccset leszámítva (amelyet le kellett fújni – a szerk.) – rend van. A pályán tényleg béke (és unalom) honol, az alkalmi holokauszttagadó feliratokat leszámítva. De a liget szabad. Az nem tartozik a klub joghatósága alá. – Eddig a rendből annyit láttunk – kötekedünk –, hogy egy pimf meccsen hárman megsérülnek, és huszonnégy embert állítanak elő. – Ez önnek pimf meccs? – háborog a vezérigazgató. – Furcsállom a hozzáállását. Ezt úgy hívják, kérem, hogy „derbi”. Bárhogy álljon a két csapat. – És mi benne a speciális? Ha kockakövet is hajigálnak? – Nézze – magyaráz Berki, mint egy óvodásnak. – Ezek emóciók. Biztos volt már szerelmes. A vezérigazgató megérti a felfokozott érzelmeket. Laportával – a Barcelona elnökével – példálózik, aki nyilván szívesen szétverné a széket, ha veszít a csapat. De nem teheti, mert vezető. Mint ő is. A hasonlat merész. Távozó szponzorok Berki úr annyit ismer el, hogy egy zajos botrány hónapok munkáját teszi tönkre. A szponzorok hátat fordítanak, ha azt hallják, hogy a Fradi „zűrös csapat”. Török Zoltán ezredes, az ORFK Közrendvédelmi Főosztályának vezetője megszokta az érzelmektől túlfűtött derbiket. – A kilencvenes évek eleje óta ez szinte rutinfeladat. A haladás mégis lassú, a szakma nehéz, csak a gyakorlatban elsajátítható. Az egyik rendőrt most bokán találták, a másikat üveggel dobták meg, a harmadik eset is balszerencsés: a kolléga ruhája alá csúszott egy petárda. Eredmények azért vannak. A vendégszurkolók külön metrón utaznak oda-vissza. A szétzúzott szerelvények száma csökkent. A Btk. viszont alig változik. A futballhuliganizmust egységesen a garázdaság címszó alá gyömöszöli. A „harmadik félidei” játék pedig olyan elbírálás alá esik, mint a kocsmai verekedés. A büntetési skála széles. A pénzbírságtól a közmunkán át a kétéves szabadságvesztésig terjedhet. A legfőbb nehézséget – Fleck Zoltán jogszociológus szerint – a csoportosan elkövetett garázdaság felderítése okozza. Nehéz elkülöníteni, kiemelni azt, aki dob is, attól, aki „csak” ott áll és kiabál. Az nem megoldás, amit a kádári belügy folytatott, amikor a Verseny utca torkolatánál végiggumibotoztak mindenkit, aki a stadion felől érkezett. Finszter Géza rendőrségi szakértő, az Országos Kriminológiai Intézet (Okri) munkatársa szerint ez a fő jogi és rendőri dilemma. – Bizonyos jogelvekből az igazságszolgáltatás nem engedhet. Nem büntethet például mérlegelés nélkül. Akkor nyilván „rend lenne”, csak épp a levegő ritkulna körülöttünk. A szabvány magyar futballbotrányt ráadásul politikai motiváció is színezi. A nehézfiúk forintjai – Angliában elképzelhetetlen, hogy egy Liverpool–Manchester-rangadónak pártpolitikai töltése legyen – mondja Finszter Géza. – Rasszista beszólások ott is vannak, de az angolok igencsak csodálkoznának, ha „Tony Blair, takarodj!” jelszót skandálna a szurkolói tábor. A politikai „mozgás” – Krémer Ferenc, a Rendőrtiszti Főiskola pszichológusa szerint – a futballban kétirányú volt. – Egyrészt a sportfrazeológia szivárgott be a politikai nyelvbe („hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”), másrészt a politikusok sem törték magukat, hogy elhatárolódjanak a neonáci eszméktől. De az ultrák szerepe véget ért. A hatalom megszerzéséért folytatott szavazatszerző harcban hasznukat vették, „fű alatt” még hergelték is őket. De ma már nincs rájuk szükség. Jön a konszolidáció és a gumibot. Nagy László Tibor, az Okri bűnözéskutatási osztályának helyettes vezetője 2006-ban részleteibe menően vizsgálta a magyarországi futball-huliganizmust. Első pillantásra szembetűnő volt, hogy a hazai ultrák – bármilyen színűek legyenek is – a szélsőjobb táborából szerveződnek. Berki Krisztián vezérigazgató (FTC Zrt.) állítja: a botrányos társaság nem jelent ötszáz főnél többet. Akkor miért nem szabadulnak meg tőlük? Attól félnek, ha ők is elmaradnak, egy fia néző sem marad? – Ugyan. Ettől a pár figurától függne a pénzügyi mérleg? – mosolyog Krémer Ferenc pszichológus. – Ezek inkább viszik a pénzt, mint hozzák. Pedig a gyáva és megalkuvó sportmenedzserek valóban rettegnek: ha az ultrák is elhagyják őket, velük az utolsó nézőjük távozik. A gyűlölt és rettegett nehézfiúk tartják felszínen őket. Fleck Zoltán szerint az ultrák rémuralma összefügg a futball szánalmas állapotával. – Kegyetlenség kimondani, de ahol ezt a gondot megoldották, és ahol minőségi labdarúgás van, ott pénzügyi eszközökkel szorították ki a lumpenelemeket. Ha 150-200 euróba kerülne a meccsekre egy jegy (és lenne hozzá foci is), elmaradnának azok, akik ezt képtelenek megfizetni. De a futball pocsék, a jegy ára kétezer forint. És három félidőre szól...