Kövér korábban a sorkatonaság ellen érvelt

A sorkötelezettség eltörlése „katasztrofális hiba” volt – erről beszélt Kövér László, az Országgyűlés elnöke egy minapi interjúban. 25 éve viszont gyökeresen ellentétes állásponton volt a sorkatonaság ügyében, Auschwitzhoz hasonlította saját egykori laktanyáját.

2016. január 18., 08:58

„A bunkók még bunkóbbak lesznek, a másik fölött uralkodni vágyók megtalálják a maguk terepét. ... A kisszerűség, az aljasság, hogy azok érvényesülnek, akik gerinctelenek vagy teljesen gátlástalanok ... Az az érzés alakult ki bennem, hogy Kalocsa – ott voltam – egy mini-Auschwitz. Csak mennyiségi különbség van köztük, a logikai elv ugyanaz: az embereket megtörni, péppé gyúrni, aztán egyformán kis agyagfigurákat
csinálni belőlük" – ezt Kövér László mondta saját sorkatonai szolgálatban eltöltött évéről az Ellenzéki kerekasztal – Portrévázlatok című, 1990-ben megjelent kötetben.

Ezért is érdekes, hogy egy, a hétvégén megjelent interjúban Kövér László már azt mondja: katasztrofális hibának tartja a sorkötelezettség magyarországi eltörlését. A visszaállításról azt mondja: véleménye szerint jelenleg egy uniós tagállam nem tudná hatékonyan megoldani, ahhoz összeurópai döntésre lenne szükség. Az Országgyűlés elnöke az Új Néplap szombati számában megjelent interjúban úgy fogalmazott, ha ma vissza akarnák állítani a sorkatonaságot, az erősítené a sorköteles fiatal férfiak elvándorlását azokba az országokba, ahol ezt még nem tennék meg.

Kövér szerint vagy összeurópai döntés értelmében állítják vissza a sorkötelezettséget Európa nyugati csücskétől a keletiig, vagy sehogy. Számára egyértelmű – mondta –, hogy Európa és Magyarország azzal is erősebbé válna, ha ez megtörténne. A házelnök szerint a terrorizmus és az illegális migrációval összefüggésben terjedő bizonytalanság miatt egyáltalán nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben sor kerül a sorkötelezettség visszaállítására.