Reagált a külügyminisztérium az Amerikában katonai rádiókkal seftelő magyar ügyében

Nagy a zűrzavar, lehet, hogy nem is magyar.

2024. augusztus 28., 14:42

Szerző:

Közleményt adott ki az Index kérdésére válaszolva a Külgazdasági és Külügyminisztérium annak a magyar férfinak az ügyéről, akit az Egyesült Államokban tartóztattak le a napokban. Mint korábban írtuk, az amerikai igazságügyi minisztérium közölte, hogy egy magyar nemzetiségű férfit vettek őrizetbe az amerikai hatóságok Oroszországba irányuló, tiltott exporttevékenység gyanúja miatt.

Az illetőről utóbb újabb információk láttak napvilágot a hazai sajtóban, többek közt arról is, hogy az édesanyja a magyar külügyminisztériumhoz köthető intézmény, a HEPA irodavezetője volt. Ez után küldött kérdéseket a lap a tárcának, amelyben azt írták, hogy a letartóztatást követően

„az államügyészi hivatal tájékoztatta a területileg illetékes magyar konzulátust, azonban a fogva tartott személy nem igényelt magyar konzuli védelmet”.

Az édesanyja egy magyar intézmény vezetője volt

Azzal kapcsolatban, hogy a gyanúsított édesanyja korábban a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség irodavezetője volt, azt írták:

Ficzere Margarita nem töltött be pozíciót magyar állami cégben. A Magyar Exportfejlesztési Ügynökség moszkvai partnerirodájának volt az alkalmazottja, amely egy orosz cég volt, feladata pedig a magyar vállalatok termékeinek és szolgáltatásainak népszerűsítése Oroszországban és a kaukázusi régióban.

A tárca közölte, a partnerirodát 2023 márciusában megszüntették, Ficzere Margarita nem áll szerződéses jogviszonyban a Külügyminisztériummal. Ezenkívül az Index úgy értesült, hogy a gyanúsított az amerikaiaknál történt kihallgatásán elsősorban spanyol állampolgárként beszélt önmagáról, nem magyarként, ami egybevág azzal, amit a 444.hu is írt előzőleg, vagyis hogy a férfi nagyjából 20 éve Spanyolországban él, és három gyereke született spanyol feleségétől, és valószínűleg ezért nem kért konzuli védelmet.

Mint ismert, múlt pénteken letartóztattak egy Horváth Bence nevű, 46 éves, magyar férfit az Egyesült Államokban, San Franciscóban. A vádak szerint azért, mert „társaival összeesküdött, amerikai eredetű, rádiókommunikációs technológia illegális, engedély nélküli exportálására, orosz kormányzati végfelhasználók számára”.

Az ügy fontosságát jelzi, hogy öt különböző hatóság képviselői jelentették be a letartóztatást.

A magyar férfit augusztus 23-án fogták el, amikor megérkezett a San Franciscó-i Nemzetközi Repülőtérre. A hatóságok szerint Horváth és társai egy multinacionális beszerzési hálózatot irányítottak, amely közvetlenül szerződött különböző orosz, kormányzati szervekkel és olyan nagyszabású projekteken dolgozott, mint például működő rádiókommunikációs rendszerek kiépítése Oroszország Kurszki régiójában, az orosz-ukrán határ mentén.

Ennyit kaphat a magyar csempész

„A vádlott a gyanú szerint megpróbálta kijátszani az amerikai exportellenőrzéseket, amelyeket a nemzetbiztonságunk védelme érdekében vezettek be, és amelyekkel Oroszország provokáció nélküli ukrajnai invázióját próbálták kezelni” – mondta egy, az ügyben eljáró amerikai ügyész. A magyar férfi az exportellenőrzési reformtörvény megsértéséért akár 20 év börtönt és legfeljebb 1 millió dolláros pénzbüntetést kaphat.

(Fotó: AFP | Patrik Stollarz)