Medián: a magyarok kétharmada támogatja az eutanáziát

Közel felére azok száma, akik a halálba segítés teljes elutasítása mellett teszik le a voksukat.

2023. november 22., 13:02

Szerző:

A magyarok bő kétharmados többsége helyeselné, ha Magyarországon élni lehetne a „kegyes halál” lehetőségével, és csaknem minden második állampolgár (47 százalék) az aktív eutanáziát is támogatná, tehát azt, amikor az orvos adja be a betegnek a halálos injekciót – írja a HVG360.

A Medián-gyorsfelmérés szerint egyötöd körül van azoknak az aránya, akik csak a passzív eutanáziával értenek egyet, tehát azzal, hogy bizonyos reménytelen esetekben az orvos megszüntethesse az élet fenntartásához szükséges kezelést. Jelentősen (38-ról 21 százalékra) csökkent viszont a halálba segítés teljes elutasítása – fogalmaz a cikk.

 

Mint emlékeztetnek, a témát az utóbbi hetekben egy gyógyíthatatlan betegséggel küzdő ügyvéd, Karsai Dániel esete forrósította fel, aki Strasbourghoz fordult, hogy bírósági ítélettel kényszerítse ki az élet végével kapcsolatos döntési szabadságát. Erről az ügyről a megkérdezettek 46 százaléka hallott, és az utóbbiak elsöprő többsége (82 százaléka) egyetért, hogy „a gyógyíthatatlan betegek szabadon dönthessenek az életük befejezéséről”.

(Képünk illusztráció. BARBARA GINDL / APA / AFP)