Hát, Isten önnel, Szanyi kapitány… – Kormányt kilencven fokkal balra!
– Azt írtuk még a nyáron, amikor dühös posztokban, levelekben átkozta el az MSZP vezetését: „túl színes ő egy hamuszürke pártban.” Az ellenzéki értelmiség nehezen tolerálta az ön szlengbe ágyazott stílusát, vaskos megjegyzéseit, brutális vicceit. Mások szerint egy jól vezetett párt helyet találna egy Szanyi féle magányos lovasnak. Arra várt, hogy lemenjen az önkormányzati választás?
– Valóban, nem kampányidőben szoktak ilyesmit bejelenteni. Előzmények persze lehetnek. Az egymás követő reformkísérletek 2006 óta napirenden voltak. Barátaim is kérdezgették, ha annyi mindenben opponálod őket, mit keresel az MSZP-ben.
– Logikus. Mégis akkor vitte dűlőre a dolgot, mikor kútba esett az uniós képviselőség, a maradék egy mandátum Ujhelyi Istvánnak jutott. És felmentették az alelnökségből. Ez is, a levél is, tömény sértés. Ezzel már nem nagyon foglalkozott, sejthető volt, hogy menni
– Nem foglalkozom ezzel. Túl vagyunk jón, rosszon. Olyan ez, mint a meglóduló, lelassuló időkerék. Mindig beindul, hátha. A helyzet most lett tiszta.
– Közben lementek az önkormányzati választások.
– Az eredménynek több szempontból is örültem. Legjobban talán az első kerületnek. Az olyan hely, ahova ellenzéki győzelmet ember nem tervezett. Nem mondom, hogy nem lesznek visszaesések, Orbáni válaszlépések. De már semmi sem lehetetlen. Muhammad Ali kapott egy pofont, nem feküdt ki, de mindenki látta.
– Az Ali hasonlat nem pontos. Ő szakmájának nagy művésze volt. Akit Fideszként most látunk, inkább az izom-hentes, Tyson.
– Akkor a Tyson kapta a taslit. Egyet azért ne feledjünk, ezek technikai győzelmek voltak. Kiderült, hogy összefogással, csöndes kampánnyal a Fidesz - iszonyú hatalmi fölénye ellenére - megállítható. Azt mondtam, oké, ez most megvolt, vonjuk le a tanulságokat. Aztán döbbenten láttam, hogy az MSZP győzelmi eufóriában fürdik. Elment az eszük? A csömörből, a kiégettségből, a korrumpálódásból levonni azt a következtetést, hogy bitang jók vagyunk, gyerekség. Orbán ezt pontosan tudja. Nyugodt is. A dolgokat értékükön kezeli.
– Három és félmillió választó ellenzéki kormányzás, vagy, ahogy borzasztóbban mondják, „uralom” alatt áll.
– Semmit sem kormányoznak, sehol sem uralkodnak. Ahol csak tudnak, keresztbe fognak nekik tenni. Hat és fél millió ember fölött nem Orbán diszponál?
– Az ellenzéknek és a Fidesznek is darabra ugyanannyi szavazója van, mint 2018-ban.
– És abból is mi lett? Nem mondom én, hogy nem hajtok ezerrel, nem fekszem keresztbe a küszöbön, hogy ezt a mételyt leküzdjük hazánkban. De be kell látni, politikai mondanivalója kizárólag a Fidesznek van.
– Az ebből következő mondat pedig úgy hangzik, hogy…
– Hogy az ellenzék nem mond, nem is gondol semmit. Báván bámészkodik: istenem, mi történt velem? Ennyire jó vagyok? Nem akarom kikényszeríteni, hogy az ellenzék egy hangon szólaljon meg. De azt elvárhatom, hogy a Magyar Szocialista Párt, amelynek nevében egyedül szerepel a szocialista szó, fölmutassa a baloldaliság maradványait. Mondjuk, ha alaptörvénybe foglalják a hajléktalanság tilalmát, legmagasabb törvényben sújtva a legmélyebb emberi nyomort, egy baloldali pártnak illene sikoltoznia. Bizonyos dolgokat nem elég napirend előtt lanyhán megmorogni.
– Szóval nem elégedett. Ebből következően…
– Ebből következően decemberben jutottam arra a döntésre, hogy vége, otthagyom a „szocialista” pártot.
– Egyesek már-már azt emlegetik, a párt a felbomlás szélén áll, centikkel a parlamenti küszöb fölött áll. Akár fel is lehetne oszlatni.
– Efféle ötleteim nekem is voltak. Javasoltam, oszlassuk fel, szervezzük újra az MSZP-t. 2018-ban ez volt elnöki programom egyik javaslata. Olyan ez, mint a cégfölszámolás. Ki lehet dobni a ballasztot. S mivel egy újabb pártba újra be kell majd lépni, ez burkolt tagrevízió lenne.
