Navracsics optimista: szerinte nyárra rendeződhet az Erasmus ügye is

Navracsics Tibor úgy véli, hogy az Európai Bizottság már egy-két hónapon belül értékelheti, hogy Magyarország teljesítette-e a vállalásait. Amennyiben ez megtörténik, nyárra rendeződhet a helyzet az Erasmussal is – nyilatkozta az EU-forrásokért felelős miniszter az Inforádió csütörtök reggeli műsorában.

2023. március 9., 10:56

Szerző:

Arra a kérdésre, hogy a Bizottság májusi értékelése után érkeznek-e majd az EU-pénzek, úgy válaszolt, hogy „mondjuk azt, hogy igen”.

„Elég jól haladunk, lépésről lépésre megyünk előre”, de „nagyfokú a bizalmatlanság” Brüsszelben, mert attól tartanak, hogy a tudományos szabadságot sérti, ha a kormánypártok politikusai ülnek az egyetemi alapítványi kuratóriumokban – mondta többek között a brüsszeli tárgyalásairól. Ezeken középpontba került, hogy milyen feladatköröket végeznek a kuratóriumok, amelyekkel kapcsolatban felmerül az összeférhetetlenség kérdése is.

A miniszter szerint meg tudnak egyezni Brüsszellel ebben a kérdésében.

Mint az atv.hu összefoglalója fogalmaz, Navracsics szerdán újabb tárgyalási fordulón próbálta meggyőzni az Európai Bizottságot: az Erasmus-program zárolásának a feloldása érdekében nyitott a kormány az egyeztetésre és megállapodásra törekszik.

A Bizottság április-májusban értékelheti azt, hogy Magyarország teljesítette-e a vállalásait – mondta a miniszter ma az Inforádióban. „Ha ez megtörténik, akkor utána nyárra rendeződhet a helyzet az Erasmussal is” – jelentette ki, de hozzátette, hogy a magyar egyetemek jelenleg az Erasmus programból nincsenek kizárva. Azt viszont elismerte, hogy néhány külföldi egyetem közölte már magyar kutatókkal, hogy csak saját finanszírozással vehetnek részt a programjukban.

Arra a kérdésre, hogy ha a Bizottság májusi értékelése után érkeznek-e majd az EU-pénzek, Navracsics Tibor annyiban reagált csak: „mondjuk azt, hogy igen”.

(Kiemelt kép: Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszterrel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón 2022. december 13-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor)