Orbán egy éve már-már aggódni kezdett
Orbán Viktor szerint az önkormányzati választás tétje, hogy az elmúlt hetekben megteremtett alapokra emeljék és állítsák talpra Magyarországot. A miniszterelnök a Fidesz pénteki fővárosi önkormányzati választási kampánynyitóján leszögezte: a példátlan erőfeszítést jelentő küzdelemhez össze kell kapaszkodni, egyedül vagy kis csoportokban nem sikerülhet senkinek. A kormányfő óva intett mindenkit, hogy az április országgyűlési választási sikerekből és a közvélemény-kutatási adatokból bármilyen következetést levonjon. Orbán úgy vélekedett: ezeket a következő 23 napra el kell felejteni.
Orbán Viktor szerint míg egy évvel ezelőtt Magyarország a kilátástalan apátia országa volt, ma már egy elszánt ország. A Fidesz elnöke úgy fogalmazott: egy évvel ezelőtt már-már aggódni kezdett, hogy ki lehet-e mozdítani az országot a kilátástalan apátia állapotából. Ma, egy év elteltével azonban - folytatta - "egy más ország vesz körül bennünket".
"Ha körülnézek, leginkább elszántságot látok az emberek szemében, nem délibáboktól ködös optimizmust, inkább józan derűlátást", elszántságot - mondta. Magyarország ma már elszánt ország - jelentette ki.
"Vigyük véghez, amit az emberek elvárnak tőlünk!" - ezzel a biztatással zárta beszédét Orbán Viktor. "Győztes erőként kell beérnünk a célba október 3-án. Három kemény hét. Gondoljatok rá, évtizedek múlhatnak rajta" - buzdította a jelenlévő polgármester- és képviselőjelölteket Orbán.
Erős gazdaság, munkahelyek, rend és biztonság: "erre ma csak mi vagyunk képesek az emberek támogatásával. Csak mi és csak az emberekkel együtt" - mondta a pártelnök-miniszterelnök, hozzátéve: "az országnak ma ránk, a Fideszre és a kereszténydemokratákra van szüksége".