Műanyaglövedékkel és könnygázzal oszlatták a törökországi Pride-ot

Százak gyűltek össze a felvonuláson. A szervezők szerint néhány részvevőt őrizetbe is vettek.   

2021. június 27., 08:34

Szerző:

Százak gyűltek össze szombaton Isztambulban, hogy részt vegyenek a meleg büszkeség (Pride) felvonulásán, szembeszállva a helyi hatóságok tiltásával és a nagy létszámban kivezényelt rendőrökkel. A rendőrség könnygázt vetett be a város európai részében felvonuló tiltakozókkal szemben – írta az MTI a dpa német hírügynökségre hivatkozva. Más jelentések arról számoltak be, hogy a rendőrök műanyag lövedékekkel lőtték az összegyűlteket. A szervezők szerint néhány részvevőt őrizetbe is vettek.   

A menetet egy több csoportból álló szövetség hirdette meg „Az utca a miénk” mottóval, hogy tiltakozzon a török kormány az eltérő szexuális irányultságú (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, queer és interszexuális – LMBTQI) emberekkel szembeni egyre ellenségesebb fellépése miatt.  A hatóságok már pénteken kordonokkal zárták le a menet útvonalát, a városrész kormányzata pedig néhány órával a kezdés előtt be is tiltotta a demonstrációt, az „erkölcsöt sértő” megmozdulásokról hozott törvényre hivatkozva.   

„Törökországban 2015 óta tapasztaljuk a kormány LMBTQI+ emberekkel szembeni politikájának megváltozását. Az állam úgyszólván háborút hirdetett velük szemben” – mondta a dpa-nak nyilatkozva Yildiz Tar, a Kaos GL nevű csoport részéről.

„A kormányzat célja, hogy a lakosság egészében ellenséges érzelmeket keltsen az LMBTQI+ emberekkel szemben”

– mondta, hozzátéve, hogy a közösségüket érő gyűlölet-bűncselekmények száma emelkedik, és a támadók ellen nem indítanak eljárásokat.   

Recep Tayyip Erdogan török elnök rendszeres kirohanásokat intéz az LMBTQI közösség ellen. A hatóságok a hét elején betiltottak egy, az isztambuli Pride Hét keretében szervezett pikniket is. Jelentések szerint a rendőrség a helyszínen elkobozott minden, a közösség jelképeként használt szivárványszínű tárgyat.

(Kiemelt kép: Több tucat LMBTQI tüntetőt vettek őrizetbe. Fotó: AFP | Bulent Klilic)