Máris megszűnik a Budapest-bérlet kedvezménye

Megszünteti a MÁV a Budapest-bérlettel lehetséges ingyenes utazást a Nyugati pályaudvar és Ferihegy között közlekedő IC-ken.

2023. június 28., 14:10

Szerző:

A Nyugati pályaudvar és Ferihegy között közlekedő feláras vonatok InterCity-minőségű vonatrészei, kocsijai ismét csak a szükséges felár megváltásával vehetők igénybe 2023. július 1-jétől, szombattól – tudatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága sajtóközleményben szerdán az MTI-vel.

Mint írták, a korábban bevezetett felármentesség az M3-as metró rekonstrukciója alatt enyhítette a közlekedési kényelmetlenségeket.

Több mint négy éven át lehetett Budapest-bérlettel igénybe venni a ceglédi vonal fővárosi szakaszán valamennyi vonatot. 2023. július 1-jétől, szombattól ezek a kedvezmények megszűnnek – írták.

A Budapest-bérletek a továbbiakban csak a személy-, a zónázó-, az InterRégió vonatokon, valamint a szegedi Napfény InterCity vonatok felármentesen igénybe vehető részében lesznek használhatók úgy, mint eddig.

(Kiemelt kép: Intercity-vagon a Nyugati pályaudvaron. Forrás: mavcsoport.hu)