Hétfőn akár 34°C-ig is emelkedhet a hőmérséklet, de délután heves zivatarok és viharos szél csaphat le, sárga riasztás van érvényben. A Balaton vize a következő hét meleg időjárása miatt akár 25 fokra is melegedhet.

2016. január 26., 22:45

Thomas Seifert, a Wiener Zeitung munkatársa Jan-Werner Müller politológussal készített interjút a populizmusról, a jóléti sovinizmusról és a demokrácia válságáról. Az alábbiakban közöljük az interjút.

2016. január 26., 18:55

A Fővárosi Kormányhivatal törvényességi felhívással élt az ORÖ múlt heti közgyűlése által hozott több határozattal kapcsolatban is. A felügyeleti szerv döntése értelmében az elnök leváltásának kísérlete nem volt jogszerű, ugyanakkor a hivatalvezető elmozdítását törvényesnek ítélte, és nem volt megfelelő Balogh János ügyvezető elnöki kinevezése sem – tudta meg a RomNet.

2016. január 26., 17:34

Ezúton értesítem a sajtó valamennyi munkatársát, aki az elmúlt hónapokban és a legutóbbi taxistüntetés idején megtisztelt érkelődésével, hogy súlyos véleménykülönbözőség miatt a tegnapi napon lemondtam a Magyar Taxisok Szakszervezetében viselt tisztségeimről, így a kommunikációs vezetőiről is, valamint ezzel egy időben kiléptem a szakszervezetből – írta Karsai Katalin közleményében.

2016. január 26., 16:40

A polgármester elismerte, hogy mindenkinek érdeke az intézmény eddigi színvonalának fenntartása, ezért visszavonta azt a korábbi elképzelését, hogy megváltoztassa az iskola szerkezetét. Mind ő, mind a képviselő-testület többsége támogatja, hogy Lukács Lajos vezesse tovább az iskolát.

2016. január 26., 16:14

„Bármiféle választási együttműködésre nyitottak vagyunk. Azt kell megértenie minden ellenzéki politikusnak, hogy a választóinkat egyáltalán nem érdekli, hogy milyen formában, kivel összefogva győzzük le Orbánt, csak tegyük végre” – közölte a 168 Óra Online-nal Vadai Ágnes, a DK egyik alapítója.

2016. január 26., 15:54

Benyújtotta az Alkotmánybíróság létszámának csökkentésére, jogköreinek bővítésére és tagjelölési folyamatának megváltoztatására irányuló alkotmánymódosítási javaslatát a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, Szabó Tímea független képviselő.

2016. január 26., 15:40

A tönkretett kishantosi ökogazdaság közelében sem a „klasszikus gazdák” jutottak földhöz az árveréseken. A Mezőfalvai Mg. Zrt. volt vezérigazgató-helyettesei is a nagy nyertesek között voltak. A környéken összesen közel másfél milliárd forint kedvezményes hitelhez jutott összesen hat család.

2016. január 26., 14:27

„Állampolgárként kikérem magamnak, hogy az én befizetett adómból tönkretegyék a mi környezetünket, átláthatatlan és mérhetetlen támogatásban részesítsenek minősíthetetlen és korszerűtlen építményeket” – fogalmaz a 300 négyzetméternél kisebb új ingatlanokat építésügyi engedélyezés alól felmentő új szabályozás kapcsán a Dél-Dunántúli Építész Kamara elnöke.

2016. január 26., 12:47

Kissé túltolták a biciklit a magyar oktatási rendszer központosításával kapcsolatban – ezt mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az RTL Házon kívül című műsorában. Az Orbán-kormánytól szokatlan önkritika azután érkezett, hogy országszerte több tízezren csatlakoztak az oktatási rendszert és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ reformját követelő nyílt levélhez, amelyet a Miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestülete fogalmazott meg.

