Négymilliós fogás: egy tolnai piacon csapott le a NAV

A hamisított ruhákat használtként árusította egy nő, eljárás indult ellene.

2023. május 30., 08:56

Szerző:

Mintegy négymillió forint értékű hamis ruhát találtak egy Tolna vármegyei piacon áruló nőnél – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A pénzügyőrök a piactér kínálatának ellenőrzésénél megállapították, hogy egy nő használt termékként kínált luxus márkajelzésű ruhákat, pólókat, pulóvereket és zoknikat. Szakértő is megvizsgálta a ruhákat, amelyekről egyértelműen kiderült, hogy nemcsak újak, de hamisak is, és a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül próbálták meg értékesíteni őket.

A nő Tommy Hilfiger, Karl Lagerfeld, Hugo Boss, Nike ruhákat, pólókat, pulóvereket és zoknikat árult. A több száz, használtként kínált, mintegy négymillió forint forgalmi értékű hamis ruhát lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárás indult. 

A hamisított termékek nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi kockázatot is jelenthetnek, ezért kiemelt küldetése a NAV-nak ezeket kiszűrni a kereskedelmi forgalomból - olvasható a közleményben.

(Képünk illusztráció. Forrás: MTI)

2023. szeptember 29., 08:55

Az Energiaügyi Minisztérium októbertől még alacsonyabb szintre szorítja az intézmények távhő díjait. A nem lakossági fogyasztók januárban egyszer már megfelezett költségeit újból azonos arányban csökkenti a tárca. Az önkormányzatok, közintézmények és vállalkozások országos átlagban a tavaly év végi díjak negyedét fizetik tehát október elsejétől – jelentette be pénteki közleményében Lantos Csaba energiaügyi miniszter.

2023. szeptember 29., 07:25

Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc az Alapítvány az Innovatív Oktatásért szakmai konferenciáján járt. Az alapítvány működteti a High-Tech Suli programot (HTS), amelyet a 660 milliárd forintos vagyon felett rendelkező Mészáros Lőrinc tulajdonos támogat.