Négylábú ellenőröket képez a NAV

Beventék őket a kábítószerdílerek ellen.

2021. augusztus 21., 09:31

Szerző:

Már csak öt napjuk van hátra azoknak, akik szeretnék, hogy ha kutyájukból a NAV kereső-kutyája lenne. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal ugyanis kutyavásárt hirdetett, amelyen fajtától függetlenül vehet részt minden 10 hónapos és 3 éves közötti kutya. A tervek szerint az így felajánlott ebek közül kerülnek majd ki az állomány új kereső-kutató kutyái – közölte az ATV Híradó.

A NAV saját hivatalos honlapján hirdette meg, hogy a négylábú kedvencekből ellenőrkutyát képezének. Az ATV azt írta:  még Budán megrendezik a most startoló kutyavásárt, A NAV–nak célja, hogy ha ezek a kutyák képesek legyenek arra, hogy olyan állatokat képezzenek, amelyekből később kábítószer vagy éppen cigaretta keresésére alkalmas kutyákat képeznek. Nincs meghatározva csak az állatok kora, így bármilyen nemű és fajtájú kutyával lehet jelentkezni.

„Van egy fajtajelleg is ami jó lehet, de ez nem feltétel nélkül igaz. tehát jó szimata legyen a kutyának, kiegyensúlyozott idegrendszer. Itt ugye elsősorban a szaglás az, ami nagyon fontos. Tehát előfordulhat egy állatmenhelyen is olyan kutya, amelyik olyan tulajdonságokkal él kutya, amelyik kiváló szaglással rendelkezik” – mondta Farkas Tamás, a Misina Állatvédő Egyesület elnöke.

A kutyákhoz nagyon értő szakember azt mondta, hogy kutyát nem nehéz kiképezni. Kellenek persze jó adottságok, de ezek fejleszthetők. Egy másik állatvédő is azt mondta, hogy ha menhelyi kutyák kerülnek a navhoz, azzal csak jól járnak.„Nagyon jó hír szerintem, mert ha néhány kutya odakerül, akkor legalább biztos, hogy jó helyre kerülnek. Nagyon jó. Minden további nélkül körülnénéznénk, és amelyik megfelelő, azt minden további nélkül odaadnánk” – fogalmazott Nagy Mónika állatvédő az ATV Híradónak.

A NAV a felajánlott kutyákat három hétig egy táborban fogja megvizsgálni, majd kiválasztják azokat, amelyekkel később foglalkozni szeretnének. A hirdetés arra is kitér – ami a NAV-nál nem túl meglepő -, hogy csak olyanoktól vásárolnak, akiknek nincs köztartozásuk.

(Kiemelt képünk illusztráció: A Covid-19 vírus kiszagolására kiképzett, Valo nevű kutya a Helsinki repülőtéren, 2020. szeptember 22-én. Fotó: Antti Aimo-Koivisto / Lehtkuva/AFP )