Rendőrautó lángol a Blahán

A kampányüzemmódba kapcsolt kormányzati kommunikáció rendőrterrorra és szemeket saját kezűleg kilövő Gyurcsány Ferencre akar emlékezni és emlékeztetni az őszödi beszéd napfényre kerülésének évfordulóján. Miközben a politikai üzenetek néhány mai fabrikálója még csak a csattogós lepkét tolta, a 168 óra akkor is pontosan és átélhetően számolt be az eseményekről. A múlt újraírása helyett inkább közreadjuk 15 évvel ezelőtt készült helyszíni riportunkat: Egy hét az utcán, Trencséni Dávid írása.

Kormány- és rendszerellenes tüntetéstől meg zavargásoktól volt hangos az elmúlt héten Budapest. Lapunk stábja együtt élt a köztereken az elégedetlenkedőkkel és a rendbontókkal.

Vasárnap

A miniszterelnök balatonőszödi „böszme”-beszédének nyilvánosságra kerülése után, még azon melegében, vasárnap este spontán tüntetés alakul ki a parlament előtt. Spontán transzparensekkel, spontán pártlobogókkal. A spontánok rigmusai – „Gyurcsány, takarodj!”, „Mondjon le!” – kiforratlanok, sematikusak. (Senki, de tényleg senki nem szervezte – bizonygatják utóbb a szervezők.) Egy részük szervezetlenül átvonul a köztársasági elnök rezidenciájához, Sólyom Lászlótól – tüntetőknek csak Laci bácsi – követelve a kormányfő menesztését. A Fidesz sokatmondóan hallgat. Az egy-két ezres tömeget ritkítja az éjszakai hideg, reggelre alig tucatnyian maradnak a Kossuth téren. De kitartanak – ígérik -, addig legalábbis, amíg a miniszterelnök. És várnak. Várnak Sólyomra, aki az utolsó reményük, és Orbánra, aki az utolsó utáni.

Hétfő

A hétfő délutáni ezrek csalódottsága szinte tapintható. Sólyomtól csak egy morális ejnye-bejnyére futja. Többre ugyanis – szól az első számú közjogi méltóság – nincs jogköre. A demonstrálók számára ésszel felérhetetlen: az állam első embere nem kergetheti el a legutolsó hazudozót? És a Fidesz is csupán ímmel-ámmal ágál. A vezér sehol, narancsnyikok vezetik a verbálattakot. A tüntetők előtt világos: bár sokan mondják, megértik őket, ügyüket senki nem karolja fel a parlamenti patkóból. Azon kívülről annál többen.

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezére alig tért haza – öt év kitiltással a puttonyában – Szlovákiából, máris a tiltakozás közepén találja magát, kezében egy petícióval, amelyet a körülállók közfelkiáltása emel hírértékűvé. Napszállta után körvonalazódik a terv: a köztévének jut a lehetőség, hogy breaking newsként beolvashatja a szöveget. Irány az egy utcányira lévő Szabadság tér. (A távolság fontos forradalmi szempont. Nincs az a szeszmennyiség, amely kitartana a belvárostól a Róna utcáig.) Ám a tévések – hogy, hogy sem – köszönik, nem élnének a lehetőséggel. A középületet őrző-védők utólagos elmondása szerint Toroczkai már akkor komoly retorziókkal fenyeget.

A Kossuth téri tüntetés Hyde-parkká lényegül: akinek van mersze, magához ragadhatja a szót. Közpréda a kézi ordibátor, mindenki világgá üvöltheti, ami a bögyét nyomja. Elsősorban Gyurcsányt. A vármegyés vezető – csak a nyomaték kedvéért – tévé elleni menetre verbuvál.

Az események ekkor válnak szét. Elképzelhető, hogy „forradalmár magyar testvéreink”, esetleg „hős fiatalok” „56 szellemiségének megfelelően megszállták az utódpárti véleménydiktatúrát kiszolgáló köztelevíziót". Miként az is, hogy „Gyurcsány Ferenc utcára küldött provokátorai” zavarogtak, „elterelendő a figyelmet a kormány hazugságairól”. Esetleg: „köztörvényes bűncselekményeket” követett el az oda csődült csőcselék. (Az utcán töltött éjszakák egyikén a székház ostromát bámészan figyelők egyikével akartuk tisztázni az eset eltérő kommentálását. Mindössze annyit reagált: „Talán nem ugyanazt az adást néztük.”)

