Nem várt megoldással rukkoltak elő az utasok Balatongyöröknél, amikor a MÁV vonata nem érkezett meg időben, úgy döntöttek, maguk alkotnak egy szerelvényt. A különös „embervonatról” készült fotók bejárták a közösségi médiát.
Csak így lehet igazán nyugodt a nyaralás alatt.
Lajosmizsei eper néven árulták, pedig külföldről jött – derült ki egy hatósági ellenőrzésen. Az eper iránti kereslet óriási, de nem minden termelő vagy árus játszik tisztán.
Májusban 83 %-ra nőtt a vonatok pontossága, ami arra utal, hogy a MÁV túl lehetett az év eleji csúcskudarcokon. A vasúttársaság menetrendszerűsége hónapok óta először mutatott javulást, de a pünkösdi káosz már most beárnyékolja az eredményt.
Varga Judit volt igazságügyi miniszter 15 hónap kemény tanulás után sikerrel szerzett államilag elismert asztalos bizonyítványt.
2022. november 20., 09:27
A Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ) felmérte, mely településeken alakul ki üzemanyaghiány.
2022. november 20., 09:09
Beismerte a MOL, hogy a Dunai Finomítóban történt meghibásodás áll a mögött, hogy nem szállítanak üzemanyagot a kisebb kutakra.
2022. november 20., 08:59
Vannak családok, akik nem tudják majd iskolába járatni a gyereküket, mivel szociális szervezeteknek nem jár ársapkás üzemanyag.
2022. november 20., 08:29
Csütörtök este váratlanul törölték a WizzAir egyik járatát. Az utsok szerint órákig csak hitegették őket.
2022. november 20., 06:29
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Kenderesen, Boldogon és Siójuton a képviselő-testületek feloszlása miatt polgármestert és képviselőket választanak, Babarcon pedig polgármestert.
2022. november 19., 19:59
A MOL-hoz tartozó Dunai Finomító jelenleg 60 százalékos kapacitással működik.
2022. november 19., 19:22
Mintegy 543 ezer embert érinthet Vlagyimir Putyin egyik döntése.
2022. november 19., 17:30
Sajátos videóban támadta az unió szankciós politikáját Szijjártó Péter. A drámai zene sem hiányzik.
2022. november 19., 17:05
Két személygépkocsi ütközött szombat délután Martfűnél, a 442-es számú úton, egy nő meghalt, négy ember súlyosan megsérült. A helyszínelés idején teljes útlezárás van az útszakaszon – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.
2022. november 19., 14:56
Ma indult volna az Integritási Hatóság, gyorsan feljelentést tett volna a Momentum Mozgalom, ám az épület nem volt nyitva.
2022. november 19., 11:27
Komoly korlátozást veztetett be egy siklósi benzinkút, ahol egy nap egy autó csak egy liter hatósági áras üzemanyagot tankolhat.
2022. november 19., 09:30
Gyurcsány Ferenc pénteken jelentette be, hogy újra készül szombaton pedig is el árulta, hogy mikor tudjuk meg mire.
2022. november 19., 09:06
Idén jelentősen nőtt azoknak a jelenleg szülőkkel élő 19-29 éves fiataloknak az aránya, akik bizonytalanok abban, mikor hagyhatják el a „mamahotelt”.
2022. november 19., 08:02
November 18-án megnyitotta kapuit az adventi vásár Vörösmarty Classic Xmas néven. Idén sokkal kevesebb árus van kint, de az árak cserébe sokkal jobban drágultak.
2022. november 19., 07:44
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) figyelemfelhívó akciót szervezett a pedagógusok helyzetéért az Eötvös József Gimnázium elé még csütörtökön, amin öten vettek részt.
2022. november 19., 07:24
Egy embercsempész be akart épülni a határvadászok közé, de a Nemzeti Védelmi Szolgálat az átvilágítása során kiszűrte.
2022. november 19., 06:13
A hétvége folyamán több helyen számíthatunk esőre, néhol akár hózápor is lehet.
2022. november 18., 18:04
Az egész országban tiltakozások kezdődtek péntek reggel: élőlánc, sztrájk, tüntetés. Ezt folytatta délután öt órától az Egységes Diákfront.