2016. január 26., 12:28

Az M1 január 3-i reggeli adásában Zacher Gábor toxikológus, a Honvédkórház Sürgősségi Betegellátó Centrumának vezetője az alkoholizmusról beszélt. Drámai adatokkal sokkolta a nézőket. Ma körülbelül nyolcszázezer alkoholista van Magyarországon, ám számuk egy-két éven belül egymillióra nőhet: „Olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutyafüle” – mondta a főorvos a tévében. Szerinte az alkoholizmus több mint lassú öngyilkosság: nálunk évente harmincezren halnak meg az alkohollal kapcsolatos betegségekben. Hozzátette: „Az alkohol az a kémiai anyag, amely legtöbbet ártott az emberiségnek, és ma is a legártalmasabb.”

2016. január 26., 10:57

A minap bejelentett köznevelési kerekasztal létrehozásának csak akkor van értelme, ha a problémás területek toldozgatása-foltozgatása helyett végre van szándék a köznevelés rendszerszintű gondjainak orvoslására – mondta el Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a 168 Óra Online-nak.

2016. január 26., 10:36

Lengyelországban az év végén a Jog és Igazságosság párt (PiS) abszolút többséget szerzett az országgyűlésben, a kormányt mégsem a miniszterelnök irányítja, hanem a háttérből a populista Jaroslaw Kaczynski. A 168 Óra e heti számában Bogdan Goralczyk volt budapesti diplomata, a Varsói Egyetem Európa Központjának professzora arról is beszél: a lengyel hatalomnak tetszik az Orbán Viktor-féle illiberális politikai modell. De náluk erősebbek a civilek és az ellenzék. Magyarországon ugyanis az apátia a legnagyobb párt.

2016. január 26., 10:31

Biokémikus, ő fedezte fel a fermentált búzacsíra-kivonatot, az ő nevéhez kötődik a természetes alapú Avemar is, amely ma a világ egyik legnépszerűbb egészségmegőrző készítménye a daganatos betegek körében. Az Avemar Kutatási Program központja az elmúlt években a Nobel-díjas James Watson kutatóintézménye lett. Hidvégi Máté a 168 Óra Szerda 11 című interaktív rádióműsorában azt is elmondta: szerinte öt éven belül megtalálhatják a rák ellenszerét. A beszélgetés szerkesztett változata az e heti 168 órában olvasható.

2016. január 26., 10:14

Bírósághoz fordul az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ), amennyiben a BKV vezérigazgatója nem teljesíti az együttműködési kötelezettségét, és valóban létszámleépítést fog bejelenteni a cégnél. Az EKSZ ugyanis ebben az ügyben már január elején úgynevezett konzultációt kezdeményezett, s ez a törvény szerint azt jelenti, hogy addig, amíg a kért egyeztetés le nem zajlik, fel kell függeszteni a folyamatot. Nem volt egyeztetés – állítja Nemes Gábor elnök. A szakszervezet más ágazatokkal összefogva ellenállást szervez.

2016. január 26., 10:00

1946. január 26-án Sopronban, polgári családban született. 1964-ben lépett be a Szent Benedek Rendbe. 1971-ben Pannonhalmán szentelték pappá, 1989-ben Esztergomban avatták püspökké. 1990 és 1993 között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. 1991 óta főapát Pannonhalmán. Eddig háromszor, 2002-ben, 2009-ben és 2014-ben hosszabbították meg tisztségét. 1976-ban az ELTE BTK-n történelem–német szakos tanári diplomát szerzett. 1985-ben ugyanott doktorált, majd 1997-ben habilitált, PhD tudományos fokozatot szerzett. Benedek rendi szerzetes, aki a Regula szabályai szerint és szellemében éli életét, végzi munkáját, vezeti, irányítja közösségét a Márton-hegyen. Katolikus főpap, aki túllép Pannonhalma határán, példát ad és irányt szab nyájának, híveinek, népének. Ugyanakkor tanár, pedagógus, hittudós, közösségszervező és irányító, közéleti személyiség. Őt köszöntjük hetvenedik születésnapján.

2016. január 26., 09:56

Nem ajánlja a széplelkűséget a Fidesszel szemben Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke a 168 Órának azt mondta, hogy a baloldalon hódít a nihilizmus kultúrája, ami szerinte árt. Úgy látja, az ellenzék gondjainak okozói nem csak a politikai pártok.