Amit a kamerák rögzítettek: focimeccsek utáni csetepatékban utcai harcosokká szocializálódott alakok támadnak a székházat védő rendőrökre, végül be is hatolnak az MTV épületébe, ahol ki-ki vérmérséklete szerint tölti kedvét. (Lapunk fotósa is megörökítette, amint vidám fiatal büszkélkedik frissiben szerzett számítógépével.)

A királyi adót próbálták elfoglalni, de a Hír TV-t sikerült megszállni. Császár Attila, az adó helyszíni tudósítója élő adásban jelentkezik a zavargások helyszínéről. A támadókat olykor forradalmároknak, harcosoknak nevezi, bőszen emlegeti '56-ot, és menekül a rendőri brutalitás elől.

DSC_0381

Tüntetők elfoglalják a Magyar Televízió székházát Budapesten, 2006. szeptember 18-án. Fotó: 168 óra archív

Kedd

Az országra telepedő döbbenetnek nyomát sem leljük a Kossuth téren. Este hétkor bő tízezer ember figyeli a szónokokat. A minőségi változás kézzelfogható. Ácsolt színpad az ideológusok alatt, aggregátorból áram is kerül. A villamossínen rögtönzött standok: békebeli sós perec (400 forint) és üdítő (350) a sláger, de falhatunk amerikai hotdogot is. A környék legtöbb kávézója sötétedéskor inkább bezár. Üzletileg nem, de amúgy jobb félni. Csak az MTV-székház mögötti Zoltán utcában hosszú a sor. Három kocsma reszkíroz és kasszíroz. Az úri közönség kerti asztalnál fogyaszt, és (hír)tévén kíséri figyelemmel az eseményeket. A tér másik oldalán egyetlen, elegánsabb egység tart nyitva: dobostorta habos kávéval. Itt polgári a forradalom.

DSC_0266

Az egyik kocsmában egy férfi Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt nézi az M1 csatornán 2006. szeptermber 20-án, Budapesten. Fotó: 168 óra archív

Az aktív tüntetők zászlókat lengetnek rendületlen. Szerencsésebbjük a parlamentet körülzáró kordonhoz szorul, onnan szapulja és/vagy neveti a belül sort álló rendőröket. Az egyenruhások tekintete semmitmondó, felszerelésük szedett-vedett: műanyag pajzs jó, ha minden harmadiknak jut, némelyikük katonai rohamsisakban bambul. Élcelődnek rajtuk néhányan, hergelik őket sokan. A standard „magyar rendőr velünk van” után az „anyádat is megvernéd?” következik.

A rigmusok is finomodnak. Az egyik legnépszerűbb, nem egyszavas skandátum a „búcsúbuli, táncolj, Feri!” (forradalmár csak imperatívuszban képes kommunikálni).

A stabil mag az emelvény körül zászlóz, az érdeklődő frissiben érkezettek egy ideig feszülten figyelik az egymást követő szónokokat, majd ráunnak a beszédekre, és ismerősök keresésére indulnak. A felszólalók mindegyike hat-hét állandó panelt variál, hallgatóságuk rutinból reagál, elég a kellő nyomatékkal ejtett hívószavakat (mondjon le, hazaáruló, hazug, '56, forradalom) észlelni. Mindegyikük követel. A kormány lemondását és új választásokat – mind. A teljes politikai elit – beleértve az ellenzéket és a köztársasági elnököt – távozását és börtönnel vegyített elszámoltatását a legtöbb. Új alkotmányt, új rendszerváltást sokak. A rovásírás bevezetését és a hun istenek rehabilitálását meglepően számosan.

Feltűnést kelt egy fiatalember, aki mondandóját azzal kezdi – a kormányra célozva: „Ezek a buziimádó mocskos zsidók.” Nem fejezheti be, a szervezők lekeverik. A forradalmi cenzúra dörög: ilyet nem szabad mondani. Nem értjük, melyik szó verte ki a biztosítékot, merthogy a tömeg többször is skandálja a miniszterelnöki „csúnya szót”, szabadidejében pedig lelkesen zsidózik.

