Majomhimlő: feloldották az egészségügyi vészhelyzetet
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön feloldotta a több mint száz országban terjedő majomhimlő miatt tavaly elrendelt egészségügyi vészhelyzetet.
Miután hirtelen több országban is kimutatták a majomhimlőt, amely addig csak néhány afrikai országban volt ismert, veszélyhelyzetet hirdettek ki 2022. július 23-án. Döntését a WHO egészen máig fenntartotta.
A nemzetközi egészségügyi vészhelyzet kihirdetése vagy megszüntetése nem jár azonnali következményekkel. Ezzel a riasztási szinttel a WHO csupán a kormányok figyelmét akarja felhívni a fenyegetésre, de az országok maguk döntenek arról, hogy milyen intézkedéseket hoznak.
A betegséget a majomhimlővírus okozza. A legfeltűnőbb tünete a bőrelváltozás, amely az intim testrészek környékén is előfordulhat. A WHO szerint az elmúlt időszakban regisztrált fertőzöttek 96,5 százaléka férfi, többségük 18 és 44 év közötti. Világszerte több mint nyolcvanhétezer esetet regisztráltak.Bár az esetszám az utóbbi időben jelentősen apadni kezdett, a WHO-t aggasztja, hogy a vírus ismét feltűnhet egyes régiókban, valamint amiatt is, hogy bizonyos országokban továbbra is terjed a kór, amely ellen van védőoltás.
Az Egészségügyi Világszervezet időközben már nem majomhimlőnek, hanem mpoxnak nevezi a betegséget, miután annak mindössze annyi köze van a majmokhoz, hogy először náluk mutatták ki a vírust.
(Kiemelt képünkön: majomhimlő vírus. Fotó: Cynthia S. Goldsmith / Centers for Disease Control and Prevention / AFP)