Tömegével adnak túl az örökölt ingatlanokon Budapesten, ez az oka

Egyre többen döntenek az örökölt ingatlanuk eladása mellett Budapesten. 

2024. augusztus 5., 12:56

Szerző:

Már nem csak vidéken, hanem a fővárosban is egyre több tulajdonos dönt az örökölt lakás vagy ház értékesítése mellett az ingatlan megtartása és bérbeadása helyett – közölte a Duna House hétfőn az MTI-vel.

A fővárosban eddig inkább megtartották 

A cég adatainak tanúsága szerint júniusban az ingatlan eladásának három leggyakoribb motivációja között vidéken az első, míg a fővárosban a második helyen áll az örökölt ingatlan értékesítése. Az ebből az okból meghirdetett házak vagy lakások vidéken átlagosan 28,7 millió forintért, Budapesten pedig átlagosan 58 millió forintért keltek el. A korábbi évek trendje szerint a fővárosi lakásokat inkább megtartották az örökösök, ahova vagy maguk költöztek be, vagy bérbe adták azokat. A vidéki örökség eladási aránya jellemzően magasabb volt, hiszen nehezebben adható ki például egy kisebb, vidéki településen található családi ház, mint egy fővárosi lakás – tudatták.

Szárnyal az albérletpiac, de... 

A közlemény idézi Benedikt Károlyt, a Duna House PR és elemzési vezetőjét, aki elmondta: az elmúlt hónapban mindössze 1 százalékpontos volt a különbség a vidéki örökséget értékesítők arányához képest a fővárosban. A vidéki területeken júniusban azonos, 27-27 százalékos arányban bocsátották áruba örökségüket, valamint korábbi ingatlanbefektetésüket a tulajdonosok. Hozzátette: bár a fővárosi albérletpiac rendíthetetlenül szárnyal, egy örökölt lakás felújítása és modernizálása, valamint a bérlővel történő kapcsolattartás és ügyintézés teher lehet a tulajdonosnak. Az örökölt ingatlan értékesítése az előző évi átlagnál (23 százalék) is 3 százalékponttal jelentősebb, 26 százalékos arányban a második legfőbb eladási motiváció volt a fővárosban.

Jelezték ugyanakkor, akárhol is legyen, az örökölt ingatlan eladása nem egyszerű folyamat, számtalan jogi, adó- és ingatlanügyi kérdést kell tisztázni a sikeres adásvétel érdekében.

Az eladás folyamatát segítheti 

A 2024-es gyorsuló ingatlanpiacon, ingatlantípustól, állapottól és lokációtól függően 1, nagyon rossz esetben 1,5 évre is szükség lehet, mire lezárulhat az örökölt lakás, ház értékesítése. Az eladás folyamatát segítheti, ha az ingatlan tehermentes, a hozzátartozók gondoskodtak a kiürítéséről, és a közüzemi szolgáltatások és a társasházi közös költség terén sincs elmaradás.

Ha több örökös van

Arra is felhívták a figyelmet, hogy több örökösnél a meg nem oldott kérdések tisztázása érdekében megfontolandó jogi- és ingatlanszakértő segítségét kérni. A tájékoztatás alapján nem mindegy az sem, hogy mikor válik meg az örökös újdonsült tulajdonától. Ugyanis 5 éven belüli nyereséges értékesítésnél nemcsak a – lakástulajdon esetében – 9 százalékos illeték, hanem jövedelemadó fizetésére is kötelezett az eladó. Az aktuális szabályozás szerint közeli hozzátartozók (szülő, házastárs, gyermek) közötti öröklésnél nem kell illetéket fizetni, valamint bizonyos esetekben illetékkedvezmény is igényelhető. A tulajdonba kerülés évétől számított 5. évtől az eladás jövedelemadó-mentessé válik – olvasható a Duna House közleményében.

(Kiemelt képünk illusztráció, Fotó: Pexels) 

17:41

Kedden is marad az országban az őszi időjárás. S bár nap közben egyre többfelé felszakadozik a felhőzet, de azért maradnak tartósan borult tájak.