DSC_0130

Tüntetők a Kossuth téren, Budapesten, 2006. szeptember 19-én. Fotó: 168 óra archív

Tizenegy előtt adjuk fel az ideológiai túlképzést, és indulnánk haza, amikor érkezik a hír: nagyobb csoport tüntető/forradalmár/szabadságharcos/balhés suhanc vette útját a szocialista párt Köztársaság téri székháza felé. Forradalomban az autók sincsenek biztonságban, ezért mi is gyalog sietünk a helyszínre.

A Rákóczi útról a tér felé fordulva félmeztelen izomhegybe ütközünk. „Forduljatok vissza!" – üvölti a székház felé tartóknak. – „Öt perc múlva elindulnak!”

A tér Keleti pályaudvar felé eső sarkánál falanxba tömörülve vagy száz rohamrendőr néz farkasszemet kétszer annyi ordibálóval. A rendbontók legtöbbjének sál takarja az arcát, azon át üvöltve hergeli a közeget. Egyikük – sáltól szabadulva – fotósoknak pózol a sorfal előtt, majd a metálzenét élteti.

A jelzett öt perc sem ketyeg le, a rendőrosztag mögötti járőrautó hangszórójából meghalljuk az első felszólítást: oszoljatok vagy oszlatunk! Hátráló rutinos szól nekünk: „Futás, a harmadikra indulnak.” Igaza van, a harmadik felszólítás után a rohamosztag súlypontot előrehelyezve, kényelmes léptekkel elindul az Erkel Színház felé. A tér másik sarkán – amerre a tüntetőket szorítják – lovas rendőrök figyelik tétlen az eseményeket.

DSC_7077

Tüntetők a Köztársaság téren 2006. szeptember 19-én. Fotó: 168 óra archív

Az oszlatás első hullámában két tüntetőből – saját bevallás szerint – járókelővé vedlett fiatalember magyarázna a rendőröknek. Nem hallgatják végig. (Kis jogmagyarázat jogi diploma helyett: az oszlatás, akárcsak egy utcai igazoltatás, rendőri intézkedésnek minősül. Aki ennek ellenszegül, azzal szemben „kényszerintézkedés foganatosítható”. Ez lehet bilincs, gumibot, könnygáz, kardlap vagy gumilövedék.) Eközben a színház előtt vonuló sorfalat a hátrálók minden kezük ügyébe kerülő tárggyal dobálják.

(Oszlatás: egy terület, utcaszakasz vagy tér megtisztítása esetén a rendőrök célja a randalírozók elkergetése, nem pedig beszorításuk és felmorzsolásuk. Ezért minden esetben hagynak számukra „menekülő utat”, vagyis olyan kijelölt menetirányt, amerre elvonulhatnak.)

A randalírozók kisebb része a Rákóczi út felé hátrál, legtöbbjük az Erkelnél jobbra kanyarodva szembenéz a rendőrökkel. Hozott anyag alig, ezért egy téglakerítés sarkát kezdik bontani muníció gyanánt, miután ráébrednek: a KRESZ-táblát nehéz húsz méterre eldobni.

A rohamosztag pozíciót fog az utca felénél, és lecövekelve parancsra vár, vele szemben folyamatosan mozgó, kitámadó, majd menekülő suhancok. Az este folyamán most először vetnek be könnygázt a rendőrök. A gránátok hangja megzavarja ugyan a balhézókat, de komolyabb riadalmat csak a médiamunkások között okoz hatásuk.

Fotósok, operatőrök próbálják folytatni a munkát, de kénytelenek feladni, győz a gáz. Mi is vaksin hunyorgunk, várjuk, hogy kitisztuljon a látásunk, amikor észrevesszük a rendőröknek szánt, de felénk tartó Molotov-koktélt. Magas ívben száll a lángoló kanóc. Bepánikolunk. Szerencsénk van: a palack előttünk ér földet, de a kifröccsenő folyadék nem gyullad be. A rendőrök válasza újabb könnygázsortűz, majd megérkeznek a lovasok.

A lovasroham rossz. A lovasroham rossz. A lovasroham rossz. A lovasroham annyira rossz, hogy ezt háromszor kellett leírni.

