Meghalt Kobold Tamás, Miskolc korábbi polgármestere

Meghalt Kobold Tamás, aki 1994-től nyolc éven át Miskolc polgármestere volt, közölte a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatala vasárnap.

2022. október 3., 10:33

Szerző:

 Azt írták, az 1953-ban született Kobold Tamás tősgyökeres miskolci családban nőtt fel, iskolái után Miskolcon a Lenin Kohászati Művekben, majd a Diósgyőri Gépgyárban dolgozott kereskedelmi mérnökként.

Politikai pályáját 1990-ben a KDNP színeiben kezdte, előbb Diósgyőrben önkormányzati képviselő, majd alpolgármester, 1994-ben pedig polgármester lett. A következő ciklusra már a Fidesz-KDNP jelöltjeként nyerte el a polgármesteri címet. Később, 2010-ig önkormányzati képviselőként dolgozott, de haláláig aktív maradt a közügyekben és rendszeresen hallatta a hangját fontos társadalmi kérdésekben - tették hozzá, méltatva Kobold Tamás munkásságát.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.