Novák Katalin most először jelent meg nyilvános eseményen a lemondása óta

Februári lemondását követően kedden mutatkozott nyilvános eseményen először Novák Katalin. A szegedi származású korábbi köztársasági elnök a szintén szegedi Király Levente temetésén vett részt. 

2024. augusztus 26., 17:17

Szerző:

A 87 éves korában elhunyt Nemzet Színészét, Király Leventét Szegeden temették el. A Blikk indormációi szerint a szertartáson részt vett sötét ruhában, napszemüvegben Novák Katalin és a férje is. A lap azt írja, hogy a köztársasági elnök szegedi származású, Király Levente a nagybátyja volt.

Novák Katalin február 10-én mondott le a köztársasági elnöki posztról, miután nyilvánosságot kapott, hogy tavaly elnöki kegyelemben részesítette a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatóját fedező igazgatóhelyettest.

Visszavonultan él Novák Katalin, luxus körülmények között

Novák Katalin államfői megbízatása 2024. február 26-án szűnt meg, amikor az Országgyűlés elfogadta lemondó nyilatkozatát, amit a február 2-án kirobbant kegyelmi botrány miatt nyújtott be. Államfői fizetést kap élete végéig, a törvény alapján bármikor kérheti, hogy az állam biztosítsa méltó lakhatását.

Amint arról a 168.hu is írt, a háromfős titkárság mellett még egy ember segíti munkájában a volt köztársasági elnököt. Az Országgyűlés Hivatala Novák Katalinnak a háromfős titkárságon kívül biztosít egy negyedik beosztottat, egy gazdaasszonyt.

„Azt eddig is tudtuk, hogy a három titkárnőt megigényelte, de a házvezetőnőről eddig cselesen hallgattak. A minap azt válaszolta a hivatal a sajtónak, hogy házat nem igényelt Katalin asszony, de azt elfelejtették hozzátenni, hogy házvezetőnőt azt igen” – írta akkor a közösségi oldalán Hadházy Ákos, aki szerint az exelnökök juttatásairól szóló törvény erről szóló paragrafusa kétértelmű, mert értelmezhető úgy is, hogy akkor is kaphat „gazdasszonyt", ha nem igényel állami rezidenciát és a saját házában lakik. „Az intranetes honlap szerint tehát így értelmezték a dolgot” – közölte a képviselő.

A törvény alapján a titkárság elhelyezéséhez helyiséget kell biztosítani. Az Országgyűlés Hivatala a három titkárnőnek három különálló szobát adott.

 (Kiemelt képünk: Novák Katalin köztársasági elnök. Fotó: Novák Katalin hivatalos Facebook oldala)