DSC_7214

Rendőrök oszlatása a Rákóczi úton 2006. szeptember 19-én. Fotó: 168 óra archív

A vágtató lovak patája géppuskaként ropog az aszfalton. A nyeregben ülő rendőröknek a kardot sem kell előhúzniuk, hogy meneküljön, ki merre lát. Rövid vágta után leállnak a Gergényi-huszárok, amire kőzápor a válasz. (Utóbb láttuk, a lovak is súlyos sebeket kaptak az ütközetben.)

„Á-vó-sok!” – skandálja a tömeg, majd jön a „mocskos zsidók”. Néhányuk az egyik mellékutcában kukákat borít az úttestre és felgyújtja a szemetet. A rendőrökkel együtt érkező mentőstiszt olt kevés sikerrel.

Újabb könnygázeső után lassan elszivárognak a rendbontók, kioldalazva a mellékutcákba. A tér minden bejáratát rendőrök zárják. Támadástól tartanak, „rostélyt le, urak!” – szól a parancs, de kövek ezúttal nem jönnek.

A huligáncsapat a Rákóczi úton verődik ismét össze, megerősödve az időközben a Kossuth térről ideszivárgó szimpatizánsokkal. Mellékutcákban kerülve futunk a Blaha Lujza tér felé, de hallik a csatazaj.

DSC_7180

Rendőrök oszlatása a Rákóczi úton 2006. szeptember 19-én. Fotó: 168 óra archív

Ezer „forradalmár” bénítja a forgalmat a tér közepén, kitépve a földből mindent, még azt is, amit lebetonoztak. A Keleti felől lassan szorítják a tömeget a rendőrök. Mennek kicsit, majd jön a gránát. Sok. Aztán újabb métereket lopnak. A csürhe a Keleti felé figyel, ott összpontosul a rendőrattak, amikor egyikük észreveszi: hátukban – az Astoria felől – alig húszfős szakasz vigyázza az utat. Vagy hatvanan indítanak rohamot a vékony arcvonal ellen. A támadást kőzápor készíti elő, az utcai harcosoknál acélrudak, üvegek. A rendőrsor az életéért rohan. Felszerelést és autót hátrahagyva, fejvesztve menekülnek az egyenruhások bő három-négyszáz métert. A támadók lendülete is kifogy, figyelmüket inkább az út közepén árválkodó rendőrautó köti már le. Amit a falanx nem kapott meg, leverik a járművön. Percek kérdése és a belváros közepén lángol a Škoda.

A rombolás alábbhagy, gyermeki lelkek megbabonázva nézik a lángokat. Néhány bátor (részeg) az autó közelébe szalad, társaik üvöltik vissza: „Mindjárt robban!” Nem amerikai filmeken felnőtt racionalista okosít mögöttünk: „Ezek nem robbannak, lezár a benzintank.” Igaza lesz, mindössze egy hangosabb pukkanást hallani.

Hamarosan befutnak a tűzoltók is, munkájukat senki nem zavarja, sőt a tömeg hangos ovációval és tapssal fogadja, amint oltani kezdik az általa felgyújtott kocsit.

A tűzijáték haladékot ad a megfutamított rendőröknek, hogy rendezzék soraikat. „Szétbasznak minket” – motyog egyikük maga elé, majd szűk mozdulatokkal kibiztosítja fegyverét. Töltény a csőben. A szemben rémület. De fordulni kell, vissza a Blahára. Az egység futólépésben igyekszik csatlakozni a Corvin áruház előtt egyre dagadó erősítéshez. Túlsúlyos egyenruhás próbál társaival lépést tartani, majd szuszogva feladja és sétára lassít.

DSC_7281 (1)

Rendőrök vízágyút vetnek be a Blaha Lujza téren 2006. szeptember 19-én. Fotó: 168 óra archív

„Elegem van az egészből!” – mondja inkább magának, mint nekünk. Kezéből kicsúszik szereléke néhány darabja, segítünk neki összeszedni.

A Keleti felől érkező rendőrsor meggyorsítja az akciót, támogatásul vízágyút vet be. Sikerül háromfelé szakítani a tömeget: a zavargók nagyobb részét az Oktogon felé hajtják, indul a kiszorítás tovább az Astoria irányába. A Ferenc körút felé menekülőket nem üldözik a rendőrök. Utóbbi hibás lépésnek bizonyul. A mellékutcákból többször csapnak rá „nagyfejűek” a rendőri csapat szárnyára. „Könnygázt nekik!” – a problémák egyszerű megoldása. „Jíhá!” – kiáltja egy rohamosztagos elnyújtott magánhangzókkal, miközben beküldi a gránátot a szűk utcácskába.

