Népszavazást indítana a Pegasus-ügyről a Momentum

Öt kérdést szeretnének feltenni az embereknek.

2021. augusztus 5., 17:58

Szerző:

Csütörtökön jelentette be a Momentum, hogy népszavazást kezdeményez a Pegasus-botrány miatt. Tompos Márton a párt szóvivője és Hajnal Miklós, az elnökség tagja jelentette be a Nemzeti Választási Iroda előtt, hogy öt kérdést fognak benyújtani a lehallgatási botránnyal összefüggésben. Tompos Márton a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a Pegasus-ügy az elmúlt időszak legnagyobb megfigyelési és politikai botránya. Ezért döntött úgy a Momentum, hogy népszavazást kezdeményeznek. Hajnal Miklós hozzátette, hogy változást akarnak elérni a kormány hozzáállásában a Pegasus-üggyel kapcsolatban. Véleménye szerint a hatalom az emberek magánszféráját sértette meg. 

 

A kérdések két csoportra oszlanak majd. Egyrészt az emberek megfigyelésével kapcsolatos törvényeket szeretné szigorítatni a párt. Másrészt el akarják venni a mindenkori igazságügyi minisztertől azt a jogot, hogy engedélyt adhasson az emberek titkosszolgálati megfigyelésére. A Momentum képviselői már le is adták mind az öt kérdést a Választási Irodának. 

A Pegasus-ügyet a Direkt36 egy nemzetközi tényfeltáró munka keretében hozta nyilvánosságra. Feltehetőleg a magyar kormány egy ezidáig titkos kémszoftver segítségével törhette fel kormánykritikus újságírók, üzletemberek és politikusok telefonjait. A nemzetközi szinten is nagy visszhangot kiváltó ügy miatt számos vizsgálat indult külföldi országokban. A kormány eddig nem cáfolta, de meg sem erősítette a híresztelést. A magyar ellenzék összehívta a Nemzetbiztonsági bizottság ülését is, de a kormánypárti képviselők nem jelentek meg. Emiatt a meghallgatás nem tudott határozatképes lenni. Pintér Sándor belügyminiszter pedig nem válaszolhatta meg az ellenzéki politikusok kérdéseit. 

(Kiemelt kép: Egy nő okostelefont használ a Pegasus program fejlesztője, az NSO Group épülete előtt 2016. Augusztus 28-án. Fotó: Jack Guez / AFP)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.