MegszököItt két mentálisan sérült ember az intézetből, egyikük hasba akarta szúrni magát, amikor megtalálták

2019. június 7., 17:10

Szerző:

Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy a Nagybaracskai Rendőrőrs illetékességi területén található egyik intézményből megszökött két mentálisan sérült gondozott 2019. június 6-án 14 óra 45 perc körül. Az is kiderült, hogy egyikük erős cukorbeteg, agresszív, és tartani kell attól is, hogy öngyilkosságot próbál meg elkövetni.

A rendőrök több településen kezdték meg a keresést. Végül 17 óra után Gara község egyik lakatlan ingatlanában találták meg őket.

Az egyik gondozott – miután meglátta az intézeti dolgozókat - váratlanul a feje magasságába felemelte a bal kezét, melyben egy 10 centiméter pengehosszúságú konyhakést tartott.

Másik kezével is megfogta a kést, és egy hirtelen mozdulattal a saját hasa felé szúrt. Ezzel egy időben az egyik rendőr hátulról elkapta mindkét kezét, így megakadályozta, hogy hason szúrja magát. Ezt követően a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. A másik gondozottat visszavitték az intézménybe – írta a police.hu.