Fél három felé csendesedik a Rákóczi út. A lassan lépdelő rendőrök előtt néha még felzúg a tömegből maradt lézengők kis csoportja, de különösebb akadályba már nem ütköznek a rendfenntartók. Csak a közegek rádiójából halljuk: a hetedik kerületi fogda megtelt, előállítani már a központban kell.

Az Oktogonnál még folyik a csata, ám a szervezett rendőri túlerő felőrli a zavargókat. Fél ötre tiszta a műveleti terület. Az utcák romokban.

Hazafelé tartva szembesülünk a Blahán történtekkel. Az MDF kampánysátra szétverve, az előtte álló köztéri installáció – ezernyi üres üveg – a vandálok fegyverévé lett. Kukák, oszlopok, táblák helyüket vesztve, kezdetleges barikádok az út közepén. Ahol lehetett, megbontották a betont, az aszfaltra dobálták földlabdástul a facsemetéket.

Két óra múlva mindennek nyoma sincs. A közterület-fenntartók még azokat a díszburkolatköveket is lefektették a Dohány utcában, amelyeket a „forradalmárok” raklapokról gyűjtöttek össze. Az új graffitit nem mosták még le: „Nem eszem rendőrt, mert disznó!”

Szerda

Az éjszakai bevetést a Kossuth tér sajátosan értelmezi. Egyszerre beszélnek karhatalmi túlkapásokról („Képzeljétek! A rendőrök visszadobták a kockaköveket! Ehhez nincs joguk!” – magyaráz egy fiatal veterán) és „forradalmár testvéreink” hősiességéről. Nehezen körülhatárolható helyet követelnek maguknak a jogállami keretek között. A forradalmi helyzetre tekintettel amnesztiát kérnek a 150-es létszámúra duzzadt előállítottaknak, miközben a teljes politikai elit – beleértve az ellenzéket és a köztársasági elnököt – távozását és börtönnel vegyített elszámoltatását követelik. (Mi csak kétszer írtuk le ezt a mondatot. A téren percenként négyszer hangzik el.)

Az élelmiszerárusok mellett megjelentek a szellemmel kufárkodók is. (Felkészületlenebbek zászlót is vehetnek a helyszínen). Fénymásolatokon hintik a tudást. Röviden mazsolázunk:

„Amnesztiát a tiltakozó fiataloknak!, Polgári szabadságjogokat! Mondjon le a kormány és az államfő! Új választásokat! – Magyar Nemzeti Rend.” „Minden pártot, beleértve a sajátunkat is, a régi-új alkotmány elfogadását követően be kell tiltani, fel kell számolni, és azonnal bíróság elé állítani minden olyan volt parlamenti párt vezetőit, akiket felelősség terhel országunk vagyonának elherdálásáért, ellopásáért. – Polgárok és Polgármesterek Szövetsége az Élhető Magyarországért Párt.”

rg_060920_16

Tüntetők a Kossuth téren 2006. szeptember 20-án. Fotó 168 óra archív

A média és a tömeg egy része rég nem a beszédekre figyel. Rémhírek és pletykák kelnek szárnyra az éjszaka várható eseményekről. „Ma megcsinálják a rádiót” – szól a legtöbb jóslat. Fotósok rohannak a Bródy Sándor utcába, majd futnak vissza. A jólértesültek tudni vélik: a vandálok csúzlikkal és csapágygolyókkal szerelkeztek fel. Tíz méterről halálos fegyverek. Ellenük gumilövedékkel védekeznek majd a rendőrök. (Utóbbi kiderül, a gumis puska tény.)

Éjfél körül a belvárosban kóvályognak a hírre és a balhéra éhesek. Sajátosan gravitál a tömeg, hamarosan a vandálok is, az újságírók is az Oktogonon találják magukat. Tinédzser faggat minket: „Itt lesz a balhé, vagy a Hősök terén?” „Itt” – válaszoljuk. Elég volt a gyaloglásból. Társa „bevezetés a zavargástanba” órát ad: „Ne álljatok szóba idegennel, mert beépültek közénk a titkosszolgálatok. Ha rosszat mondtok, már visznek is. És ne látszódjatok a képeken.”