– A rendszeralkotó, represszív pártok Magyarországon gerontológiai okból szoktak összedőlni?
– Mit mondjak. Az elmúlt húsz évben, amióta tag vagyok, új belépő alig volt.
– A kilépés nem volt érzelmi kérdés?
– A hosszú mérlegelés után inkább kifejezetten megkönnyebbültem.
– Mit várna ön az „igazibb” baloldaltól?
– Tartalmi rendszerkritikát, aminek lényege a kapitalizmus bírálata.
– Létezik más alternatíva? Az MSZP nem a nagytőke zászlóshajója?
– Hajszálpontosan így van. Ebben a flottában hajózik mindenki. A volt saját kis frakcióm zömmel politikai járadékvadászokból, neoliberális figurákból, túlélőművészekből áll. Egy baloldali párt identitása elvben a dolgozói rétegekhez kötődne. Ennek látszania is kellene. Az MSZP élvonalbeli politikusain egyáltalán nem látszik. Ez egy kiszáradt, elmeszesedő, irodai politikusokból álló, élveteg társaság. Még a hatalom sem vonzza igazán őket. Nincs miért haragudni rájuk. Ilyenek. A vasárnapi boltzár ügye egy stratégiai súlyú példa. Az arcom leszakadt. Hát nem ősi, szocdem törekvés a munkaidő csökkentése? A pihenés, a több ejtőzés? A Munka Törvénykönyvében, ha még emlékszünk, benne volt. Tragikus látvány volt főemberünket látni, ahogy a CBA előtt tüntet. A nyitvatartást követelve.
– Csakhogy a problémában benne van „a friss kakaós csigához való dolgozói jog”. Úgy látszik cserélődnek a szerepek. A tőkés a kormány iránti lojalitásból épp a bezárást támogatta. Majd belenyugodott a nyitásba.
– A friss kakaós csiga jogát jócskán üti a szolidaritás kívánalma. De azt hova tegyem, hogy baloldali emberünk a kapitalizmus temploma előtt pózol?
– Annyi biztos, a baloldali háziversenyt jelentős fölénnyel Gyurcsány nyerte.
– Az MSZP-t nem nehéz ledarálni. Szinte egy szál hatékony politikusa sincs. Kampányarcokat kívülről hoznak. Gyurcsány pedig virtigli liberális figura. Méghozzá neoliberális. Akkor is az, ha szavazóit a baloldalon kaparja össze.
– A politika önnél megérzés, szaglóképesség dolga? 2010-ben, a választásokon, mikor az MSZP minden fronton vesztőnek látszott, az utcáról, a telefonban mondta: úgy érzi, ön itt nyerni fog. Így is lett.
– Tegyük hozzá, Tóth József kerületében mondtam. Ha az ember az utcára kilép, az pontosabb minden felmérésnél.
– Létezik még munkásság? A múl század harmincas éveiben ismertünk még ilyet.
– Munkásnak, „munkásosztálynak” nem azokat mondom, akik olajos overállban csavarkulccsal szorgoskodnak, és este megisszák a korsó sörüket. De változatlanul vannak bérből és fizetésből élők, a dolog Horn Gyula-i értelmében. Ezt a csoportot melósnak mondom. Melósok vannak. Ők azok, akiket a főnök vegzál, akik le vannak verve, ők vannak minimálbéren tartva, ők fizetik a legtöbb áfát, a szegények klasszikus adóját. Ők azok, akik ki vannak szolgáltatva. A baloldalnak mellettük kell állnia. Mondhatok más problémát is, a zaklatásmentes munkahely jogát. A csapból is ez folyik. Ez lényegében színészek, rendezők, celebek problémája. De elárulom, különösen vidéken tömegével erőszakolják, alázzák meg a nőket a vállalati raktárakban, a mosdókban, efféle helyeken. Tucatjával kapok levelet arról, hogy az igazgató úgy beszél a tanárokkal, mint a kutyával. S nem szólhat vissza senki.
– A laza, szlengbe hajló utcanyelv, amelyet használt, ami miatt bohócnak tartják, nem volt önnek akadály?
– Nyilván van hátránya és előnye. Van benne lipótvárosi, angyalföldi stíl, jampi-vagány keverék. Engem is át akartak formálni a tudós PR-osok. Tibor fölöltöztetünk, Tibor, átalakítunk. Mondom nekik: gyerekek, ha elveszítem azt az előnyömet, hogy van egy fószer, aki egy közülünk, akit bárhol meg lehet szólítani, le lehet tegezni, minden előnyt elveszítek.
