Lázár János: az a cél, hogy 25 perc alatt bárki eljuthasson az úticéljához

Magyarországon kiemelt fontosságú feladat az állami és önkormányzati kezelésben lévő utak felújítása, korszerűsítése – hangoztatta csütörtökön a Vas vármegyei Celldömölkön az építési és közlekedési miniszter, miután megtekintette a városon áthaladó Celldömölkről Jánosházára vezető felújított főút 4,4 kilométeres szakaszát. A több száz milliárdos program végső célja, hogy 25 percen belül mindenki eljuthasson az úticéljához a vidéken.

2023. január 12., 14:45

Szerző:

Lázár János úgy fogalmazott: a Magyar Közút által kezelt, illetve a szaktárca által felügyelt 32 ezer kilométernyi magyarországi közúthálózat felújításával lemaradásban vannak, ezért szavai szerint rengeteg a tennivaló. Hozzátette: hazánkban naponta 4 millió ember ingázik tömegközlekedéssel és egyénileg az otthona és a munkahelye, vagy lakóhelye és a járási központok között. Az a cél, hogy 25 percen belül mindenki eljuthasson a úticéljához, ezért kell fejleszteni főleg vidéken a közlekedést.

A miniszter aláhúzta: az elmúlt 12 évben összesen 280 milliárd forintot fordítottak Vas megye úthálózatának fejlesztésére.

A fejlesztés legjelentősebb eleme nyilván a Szombathelyt Győrrel összekötő négysávos gyorsforgalmi út volt, de jutott pénz – 1 milliárd 150 millió forint – például a Celldömölk és Jánosháza közötti főút felújítására és jutott több tízmilliárd forint a megye alsóbbrendű úthálózatának karbantartására és fejlesztésére is – hangzott el. Lázár János a várható Vas megyei útfejlesztésekről szólva a szombathelyi elkerülő megépítését, a Körmend és Szombathely közötti négysávos autóút megépítését és a Szombathely-Kőszeg közötti gyorsforgalmi út megépítését jelölte meg a tárcájához tartozó kiemelt projektként.

Ágh Péter, az Építési és Közlekedési minisztérium társadalmi koordinációért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Észak-Vas megyében is  lépésről-lépésre halad az utak felújítása, 2022-ben például Lócson, Nemesbődön, Vasasszonyfán, Mesterházán és a térség központjában Celldömölkön is tetten érhetők pozitív változások.

Fehér László, Celldömölk polgármestere felvetette, hogy a várostábla és a MOL benzinkút között a Jánosháza irányába vezető főút felújításából kimaradt egy 560 méteres szakasz. Ezzel kapcsolatban Lázár János arra tett ígéretet, megvizsgáltatja annak lehetőségét, hogy miniszeri keretéből forrást teremtve az említett szakaszon is befejezzék a munkát.

(Kiemelt képünk: Lázár János építési és beruházási miniszter beszél a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett gazdasági fórumon Debrecenben 2022. november 24-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

13:35

Tűz ütött ki a Városmajori kórház alagsorában, míg egy V. kerületi szálloda konyhájának kemencéje füsttel árasztotta el az épületet. Az esetek során nem sérült meg senki, a tűzoltók a helyszínen gondoskodtak a veszély elhárításáról.

Megszűnik november 4-től a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztálya, ugyanakkor a szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás változatlanul elérhető lesz.