A balhét keresők alig lehetnek ötvenen, csak megjelenésük agresszív, valójában tanácstalanok. Eddig mindig ők támadtak, reagálhattak a rendőrök fix pozíciójára. Most megfordult a helyzet. Előbb értek a helyszínre, mint a karhatalom.

rg_060920_20

Tüntetők a Nyugati téren 2006. szeptember 20-án. Fotó: 168 óra archív

De nem kell soká várniuk. Percek alatt több száz rohamrendőr érkezik autóbuszokon az Oktogonra. Amint leugrálnak a járművekről, a média körülveszi őket. A tüntetők végképp elbizonytalanodnak, hisz a médiától nem látják a rendőröket. Se dobálni, se kiabálni nem érdemes. A másik oldal hasonlóan zavarba esik: ők sem látják az ellenfelet, a kamerasorfalat mégsem oszlathatják fel. Végül megszületik a döntés: a rendőrök három oszlopba sorakozva indulnak meg a Nyugati tér felé. A második-harmadik sorokban menetelők nyakukat nyújtogatva kérdezik társaikat: hol vannak már?

Sehol. Lényegében ellenállás nélkül nyomul a falanx a pályaudvarig, miközben egyre nagyobb nézőközönség kerekedik. A rendőri vezetés újra bajban: a járdán álldogáló embertömeg nem tüntető, ezért nem lehet oszlatni, de érezni bennük az indulatot. Némi forgolódás és a semmi ellen vezényelt roham után a rendőrök megunják az erődemonstrációt, és levonulnak. A nézők ekkor változnak tüntető tömeggé, a járdáról leszállingózva az úttesten indulnak az Oktogon, majd onnan a Hősök tere felé. A Terror Házánál szaladnak bele a sorfalba.

Tegnapi rutin: felszólítás háromszor, majd könnygáz dögivel. Kezdjük megszokni az anyagot, ahogy a tüntetők is. Dobálás alig, hisz a környéken nem találni felszedhető útburkolatot. A csetepaté gyors lefolyású. A tér közepéig nyomuló közegek kettévágják a zavargó tömeget, és addig kergetik őket a városban, míg néhány fős csoportokra hullanak. Aki nem hullik, azt begyűjtik.

Csütörtök

A komikumba fulladt szerda éjszaka után mindenki biztosra veszi, nem kell zavargásoktól tartani. A rendőri készültség nem csökken, ám az ujjak sem fehérednek el a pajzsok markolatán. Mindenki a szombatra spekulál. Előzetes ígérete ellenére Orbán Viktor visszamondja a hétvégi nagygyűlést. A csalódottak a Kossuth tér létszámát növelik majd – reménykednek a parlament előttiek (számuk este tízre stabilan eléri a 12 ezret), és ettől tartanak a rendőrök is. (A helyzetet hazai Fradi-meccs súlyosbítja.)

A békés tüntetők pedig nem fogynak a szóból. Újra és újra elmondják követeléseiket. Egyre élesebb az ellentét a tériek és a Fidesz interpretálása között. Orbánék már nyíltan kormányoldali – mi több, titkosszolgálati – provokációról beszélnek a zavargások kapcsán. A tüntetők ellenben sajátjuknak érzik a randalírozó fiatalokat, ismét csak amnesztiát követelve számukra.

Péntek

„Mit hallottál, hol lesz?” – a leggyakrabban elhangzó kérdés a Kossuth téren. A holnapi szabadnapra tekintettel némileg emelkedik a megjelentek száma, de még így is 15 ezer körül marad. Sokan választják péntek esti buli előtti bemelegítésnek a tiltakozást. Kiöltözött lányok korzóznak árpádsávok árnyékában, inkább kokettálnak, mint rendszert váltanak.

A felszólalások között üde színfolt, amikor egy férfi papírról olvasni kezdi a parlamentben ülő zsidó képviselők neveit. A várt hatás nem marad el. A tömeg pfujol, a cenzúra lecsap: ettől kezdve előre be kell számolni, miről beszél, aki a mikrofonhoz lép. Marad a kódolás.

