Egy 40 éves pedagógus ellen indult nyomozás szexuális visszaélés, szeméremsértés és gyermekpornográfia gyanújával, miután egy 13 éves tanítványa az iskolában összeomlott, és elmondta, hogy a tanár hónapokon át zaklatta. A férfit őrizetbe vették, és elbocsátották a püspökhatvani iskolából.
A keddi időjárás a hőhullám után egy kissé frissebb arcát mutatja: nem lesz kánikula, és számítanunk kell záporokra, zivatarokra is.
Teljesen átalakítja az új KRESZ a biciklis közlekedést is.
A kormány megszünteti a fizikai TAJ-kártyát, és teljesen digitális rendszerre áll át az egészségbiztosítás igazolásában.
Orvosi műhiba esetén nemcsak erkölcsi elégtétel jár, akár tíz-, sőt százmilliós kártérítést is kaphat az érintett vagy a családja, és nem csak a fizikai sérülések után.
2013. május 3., 22:02
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletében felmentette Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját a hivatali visszaélés vádja alól – közölte Zamecsnik Péter, Laborc Sándor védője pénteken az MTI-vel.
2013. május 3., 21:29
Egyesül három szakszervezeti konföderáció. Bár megkopott a renomé, alacsony az érdekvédők iránti bizalom, és a kormány is semmibe veszi őket, azt remélik, a becslések szerint 250-300 ezer aktív tagot számláló szuperszakszervezet gyógyír lesz minden bajra, s hatékonyan kiáll a munkavállalói jogokért. Így lehet-e?
2013. május 3., 19:46
A Jobbik szerint a független magyar bíróság döntései mindenkire kötelezőek, „függetlenül attól, tetszik vagy nem tetszik”, azokat Orbán Viktor kormányfőnek is tiszteletben kell tartania.
2013. május 3., 16:15
Orbán utasította a belügyminisztert, akadályozza meg az anticionista rendezvényt.
2013. május 3., 14:05
Ismét több térségre másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a várható heves zivatarok miatt péntek kora délután.
2013. május 3., 12:51
A bíróság megszüntette azt a büntetőeljárást, amely a Hír TV feljelentése alapján indult a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) három munkatársa és az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) ügyvédje ellen. A bíróság szerint a feljelentettek nem követtek el bűncselekményt, amikor a Hír TV Gyöngyöspatáról szóló, az iskolai szegregációt tagadó műsorát bírálták.
2013. május 3., 12:41
Magyarországgal kapcsolatban a vasárnap kezdődő Zsidó Világkongresszusról, a magyarországi antiszemitizmusról és a közvélemény kedélyét borzoló trafikmutyiról cikkez a mértékadó külföldi sajtó. Nemzetközi lapszemle.
2013. május 3., 11:05
Orbán Viktor lakájmédiája megint csúnyán melléfogott. A Kósa Lajost lejárató videofelvételről ugyanis kiderült, hogy az még 2007-ben készült, így nem lehet folyománya a 2008-ban létrejött Portik-Laborc találkozónak – közölte az MSZP.
2013. május 3., 10:05
Derékig érő víz gyűlt össze péntekre virradó éjjel a törökbálinti Bajcsy-Zsilinszky utcában, az M7-es autópálya közúti alagútjában, tűzoltók beavatkozására volt szükség – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője pénteken az MTI-vel.
2013. május 3., 09:28
Az országgal szembeni támadások és az egyes tagállamoknak adott, Magyarországnak azonban nem járó engedmények azt bizonyítják, hogy igazságtalan Európában élünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
2013. május 3., 09:16
A fúzió egyelőre csupán a május elsejére szánt hír és gesztus, a célok, apparátusok, vezetői posztok összefésülése eltart egy darabig, addig mindenki óvatosan fogalmaz. A múlttal kapcsolatban viszont lehet és kell is keményebben beszélni. A jövő egyik meghatározó vezetőjeként emlegetett Székely Tamást, a vegyipari szakszervezet és az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnökét Szénási Sándor kérdezi.