– Bármilyen népi ez a „fószer”, Magyarországon létezik előírásos politikai nyelv. Erre már rá is fizetett például Gyurcsány. Ha ezt akarja kicserélni, jól teszi. De a bolton veszteségek is érik.
– A stílus akkor bántó, ha nincs mögötte tartalom. Az emberek pontosan érzik, hogy velük van-e valaki. Nyugodtan lehetsz vaskos, bumfordi, ha azt látják, hogy nem vered át őket.
– A Szanyi Kapitányi cím jól jött?
– A nevet is egy kampányban kaptam, amelyben egyik barátom talált egy japán háborús filmet, amiben azt kiáltja valaki: „Szanyi (Sanhi) kapitány, fedélzetre.” Hajnali kettőkor pakolták fel a netre, bár gyorsan törölték, de már annyian megosztották, hogy a sajtóban rám ragasztották.
– Most alapít egy mozgalmat, amelyből egyszer párt lehet.
– Alapítottam.
– Ehhez nagy adag optimizmus kellett. Mi a mozgalom politikai karaktere?
– Olyan lesz, mint a görögdinnye. Belül vörös, kívül zöld.
– Nem zavarja a piros?
– Baloldali vagyok, a természettel is szolidáris. Az ok piszok egyszerű. Most jön az a kritikus tíz év, melyben az emberi nem sorsa eldől. 2050-ig beláthatók a bolygót érő változások. Ha nem tesszük meg azokat a lépéseket, amelyeket 2030-ig a klíma vészhelyzetből fakadóan meg kellene tenni, elmerülünk a tenger hullámaiban. Olyan folyamatok indulnak, melyek fölött az embernek már nincs hatalma. Ezt a kritikus tíz évet, utolsó aktív tíz évemet, nem kívánom intrikával, viaskodással tölteni. Veszek egy mély levegőt, s amit tudok, beleadok.
– Milyen jövőt képzel el az ön által körülírt melósnak?
– Genfben találkoztam egyszer egy orosz diplomatával, aki a fél világot bejárta, s magával hozta Szibériából idős anyukáját. Térdig gázoltak Genf városának fénylő luxusában. „Mama, hogy tetszik?”, kérdezte tőle. „Fiam”, mondta a néni, „fiatalkoromban ilyennek képzeltem a kommunizmust.” A boldogság olyan komplex érzés, hogy okát az emberi elme nem érzékelheti. Finnországban kísérletképpen egy-két régióban bevezették az alapjövedelmet, s pár év múlva megkutatták az eredményeket. A felmérés végén kijelentették: nem oldódott meg különösebben semmi. Csak az emberek lettek boldogabbak.
– Szóval a skandináv modell… A baloldal radikalizmusának csúcsa.
– Nem kell felfújni. Egyszerű dolgokról van szó. Hogy el tudsz-e menni nyaralni, akár belföldre, de nem minden magyar család teheti meg ezt sem. Hogy nincs gondod, ha a turistaházban veszel a srácoknak két üdítőt. A skandináv modellben az a jó, hogy a svédek pontosan tudják, miért fizetnek irdatlan adót. Rengeteg közösségi szolgáltatást kapnak vissza. Például működő gyermekjóléti rendszert.
– Nem ártana egy percre átgondolni harminc év történéseit. Ideje, mivel válság közelít. A Fideszben már rettegnek is ettől. Vége, ahogy ön mondaná, a „habzsi-dőzsinek”?
– Ha ülsz otthon a lakásodban, és azt látod, kigyullad a házad, majd öt perc múlva jön a hír, hogy kirúgtak a munkahelyedről, ördög tudja, mivel foglalkozol előbb. Azzal, hogy levelet írsz a munkavédelmi hivatalnak, vagy fogod a poroltót és indulsz tüzet oltani. Ez ilyen válság lesz, ha lesz. Miért ne lenne? A lehetőség a kapitalizmus buborékaiban benne van.
– A válság lényege, hogy nem tervezhető.
– De a tény, hogy a 2019-ben a világ száz leggazdagabb emberének vagyona egy év alatt huszonöt százalékkal növekedett, mellbevágó. És ez még nem is a válság. Lufi, ami egyszer kipukkad. Amerikai milliárdosok könyörögnek, adóztassák már alaposabban őket. Ők is érzik, ez nem normális. Nagyobbat bukhatnak, mint amennyit tisztességes adórendszeren buknának. Olyan óriáscégek, mint a Google, vagy a Microsoft egy kanyi vasat sem fizetnek. Magyarországon a MOL, az OTP valójában nem is adózik. Látszólag fizetnek, de a kormánytól kedvezmények formájában mindent visszakapnak.
– Szanyi Kapitány merre az előre? Merre indul?
– Most eloldom a hajómat az MSZP anyahajójától. Kormányt kilencven fokkal balra, nyílt vizek felé fordulok.
