Magánéleti változás miatt változtatott nevet a DK politikusa

Megváltoztatta a parlamenti nyilvántartásban szereplő nevét Ráczné Földi Judit, a DK politikusa. 

2023. október 3., 17:59

Szerző:

Megváltozott a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjének neve: Ráczné Földi Judit 2023. július 31-e óta már Földi Juditként szerepel a nyilvántartásban. Az Index a parlament.hu oldalán szúrta ki a változást, a képviselőasszony adatlapján fel is van tüntetve közszereplésben használt korábbi neve.

„A magánéletemben bekövetkezett változás miatt úgy döntöttem, hogy nevemet megváltoztatom. Ezzel kapcsolatosan nem kívánok többet elmondani”

– válaszolta a lapnak a politikus, akinek egyébként már közösségi oldalán is rövidebb neve látható. Igaz, az oldal URL-jében még Rácznéként szerepel. Hogy pontosan mikor került sor a változtatásra, nem tudni, de áprilisban még korábbi nevével hirdette meg politikusi fogadóóráit a követőinek. Érdekesség, de még a Demokratikus Koalíció oldalán is férjezett névvel tüntetik fel.

Földi Judit március eleje óta tagja az Országgyűlésnek, beiktatása igazán emlékezetesre sikerült – emlékeztet az Index – hiszen pártvezetője, Gyurcsány Ferenc hosszú másodpercekig ölelte őt eskütétele után, a jelenet pedig annyira furcsa volt, hogy még Orbán Viktor kormányfő is meglepetten mosolygott az egészen.

(Kiemelt képünk: Facebook)

09:38

Hiba, hogy az Európai Bizottság azt erőlteti, hogy a miniszterelnökök tűzzék napirendre Ukrajna EU-csatlakozását, mert az nincs előkészítve. Az azonnali csatlakozás helyett először öt-tízéves időtávra stratégiai partnerségi megállapodást kellene kötni Ukrajnával – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Lezárták a Normafát, mert az ónos eső következtében a fákra rakódott jég az éjszaka megvastagodott, ágak és tenyérnyi jégdarabok szakadnak le, kisebb fák kidőlése is várható – tudatta a XII. kerületi önkormányzat péntek reggel.