A média biztos benne, hogy ma este aztán már tényleg „megcsinálják a rádiót”. Megelőzzük a „forradalmárokat”, és megnézzük a közmédium előtti őrséget. A rendőrök letámasztott felszereléssel, nyugodtan trécselnek a vaskordonon túl. Hátuk mögött bevetésre kész vízágyú. „Csak jöjjenek bátran, várjuk őket nagyon” – fintorodik el egy testpáncélos rohamrendőr.

Szombat

Újabb lépés a technikai civilizáció felé: a tiltakozás szervezői óriási monitort szereztek, hogy az Alkotmány utca végében állók is lássák az eseményeket. Túlzott optimizmus. A tömeg talán ha megduplázódott, de a környék utcáit nem lepi el. Ez nem az a kétmillió…

A felszólalók egy része azonban ismerős a Fidesz tagnyilvántartásából. Két ötvenhatos és egy „forradalmár” között színre lép Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás. A veterán kommunistáknak itt üdvrivalgás jár. Ahogy Schmitt Pál alelnöknek is, bár ő csak fehér szalagot aggatna mindenkire. Kicsit tiltakozva az erőszak, nagyon a kormány ellen. (Bőrfejűek bakancsában látunk fehér fűzőt, ám szakértőnk kiábrándít: nem fideszesek, hanem hitleristák. Ez a megkülönböztető jegyük.)

Pénteken ugyan már megalakult az alkotmányozó nemzetgyűlést előkészítő bizottmány, most mégis újraszervezik. Tíz közéleti írja alá a kiáltványt – köztük a fekete övesek –, hogy az orbáni szakértői kormány felállítása mellett kezdődjék a nemzetgyűlés, de gyorsan.

rg_060923_11

Tüntetők a Kossuth téren 2006. szeptember 23-án. Fotó: 168 óra archív

Fél kilenc körül kezdenek szállingózni a fradisták az Üllői útról, a rangadón 7-1-re kenték el a Tuzsér FC-t. Ha valamikor, ma biztosan meglesz a rádió.

Balhéra várva beszélgetünk tüntetőkkel. „Ülhetünk itt napestig, nem változik semmi” – mondja egy fiatal lány. Csak szombati vendég, a Fidesz helyett fanyalodott ide. „Orbán is azzal hiteget, hogy győzünk, ha nyernek az önkormányzatin. Marhaság.” Meglepően realista.

A többség hívő: hiszi, hogy a jelen lévő tízezrek a Nép; hogy a közfelkiáltás legitimál; hogy az alkotmányosság határáról felborítható a demokrácia.

Ideológiák helyett inni próbálunk, de a vállalkozás kudarcba fullad. Éjfél után öt perccel kiáltják a jelszót zöld zászlós kopaszok: indulás! Inkább szállingóznak, mint vonulnak úgy 150-en a Deák tér felé. A lehetséges célpontokat mérlegeljük: az SZDSZ-kampánysátor vagy tényleg a rádió.

A forradalmi hevület a Városház téri MIÉP-sátorig tart ki. Ott sörbe fullad a népfelkelés. A lemozdonyozott kopaszokat fél órát hagyják hörpölni, majd bevetési maszkos rohamrendőrök jönnek igazoltatni. Hurrogás-pfujolás, de rendbontó nem akad. Győz a rendőri túlerő látványa. A „hős magyar fiataloktól” immár semmire sem telik, kihunyt a tűz. Néhányuk nagy garral indul ugyan az Astoria felé, de kiderül, csak a közeli vécéket célozták meg. Csupán a Hír TV riportere képes ebbe a helyzetbe is a demokrácia alapjait veszélyeztető rendőri túlkapást vizionálni.

Úgy ért véget az utcai zavargássorozat a hét végén, ahogy hétfőn elkezdődött: meglepő hirtelenséggel.

Vasárnap

A nyugalom napja. A Kossuth téren fáradt, alig lelkesedő szórvány hallgatja a beszédeket. Lengetve nosztalgiáznak, épp egy hete…

Az élet igazolni látszik, hogy „lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek”.

(Kiemelt kép: A tüntető tömeg és egy égő autó a Magyar Televízió székháza előtt 2006. szeptember 18-án. Fotó: 168 óra archív)