Olyan hosszúak a várólisták, hogy már egy magánklinika is besegítene

A közintézményekben már annyira kevés a szakember, hogy már csak a magánszektor bevonásával lehet csökkenteni a várólistákat.

2021. szeptember 24., 07:21

Szerző:

Évi ötszáz térd-, és csípőprotézis műtétet vállalna át a Doktor24 Multiklinika az állami egészségügytől, írja a Népszava. Béres György, az kórház Ortopédiai Centrum orvoscsoportjának vezetője elmondta, hogy amennyiben pályázaton újabb tíz ágyuk közfinanszírozását nyerik el, akkor tudnak bekapcsolódni a várólista csökkentő-programba.

Béres György tavaly csatlakozott a Doktor24-hez tatai Kastélypark Klinikájával, így már két helyszínen, Tatán és a fővárosban gyógyítják az ortopédiai betegeket. Összesen 51 ággyal rendelkeznek, amiken évente ötezer műtétet tudnak kivitelezni. Béres hozzátette: a magyarországi közintézmények közel egymillió forintot kapnak a protézis beültető műtétekért, ezért a pénzért ők is fogadnának várólistás betegeket.

A lapnak nyilatkozó közintézmény-vezetők állítása szerint műtőjük lenne elég a beavatkozásokhoz, de szakemberből már hiány van. Például olyan kórház is van az országban, ahol annyira kevés az aneszteziológus (altatóorvos), hogy az éjszaka bevitt sérülteket csak másnap délután tudják megműteni.

(Kiemelt kép: illusztráció. Páciensek várakoznak a koronavírus elleni oltásra az az Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő oltópontján 2021. március 6-án. Fotó. MTI / Szigetváry Zsolt)

2024. április 20., 10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.