Nagy esők jönnek
A héten változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel. Nyugaton és délen többfelé, másutt néhol várható zápor, zivatar. Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 30 százalékán valószínű.
Várható időjárás az ország területére kedd estig:
A Nyugat-Dunántúlon borult idő várható ismétlődő esővel, csak holnap délutántól csökken a csapadékhajlam. A középső országrészben kedd reggelig csak időnként szakadozhat a felhőzet, majd egyre hosszabb időszakokra kisüt a nap. Eső, zápor holnap délelőttig több alkalommal is kialakulhat, helyenként zivatar is lehet. A Tiszántúlon nagyobbrészt napos, száraz idő ígérkezik. Az északi szél a Nyugat-Dunántúlon gyakran megerősödik, ma néhol viharossá is fokozódhat, másutt az északkeleti szél élénkülhet meg, illetve zivatar idején lehet szélerősödés.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden a Nyugat-Dunántúlon 15 fok körül várható, kelet felé haladva pedig egyre melegebb lesz, a Tiszántúlon 29-30 fok valószínű.
Távolabbi kilátások szerdától szombatig:
Változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel. Nyugaton és délen többfelé, másutt néhol várható zápor, zivatar.
Jelentős mennyiségű csapadék (legalább napi 5 mm) az ország területének 30 százalékán valószínű.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 13 és 19 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 30 fok között várható.
A meteorológusok szerint is rendkívüli nyarunk volt
Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ősz első napján értékelte az idei nyarat és ezekre a következtetésekre jutott:
Csapadékos volt: országos átlagban 245,7 milliméter csapadék hullott, ez körülbelül egy augusztus havi mennyiséggel (50 milliméter) haladja meg az 1971–2000-es normálértéket. A legtöbb eső – az országos átlag több mint másfélszerese – Csongrád megyében, a Szentes melletti pankotai állomáson hullott, ott 438,1 milliméter csapadékot rögzítettek. A legszárazabb a Békés megyei Körösladány környezete volt, ott mindössze 128,2 milliméternyi eső hullott.
Melegebb volt: az átlagosnál fél fokkal melegebb volt az idei nyár, de országos átlagban egy „forró” napot sem regisztráltak. Volt viszont 18 hőségnap (amikor a legmagasabb napi hőmérséklet meghaladja a 30 fokot) és két trópusi éjszaka (amikor 20 fok felett volt a napi minimumhőmérséklet. Az idei nyáron egy komolyabb hőhullám alakult ki június 5. és 13. között. Az abszolút napi maximumhőmérséklet 36,5 Celsius-fok volt, Budakalászon június 10-én. Az elmúlt két évben rendre 40 feletti maximummal zárt a nyár, idén viszont ezt meg sem közelítették a maximumok.
Lakatos Mónika, az OMSZ éghajlati szakértője az MTI-nek azt mondta, a kilencvenes évektől a nyarak jellemzői között a gyakoribb és hosszabb hőhullámok voltak jellemzőek, ezért is volt szokatlan az idei nyár. Rendkívüliségét az adja, hogy csapadékos és meleg is volt egyben, ugyanis a csapadékos nyarakra inkább átlag alatti hőmérséklet jellemző a felhőképződés miatt, ahogy ez a közelmúltban, 2005-ben és 2010-ben is volt. Az ezredforduló óta csak a 2005-ös nyár volt hűvösebb a sokéves átlagnál. A mérések szerint most is az átlagosnál fél fokkal melegebb nyarat zártunk.
Egyébként a napi minimumrekord augusztus 18-án Zabaron dőlt meg, ahol a leghidegebb órában mindössze 4,9 fokot mértek. Az idei nyáron a leghidegebb augusztus 29-én volt, ekkor 2,8 fokot mértek Zabaron.