Lázár János leváltotta a MÁV vezetőjét, Vitézy szerint viszont neki kéne leomondani

Lázár János ötpontos közlekedési akciótervet jelentett be, egyben leváltotta a MÁV vezérigazgatóját, a hőség miatt pedig buszokkal váltják ki a vonatokat. Vitézy Dávid szerint a MÁV szétveréséért és a fejlesztések elmaradásáért egyedül Lázár Jánost terheli a felelősség, ezért neki nem leváltania kéne, hanem lemondania.

2024. augusztus 16., 13:22

Szerző:

Lázár János több nagy bejelentést tett pénteki sajtótájékoztatóján: amellett, hogy köszönetet mondott az utasoknak, hogy „a nehézségek ellenére őket választották”, közölte, hogy eddig eddig 10 millió vármegye és országbérletet adtak el, amit ő maga a kormányzati ciklusnak ez eddig a legnagyobb rezsicsökkentésének nevezett.  Végül ötpontos közlekedési akciótervet jelentett be.

A 24.hu tudósítása szerint szeptemberben került az új személyszállítási törvény a Parlament elé: a közlekedéshez való jogot állampolgári alapjoggá szeretné nyilvánítani. Szabályozni kell, hogy a közlekedés területén minimálisan mi illeti meg választópolgárokat. A lakóhely és a járásközpont között a magyar állam köteles naponta háromszor oda-vissza közlekedést biztosítani átszállás nélkül.

Magyarországon 500 településen ez egyáltalán nem megoldott. 150-et nem kapcsoltunk be, 350-ről pedig mélyen hallgatunk.

– mondta.

Hozzátette: a járásközpontból be kell jutni a megyeszékhelyre minimum kétszer oda-vissza átszállás nélkül és minimum a megyeszékhelyről Budapestre naponta kétszer átszállás nélkül el lehessen jutni.

A második pont a vasútépítés. Új vasútépítésbe kell kezdeni. 6500 kilométernyi vasutat használunk, az elmúlt 14 évben 1200 kilométernyi vasutat újítottak fel. A vasúti pályák 50 százalékán már sebességkorlátozás van. A kormány az Európai Beruházási Banktól vesz fel hitelt, 1 milliárd eurót, és ezt még saját erőből megtoldják 1 milliárd euróval. Egy új vasútpálya-építési programba kezdünk. A hitel 30 évre szól és négy év alatt kell megépíteni 500 km vasutat. Felújítják a többi között a Kiskunfélegyháza-Szeged vonalat, Székesfehérvár és térségében fejlesztenek. Villamosítanak, megépítik a Gubacsi-hidat is. A budapesti hévek felújítását is tervezik, de ezt csak akkor, ha megérkeznek az uniós pénzek.

Mint mondta: 45 évesek a közlekedési eszközök (néhány újat leszámítva), ezért járműveket kell vásárolni. De első sorban magunknak kellene gyártani a járműveket, de ez nem egyszerű dolog.

Lázár szerint a másik lehetőség, hogy új járműveket vásárolnak. Ezeket most a GYSEV-től tudják megvenni, de ha most megrendelnek egyet, az 4 év múlva érkezik ide. Használt járművet is beszerezhetnének, de Lázár szerint jó minőségűből kevés van. 

Új MÁV-applikáció lesz, felújítanak épületeket, állomásokat. Külön projekt lesz a Déli-pályaudvar felújítása. Szanálják a MÁV által nem használt területeket, a kisebb pályaudvarokat is igyekeznek felújítani.

Új rendszerre van szükség. Régi rendszerbe új pénzt nem lehet betenni

– mondta Lázár.

Új menedzsment lesz - távozik a vezérigazgató

Közölte: a MÁV Zrt.-nek három leányvállalata lesz. Egyik a személyszállításért, a másik a pályaműködtetésért, a harmadik a back office-ért felel.

Ehhez az új rendszerhez új menedzsment kell, ezért Pafféri Zoltán szeptember elsejével távozik, őt Hegyi Zsolt a MÁV Start vezérigazgató-helyettese váltja 

– mondta.

A miniszter nagy hibának gondolja, hogy ha valaki a hőség következményeiből politikai hasznot akar kovácsolni. Ezután arról beszélt, hogy nincs az ország, az infrastruktúra felkészülve erre az időjárásváltozásra.

„Sajnos most már fel kell készülni erre. Azt nem lehet mondani, hogy az emberek ne induljanak el. A megoldás egyelőre az, hogy buszokkal váltjuk ki a vonatokat. 50 éves járművekkel nem tudunk nekivágni a 40 foknak.”

– tette hozzá. 

 

Vitézy: Lázár János a saját miniszterségét mentegeti a MÁV összeomlása után

Lázár János ma közlekedési reformnak álcázott sajtótájékoztatón próbálta menteni a saját miniszterségét a magyar vasút szolgáltatási színvonalának teljes összeomlása után. Kirúgta a MÁV vezérigazgatóját, lecserélt vezetőket, majd olyan jogszabályi módosításokat jelentett be, amik pontosan a ma újdonságként előadott tartalommal 12 éve hatályban vannak: jelenleg is van előírt minimumszolgáltatás előírva minden településre a személyszállítási törvényben – közölte Vitézy Dávid Facebook-posztjában.

Lázár persze beszólt mindenkinek, aki kritizálni meri – természetesen a tőle megszokott útszéli stílusban nekem is. Külön szórakoztató, hogy a főpolgármester-választás szoros eredménye kapcsán tesz megjegyzéseket az a Lázár János, akinek az embere 17 százalékkal kapott ki Márki-Zay Pétertől Hódmezővásárhelyen. De az érdemi részére visszatérve: a helyzet mégiscsak az, hogy Lázár János saját miniszteri döntéseivel annyi kárt okozott, ami a kommunizmus évtizedeinek közlekedési minisztereit is alulmúlja.

Vidéki vasútvonalak bezárása, minden vasúti járműbeszerzés lemondása, a hosszú távon fontos nagyberuházások leállítása a nagysebességű vasúttól a Budapest-környéki vasútfejlesztésekig, a vasútfejlesztés szakmai intézményrendszerének teljes szétverése, a források kivonása és a tarifarendszer átgondolatlan átalakítása miatt a jegybevételek pótlás nélküli eltűnése mind-mind hozzájárultak és előidézték a MÁV válságát. Erre most annyi volt a válasz, hogy jövőre majd inkább buszok járnak a vonatok helyett, ha a mostanihoz hasonló kánikula lesz – mindez sok ezermilliárd forint uniós pénz elköltése után. Lázár Jánosnak az elmúlt évtizedek legsikertelenebb közlekedési minisztereként inkább lemondania kellene, és nem másokat leváltania – írja Vitézy.

(Kiemelt képünk: Lázár János Hivatalos Facebook-oldala)