2011. május 6., 11:49

Az Alkotmánybíróság 2011. május 6-án hozott határozatában a hatálybalépésére visszaható hatállyal megsemmisítette a 98%-os különadóról szóló törvénynek azt a szabályát, amely szerint a különadót a 2005. január 1-jét követően megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni. Az emberi méltóságot sérti ugyanis, hogy a törvény a különadó hatályát olyan bevételekre is kiterjesztette, amelyeket bevallással lezárt adóévekben, törvény alapján szereztek a jogosultak.

2011. május 6., 11:11

A sárbogárdi férfi tanúvallomása szerint húsvétkor locsolkodásból ment hazafelé, amikor 14 óra tájban megállította egy ismerőse, roma ember, akivel vitatkozni kezdtek. A Magyar Nemzeti Gárda tagja (nem azonos a betiltott, fekete egyenruhát viselő Magyar Gárdával) állítása szerint később érkezett két-három autó, ezekből több roma ugrott ki, szájon vágták, földre teperték és egy késsel levágtak a hajából egy darabot. Egy arra közlekedő férfi viszont csak egy részeg embert látott az úton feküdni.

2011. május 6., 09:31

A negyvenéves közgazdász-villamosmérnököt 1993-ban hívták a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetéhez: az informatikai rendszer fejlesztése volt a feladata. Idővel jobban érdekelte a munkahelyi „humán hálózat” szervezése. Előbb alelnökké, 2009-ben pedig elnökké választották a VDSZ-ben. Az elmúlt hetekben közösen tüntettek a rendvédelmisekkel a kormány intézkedései ellen. Székely Tamás pedig felszólalt a Demokratikus Charta rendezvényén is. SÁNDOR ZSUZSANNA interjúja.

2011. május 6., 08:44

Az MTV-t még az Aranyág is húzza? - Szinte az utolsó pillanatban, négy nappal az adásba kerülés előtt mondta le a Magyar Televízió (MTV) intendánsa, Rákay Philip az Aranyág jótékonysági gálaest közvetítését. A beteg gyermekeket gyógyító kórházak számára műszerek és berendezések vásárlására adományt gyűjtő Aranyág Alapítvány másfél évtized alatt több mint félmilliárd forintot juttatott céljaira.

2011. május 6., 07:41

Abortuszellenes kampányt indít a kormány - "Megértem, ha még nem vagy kész rám, de inkább adj örökbe, hadd éljek" - áll egy magzat képe alatt.

2011. május 6., 06:38

Vona: az emberiség utolsó védőbástyája az iszlám - Amennyiben az iszlám elbukik, „a fény szinte teljesen kialszik, és a globalizmus sötétsége előtt már nem marad érdemi ellenfél. Akkor tényleg véget ér a történelem” – vélekedik a napokban megjelent, Született augusztus 20-án című könyvében Vona Gábor. A Jobbik-elnök a kötetben Adolf Hitlert a liberalizmus végtermékének nevezi.

2011. május 6., 05:29

Az éjszaka szinte mindenütt kiderül az égbolt. Az északi megyékben párássá válik a levegő, a völgyekben itt-ott ködfoltok is képződhetnek. A gyenge légmozgásban csípős hidegre fogunk ébredni, általában -2 és +3 °C közé süllyed a hőmérő higanyszála.

2011. május 5., 17:35

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség történelmi hibának tartja, hogy a Fővárosi Közgyűlés - a Jobbik javaslatát magáévá téve - Wass Albert íróról közterületet nevezett el Budapesten - közölte a Mazsihisz csütörtökön az MTI-vel.

2011. május 5., 14:25

Mintegy negyven, sárga csillagot viselő gimnazista várta reggel fél kilenckor a a Fővárosi Bíróság Fő utcai épületéhez érkező, háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándort. A diákok a bejárat előtt álltak angol és magyar nyelvű, a háborús bűnök elévülhetetlenségére emlékeztető tábláikkal, ám az idős vádlott ezt nem láthatta, mivel segítői az épület hátsó, a Gyorskocsi utcai fogház felőli bejáratán át kísérték a tárgyalóterembe.

2011. május 5., 10:45

Tűzoltók táblái a rendvédelmi dolgozók tüntetésén: „Ez az életpálya halálpálya”; „Nem érezzük a megbecsülést”; „Heti 48 órát dolgozunk, de legalább keveset keresünk.” A felvonulás után a belügyminiszter tiltása ellenére egyenruhában tüntetők után nyomozni kezdtek, több helyen is átnézték a tűzoltók szekrényeit. A józsefvárosi tűzőrségen megnéztük, milyen egy demonstrációmentes hétköznap. KRUG EMÍLIA riportja.

2011. május 5., 09:27

Időközi önkormányzati választást kell tartani a Békés megyei Mezőhegyesen, mert feloszlatta magát a képviselő-testület. A polgármester szerint a feloszlatás előzménye egy nyertes pályázat önrésze miatt kialakult vita volt. A nehéz helyzetben lévő város ugyanis már a közalkalmazottak fizetését is csak hitelből tudja biztosítani.

2011. május 5., 08:29

A Fidesz frakcióelnökségének legutóbbi ülésén megszületett a döntés arról, hogy kezdeményezik a végkielégítéseket 98 százalékos adóval sújtó törvény módosítását, hogy az a parlamenti képviselőkre, valamint a távozó megyei közgyűlési elnökökre is vonatkozzon - értesült a Népszabadság.

2011. május 5., 07:36

Csütörtökön áll bíróság elé a háborús bűntettel vádolt volt csendőr. Képíró Sándort azért állítják bíróság elé, mert járőrparancsnokként részt vett egy 1942-es újvidéki razziában, ahol a vádirat szerint csendőrök civileket öltek meg.

2011. május 5., 06:55

Eldőlt, hogy a határon túli magyarok szavazati jogot kapnak a Fidesz-kormánytól, de egyelőre semmit sem tudni arról, hogyan és kikre voksolhatnak majd. Fennáll a veszélye, hogy több választójogi alapelv is sérül az országhatáron kívüli voksoknál – véli egy választási szakértő.

2011. május 4., 21:39

A média nem független, mert a vállalkozások többsége a létéért küzd a kis piacon, és kénytelen a politika és a gazdaság befolyásos szereplőinek kedvezni - hangzott el a Média Hungary kerekasztal-beszélgetésén.

2011. május 4., 20:42

A kormány várhatóan május végén tárgyalja a felsőoktatási koncepciót - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, cáfolva, hogy a kabinet már döntött volna felsőoktatási intézmények bezárásáról. Több rektor is megerősítette ugyanakkor az MTI-nek, hogy az oktatási államtitkárság a múlt héten egyetemi vezetőkkel egyeztetett a felsőoktatási intézmények új struktúrájának koncepciójáról. A minisztérium oktatásért felelős államtitkársága utalt arra, hogy február 4-én egyetértés alakult ki a kormány, a diákszervezetek és az érintett intézmények képviselői között a felsőoktatási törvényt előkészítő dokumentumokról.