A kisnyugdíjból élők nevetségesnek tartják a novemberi emelést

Az egyébként is nehezebben élő kisnyugdíjasok mindössze néhány ezer forinttal kapnak több pénzt havonta.

2023. október 1., 07:39

Szerző:

Keveslik a nyugdíjasok a 3,1 százalékos emelést, szerintük az elszálló infláció miatt több pénz járna nekik. Sokak szerint alapvetően igazságtalan a nyugdíjrendszer, hiszen a mostani korrekció után van olyan kisnyugdíjas, akinek mindössze 1240 forinttal emelkedik a havi járandósága, miközben az alapvetően tehetős nyugdíjasok több tízezer forinttal kapnak majd többet – írja az ATV.

Magyarországon, ha az infláció mértéke nagyobb, mint az éveleji nyugdíjemelés, akkor a kormánynak törvényi kötelessége novemberben pótlólagosan megemelni a nyugdíjakat így szerdán 3,1 százalékos nyugdíjkorrekciót jelentett be a kormány.

„Háromezer forint az semmi, mikor ott tart az ember, hogy elmegy vásárolni, és egy reklámszatyorban tízezer forint elveszik, ez egy vicc" – nyilatkozta Tolnai István, aki az Ormánságban él.

Hazánkban ma 74 ezren kapnak havi 60 ezer forintnál kevesebb, és közel 40 ezren kapnak félmilliónál is nagyobb nyugdíjat.

Sokan azt tartják felháborítónak, hogy nem igazságos az emelés mértéke, hiszen egy kisnyugdíjasnak nagyobb korrekció járna, mint akinek a másfél milliót is meghaladja az öregségi nyugdíja.

Januárban újabb nyugdíjemelés várható, ami a jövő évi inflációs várakozások alapján 6 százalékos lesz majd.

 (Kiemelt képünk illusztráció: Pexels)