Magyarország egyik legkeresettebb bűnözőjét kapták el

A budapesti nő több százezer forint értékű kárt okozott szállodáknak.

2022. február 1., 13:48

Szerző:

A Nógrád megyei rendőrök elfogták azt a 44 éves budapesti nőt, aki ellen 11 elfogatóparancs volt érvényben – írják a police.hu oldalon. A rendőrség munkatársai vasárnap 13 óra 30 perckor Budapesten, a XVII. kerületi Kaszáló utcában ellenőriztek, majd kapták el a többszörös elkövetőt.

A nő az országos toplistás körözöttek közt szerepelt mindaddig, amíg a Nógrád megyei rendőrök a főváros belterületén elfogták. A Salgótarjáni Járásbíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki ellene, valamint vele szemben az Esztergomi Járásbíróság négy, a Siófoki Járásbíróság két, a Székesfehérvári, a Kecskeméti és a Keszthelyi Járásbíróság, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, valamint a Pásztói Rendőrkapitányság egy-egy elfogatóparancsa volt érvényben.

A budapesti nő számos alkalommal foglalt interneten keresztül álnéven szobát az ország különböző szálláshelyein. A hotelek által nyújtott szolgáltatások igénybevétele után minden alkalommal fizetés nélkül távozott, ezzel több százezer forint értékű kárt okozva a szállodáknak. A nyomozók a széleskörű adatgyűjtés eredményeként a nőt elfogták és a XVII. kerületi Rendőrkapitányságra előállították, ahol őrizetbe vették.

(Kiemelt képünk illusztráció: 168.hu/ Dimény András)