Továbbra is a feje tetején áll a budapesti közlekedés

Nem áll még helyre teljesen a budapesti közlekedés: a rakpartok forgalmát csak szakaszosan nyitják újra, de több busz és villamos is módosított rend szerint jár majd.

2024. augusztus 21., 10:54

Szerző:

További fennakadásokra kell számítani a fővárosi közlekedés terén szerdán és csütörtökön. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint a forgalomkorlátozások a közösségi közlekedést is érinteni fogják. A tájékoztatás szerint a Lánchidat, valamint a Műegyetem rakpartot egy irányban szerda reggel 6 órakor már megnyitották a közúti forgalom számára, ám a Műegyetem rakpartot, illetve az Alkotmány utcát teljes szélességében csak pénteken a kora reggeli óráktól lehet használni.

Közlésük szerint a forgalmi változások a közösségi közlekedést is érintik ma és holnap. Mint írták, a 15-ös autóbusz módosított útvonalon, a Nyugati pályaudvar érintésével jár, a 107-es autóbusz pedig a Budafoki út érintésével éri el a BudaPartot. A Várkert rakparton a 19-es és a 41-es villamosok szerdán déltől közlekednek eredeti, teljes útvonalukon.

A budai Várban fennmaradó korlátozások miatt a 16-os autóbusz továbbra sem közlekedik, a Széll Kálmán tér felől induló 16A és 116-os autóbuszok ma és holnap egész nap csak a Szentháromság térig járnak – közölte a BKK. Hozzátették, hogy a budai Vár a Deák Ferenc tér felől továbbra is a 216-os busszal érhető el. A BKK azt javasolja az utasoknak, hogy az aktuális közlekedési rendről a társaság weboldalán tájékozódjanak.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az augusztus 20-ai ünnepségek miatt időszakos lezárásokra, jelentős forgalomkorlátozásokra kellett számítani a fővárosban. A lezárások érintették egyebek mellett a budai és a pesti alsó rakpartokat, az Alkotmány utcát, a budavári Tárnok utcát a Dísz tér és Szentháromság tér között, a Várkert rakpartot és a Kós Károly sétányt.

Szükség van a közlekedés megborításával járó ünnepi tűzijátékra?

S ha már augusztus 20.-i közlekedés, akkor nem mehetünk el szó nélkül az idén is elég sajátosra sikeredett ünnepi tűzijáték mellett sem. Ezzel kapcsolatban egyébként kikértük olvasóink véleményét is, hogy szerintük szükség van-e arra, hogy tűzijátékkal ünnepeljük az államalapítást és az államalapító Szent István királyt. Szavazásunkon 1608-an vettek részt, a válaszadók 89 százaléka szerint nincs szükség a milliárdokba kerülő parádéra, helyette különböző közösségi programokkal is méltón lehetne ünnepelni. 11 százalék viszont támogatja a tűzijáték megrendezését, mert szerintük ez adja meg az ünnep fényét.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: BKK)