Megszilárdult a NER: régóta nem született olyan kevés jogszabály, mint 2018-ban

2019. január 7., 13:38

Szerző:

Négy éve nem született olyan kevés jogszabály – törvény, kormányrendelet, miniszteri rendelet stb. – mint 2018. január 1. és december 31. között – derült ki a Wolters Kluwer Jogtárának adataiból. A statisztika szerint tavaly mindössze 849 új jogszabály született, ami további, jelentős csökkenést jelent az előző évekhez, így a 2017-es 1192, a 2016-os 1235 vagy a 2015-ös, kereken 1300 jogszabályt eredményező évhez képest.

Az elemzés szerint jóllehet a választási évek alapvető jellemzője, hogy ilyenkor a szokásos mértékhez képest eleve kevesebb jogszabály kerül kihirdetésre, de ez a számadat még ebben a kontextusban is kiemelkedően alacsonynak minősül. A 2014-es választási évben 1030, a 2010-es választási évben 1142, a 2006-osban pedig 1119 jogszabályt hirdetett ki a jogalkotó.

További árulkodó adat, hogy idén január 1-jén mindösszesen csak 686 norma lépett hatályba, módosult, vagy helyezték hatályon kívül. Ilyen alacsony szám 2010 óta nem volt.

A legaktívabb minisztérium az elmúlt évben is az agrártárca lett, a maga 55 rendeletével, őt követi az Innovációért és technológiáért felelős Minisztérium 46 rendelettel, majd az Igazságügyi Minisztérium következik 32 rendelettel, a Pénzügyminisztérium 29 rendelettel és a Honvédelmi Minisztérium 22 rendelettel.

A 2016-os szintre csökkent vissza az Alkotmánybíróság aktivitása, és a 2017-es és 2015-ös 36 határozat után idén ismételten 25 határozatot hozott.

Emelkedett a Köztársasági elnök által kiadott határozatok száma, az idei 542 határozat már megközelítette a 2015-ös rekordot (548).

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.