Karácsony Gergely szerint az Államkincstár törvénytelen és erkölcstelen tettet hajtott végre, amikor inkasszált 10 milliárd forintot Budapest számlájáról. Ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz.
Orbán Viktor miniszterelnök ezúttal sem szerénykedett, a normális élet és a béke reményének elhozójaként festette le az amerikai elnököt.
Felhőszakadás, zivataros időjárás lehet, a fejfájás pedig szinte biztos.
Szokatlan időpontban, szerdán délután tartott Kormányinfót Gulyás Gergely MIniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter.
Az egyik budapesti híd egyre rosszabb állapotban van, ezért szinte azonnali beavatkozásra van szükség.
2016. január 18., 16:37
A Demokratikus Koalíció szerint azzal, hogy az Orbán-kormány kancellárokat küldene a kórházakba, ugyanaz történik, mint az oktatásban: a kormány elvonja a pénzeket, majd úgy csinál, mintha az intézmények gazdálkodnának rosszul, ezért komisszárokat küld az ellenőrzésükre.
2016. január 18., 16:31
A tiltakozó taxisok lezárták a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét hétfő délután, sok taxi keresztbe állt az úttesten – jelentette az M1 tudósítója a helyszínről.
2016. január 18., 16:26
A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét – reagált Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn a Parlamentben. A miniszter közölte: mindenkivel konzultálnak, és a közlekedési államtitkárság már több alkalommal is egyeztetett a taxisok képviselőjével. Mérlegelni fognak minden javaslatot – tette hozzá Lázár János.
2016. január 18., 16:20
Lezárták az Uber közösségi személyszállító szolgáltatás a hagyományos taxis vállalkozásokra nehezedő súlyosabb terhek miatt tüntető taxisok a Bajcsy-Zsilinszky utat a Deák Ferenc tértől a Szent István-bazilikáig és az Andrássy út elejét hétfő délután. Sok taxi keresztbe állt az úttesten – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.
2016. január 18., 14:47
A hajnal óta tartó taxisblokád, amely egyelőre még csak a Bajcsy Zsilinszky- József Attila- Andrássy út csomópontját bénította meg egysávos lezárással, délelőtt 11 órakor új fordulatot vett. A taxisok képviselői több mint húsz taxi kíséretében átmentek a Főpolgármesteri Hivatal elé, ezzel lezárva a Városház utcát is.
2016. január 18., 14:36
Nyílt levélben fordult Orbán Viktorhoz az egészségügy rossz állapota miatt Sándor Mária. A fekete ruhás nővér követeli a kormány beavatkozását, béremelést, életpályamodellt, tisztességes ellátást. Ha a szép szó nem használ, az utcára akarja vinni az embereket. Egészségügyi sztrájk is lesz, csak a sürgősségi eseteket látják majd el, de ennek megszervezése szerinte a szakszervezet feladata.
2016. január 18., 13:42
Kocsis Máté a 8. kerület fideszes polgármestere volt az egyik kezdeményezője annak, hogy a főváros bontson szerződést a Simicska-féle hirdető céggel, a MAHIR-rel, mert az szerinte a főváros számára előnytelen . Ugyanakkor Kocsis kerületében nem bontottak szerződést a céggel, hanem még meg is hosszabbították azt.
2016. január 18., 11:12
Az állami földek eladásának első fordulója szinte semmiben sem igazolta vissza a kormány érveit és állításait. A második körben módosulhatnak a kiírások, hosszabb távon pedig hírek szerint alapvetően változhatnak a földvásárlási szabályok.
2016. január 18., 09:58
Ha az Országgyűlés megszavazza az alaptörvény legújabb módosítását, és a kormány saját hatáskörében terrorveszélyt hirdethet, akkor betilthatják a postát, kikapcsolhatják a telefonokat, elhallgattathatják a rádiókat és televíziókat. Bokros Lajos szerint készül a nyílt diktatúra. Ezért mindenkit tiltakozásra szólít fel.
2016. január 18., 08:58
A sorkötelezettség eltörlése „katasztrofális hiba” volt – erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke egy minapi interjúban. 25 éve viszont gyökeresen ellentétes állásponton volt a sorkatonaság ügyében, Auschwitzhoz hasonlította saját egykori laktanyáját.
2016. január 18., 08:07
A Párbeszéd Magyarországért Párt szerint a kormány sikertelen gazdaság- és oktatáspolitikáját bizonyítja, hogy egy aktuális Tárki-felmérés szerint már a tanulók 67 %-a, és a munkanélküliek 27 %-a tervez kivándorlást. A sorkatonaság és a kvázi-statárium ötlete pedig csak felgyorsítja majd a folyamatot.
2016. január 18., 08:00
Mint arról tegnap elsőként beszámoltunk, az elégedetlen taxisok ma hajnalban blokád alá vették Budapest egyik legfontosabb csomópontját, a Bajcsy- Andrássy kereszteződést.
2016. január 18., 06:31
Alkotmánymódosítást javasol a parlamentnek a kormány, hogy terrorfenyegetettség vagy terrortámadás esetén terrorveszélyhelyzetet hirdethessen, különleges jogrend bevezetésével hatvan napig hatályban maradó rendeleteket hozhasson. Az Eötvös Károly Intézet igazgatója úgy látja: nem világos, mit jelent a kifejezés, ráadásul nincsenek megfelelő alkotmányos biztosítékok, így a változtatás politikai visszaélésekhez vezethet.
2016. január 18., 05:56
A fideszes Rezák László János kapta a legtöbb szavazatot a vasárnap tartott időközi önkormányzati képviselő-választáson Szolnokon, a voksolás eredményes volt – tájékoztatta a megyeszékhely aljegyzője az MTI-t.