Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2009. december 9., 19:14
- Feltehetően fegyverrel kiraboltak egy lottózót Budapesten, a IV. kerületben hétfő este - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
2009. december 9., 18:34
Részlet KASZA LÁSZLÓ most megjelent Mókusok az Angolkertben című könyvéből, amely a pártállami magyar elhárítás és a Szabad Európa Rádió „viszonyát” elemzi.
2009. december 9., 18:02
Veres Robi huszonhét éves. Az RTL Klub tehetségkutatójának köszönhetően valószínűleg most az ország legismertebb freestyle rappere. Vagyis bármiről, bármikor „rímek esnek ki a fejéből”. Hogy koraszülöttként későn került inkubátorba, s az oxigénhiányos állapot miatt mozgássérült lett – a bulvársajtót jobban érdekli, mint őt magát. MC DC KRUG EMÍLIÁ-nak freestyle-ozott - az új 168 Órában olvashatják az eredményt.
2009. december 9., 17:21
Magyarországon elképesztő gyorsasággal pornografizálódnak a kereskedelmi médiumok. A médiaszex kapós áru, mert a vásárlóközönségnek nem kell elfáradnia a peep-show-ba: elég bekapcsolni a televíziót, és intim, házi környezetben láthatja a „villantós” celebmacákat, a „bevállalós” hanyattmancikat, a plasztikai sebész által felpumpált szilikonbébiket. Vagy Benkő lantos privát életének eseményeit. A mediatizált prostitúció titkait SEBŐK JÁNOS kutatja az új 168 Órában.
2009. december 9., 16:05
A magyar, ha tehetné az ABC és a gondolák közé parkolna – állítja az illetékes. A másikkal nem foglalkozik, de ha őt akadályozzák, mélységesen fel van háborodva. Persze a büntetés és ellenőrzés jelenlegi rendszere is hagy kívánnivalót maga után.
2009. december 9., 15:39
Cégvezetőt nevezett ki a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke mellé az intézményt felügyelő kuratórium elnöksége - értesült a testület több tagjától szerdán az MTI.
2009. december 9., 14:40
Csodával határos módon működőképes maradt az a Jaguár, amelyik kedd este Pécsett a Felsővámház utcában süllyedt mélyen, orral előre az aszfaltba - írja a bama.hu
2009. december 9., 13:58
Bár ítélet-végrehajtási moratórium van érvényben - amellyel az ország jó úton halad az eltörlés felé-, egy friss felmérés szerint az oroszok jelentős többsége különösen súlyos bűncselekmények elkövetése esetén elfogadható büntetésnek tartja a halálbüntetést.
2009. december 9., 13:32
Nem lehet elégé hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, és ez kiváltképp igaz a gyermekekre, akikre sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a terjengő influenzavírusok. Számukra az oltás jelentheti a megfelelő szintű védelmet, és ma már létezik kimondottan gyermekadagot tartalmazó kiszerelés.
2009. december 9., 10:20
A gyanú szerint trükkös tolvajok lopták el kedden délután a Politikai Foglyok Szövetségének (Pofosz) somogyi tagozatának megtakarított pénzét; a tettesek csaknem 700 ezer forintot nyúltak le - írja a sonline.hu.
2009. december 9., 09:46
Egy ötágú vörös csillagot fújt fel valaki a vásárhelyi római katolikus temető Kutasi úti kapujára - írja a delmagyar.hu.
2009. december 9., 09:01
Ismét iskolai erőszakról szóló hírek borzolják a közvélemény idegeit. A legújabb agresszió Lentiben történt, ahol a Lámfalussy Sándor Szakközép- is Szakiskola két diákja a nyílt utcán verte meg az egyik osztálytársát, a harmadik „csak” a mobiljával rögzítette a megaláztatást. Első menetben lehet felháborodni, mi folyhat a tanintézményben. Második menetben, miután beszéltünk az iskolaigazgatóval, rá kell döbbennünk: az oktatási intézménynek a közoktatási törvény szerint alig van cselekvési lehetősége. Az iskolát csak akkor hagyhatja el a diák, ha maga is úgy akarja. Ha…
2009. december 9., 08:04
Vannak, akiket még az egyenruha sem tart vissza: minden további nélkül rátámadnak a rendőrre. Székkel vagy ököllel ütnek, vagy beleharapnak a járőr kezébe... - írja a sonline.hu. Az internetes portál beszámol két kirívó esetről.
2009. december 9., 07:00
Kevesen tudnak róla, de létezik egy országos internetes adatbázis, amely lehetővé teszi a kórházak összehasonlítását. Ám a szakemberek óvnak az általánosítástól, hiszen minden intézmény felépítése, működése más - írja a teol.hu.
2009. december 9., 05:58
Szívelégtelenséggel kezelték már egy ideje az elhunyt férfit - írja a kemma.hu.
2009. december 9., 05:00
A miskolci szocialista képviselő lehet az igazságügyi és rendészeti miniszter - írja a boon.hu.
2009. december 8., 21:15
Orbán Viktor egykori fontos embere, Káel Csaba nyerte el a pécsi Európai Kulturális Főváros projekt megnyitójának rendezését. A 80 millió forintos ünnepségen megjelenítik a város történetét, 450 diákot tanítanak közös koreográfiára – tudta meg az Index.