Kövér László szerint az Európai Unió az összeomlás szélén áll

A hanyatló Római Birodalomhoz hasonlította Kövér László házelnök az Európai Uniót a Mandinernek adott interjújában. Egyben azt is elárulta, elvállalná-e a köztársasági elnöki posztot, és mit gondol Szájer József bukásáról.

2021. július 9., 12:22

Szerző:

Az ellenzéki képviselőkre kiszabott büntetésekről

A Mandiner arról is kérdezte a házelnököt, hogy mi áll az ellenzéki képviselők egyre gyakrabban történő és egyre magasabb összegű megbüntetése mögött. Kövér erre azt válaszolta, hogy szerinte ez egy „játszma, amely arról szól, hogy minél jobban provokálják az ülésvezető elnököt, és minél izgalmasabb bejegyzéseket kreálhassanak a számukra oly fontos Facebook-nyilvánosságnak”. Véleménye szerint „nem a magyar házszabály túl szigorú, vagy én vagyok túlzottan rigorózus, hanem az ellenzék némely tagja kirívóan modortalan, arcátlan és gonosz. Nem érdekli őket, hogy magatartásukkal nemcsak önmagukat, de a parlamentarizmust is lejáratják.”

A „pedofiltörvényről

„Az utóbbi tizenkét esztendő egyik legfontosabb törvényét fogadtuk el, úgyhogy a magam részéről elégedett vagyok” – válaszolta a lap kérdésére Kövér. Hozzátéve, hogy a „kémiai kasztrálás” lehetősége is felmerült, azonban azt elvetették, mivel a bevezetése „olyan bonyolult jogi és morális problémákat vet fel, amelyek megoldására nem készült fel a magyar jogalkotási és alkalmazási folyamat”.

Kövér – e mellett – az EU vezetését az SZDSZ-hez hasonlította az interjúban. Véleménye szerint rossz lelkiismeret, frusztráció és neofitizmus áll a mögött, hogy elítélik a „pedofiltörvény” homofóbnak tartott passzusait. „Az, hogy felszámolták a homoszexuálisok jogi diszkriminációját Németországban, egyáltalán nem olyan régi történet. Egészen 1994-ig ez a büntető törvénykönyvet is érintette. 1957-ben a Szövetségi Alkotmánybíróság – megerősítve a homoszexualitást diszkrimináló hatályos jogot – kimondta, hogy »enélkül a homoszexuálisokat semmi sem akadályozná, hogy felbolygassák a házastársi kapcsolatokat. […] A természet elleni fajtalanság engedélyezését mindenhol a társadalom biológiai és morális züllése követte.« Nincs tehát alapjuk arra, hogy szemrehányást tegyenek, mintha mindig is azonos értékűnek tekintették volna a természetes és az attól eltérő nemi kapcsolatokat. Mostanra a német – és szinte az egész európai – konzervatív oldal feladta korábbi meggyőződését, és teljesen eloldotta magát a keresztény kultúra erkölcsi talapzatától.”

Az Európai Unióról

Kövér egyben csalódottságának is hangot adott. Szerinte az EU Magyarországra akarja kényszeríteni értékrendjét. „1994-ben, amikor Magyarország beadta a felvételi kérelmét az Európai Unióhoz, illetve 2004-ben, a közösséghez való csatlakozásunkkor szó sem volt bármilyen lmbtq-stb.-jogokról, arról, hogy az emberi jogi katalógus részét képezik majd – mi több, egyenesen kötelező lesz erkölcsileg azonosulni és a gyermekeink átneveléséhez hozzájárulni –, mint ahogy arról sem, hogy idegen kultúrájú népesség tömeges betelepítésével kívánják lecserélni Európa keresztény kultúrájú őslakosait. Ha erről szólnak nekünk az elején, lehet, a magyar népszavazás eredménye sem az lett volna, ami.”

Kövér László szerint az Európai Unió – jelenlegi formájában legalábbis – rövid időn belül megszűnik létezni, Magyarország pedig az unió tagja marad, ameddig az össze nem omlik. „Fenntarthatatlan pályán mozog gazdasági, társadalmi, szellemi és erkölcsi értelemben egyaránt. Egyre többen hívják fel a figyelmet az Európai Unió és a Római Birodalom hanyatlása közti analógiára. Mi, magyarok alig több mint száz évvel ezelőtt is láthattuk – és el is szenvedtük –, hogy mi történik akkor, amikor egy birodalmi elit teljesen elveszíti kapcsolatát a valósággal, és nem érzékeli az általa kormányzottak valódi problémáit, érzelmeit, figyelmen kívül hagyja értékeit, érdekeit. Ez történt a Habsburg-birodalomban. Nem drukkolunk annak, hogy vége legyen az uniónak, sőt. Személy szerint nem vagyok biztos abban, hogy ami utána jön, feltétlenül jobb lesz Magyarország számára.”

Kövér László szerint mégsem annyira reménytelen az unió helyzete. Véleménye szerint a jobboldal át fogja venni Olaszország irányítását, mindegy, hogy Giorgia Meloninak, az Olaszország Fivérei elnökének, vagy Matteo Salvininek, a Liga elnökének a vezetésével, és ugyanez bekövetkezhet Franciaországban is. „A jobboldali reneszánsz a következő egy-két választással de facto be fog következni, és a hatások nem maradnak a határokon belül: nemcsak az európai intézményeket, hanem az egész politikai klímát befolyásolják majd” – jósolta Kövér.

A Fudan Egyetemről

„Az ember könnyen elveszíti a higgadtságát és a vékony úriemberi mázat, amikor hallja a határainkon kívülről érkező véleményeket. Hangsúlyozom, a nemzetközi visszhangokra gondolok, mivel az, hogy mit mond Gyurcsány Ferenc, nem vehető komolyan. Azt, hogy ő 2007-ben még fényesre nyalta a Tienanmen teret, most meg azzal riogat, hogy Magyarország kínai gyarmat lesz, az ő eszéhez és jelleméhez kell mérni, tehát szóra nem érdemes. Ugyanez igaz a többi ellenzéki szereplőre, aki szintén azért csinálja a felhajtást, mert a megbízói ezt várják el” – mondta Kövér, aki szerint azon országokban, ahol még szóvá teszik a Fudan-ügyet, dinamikusan nő a Kínával fenntartott gazdasági-kereskedelmi kapcsolataik volumene. „Ha maradunk a felsőoktatásnál, se szeri, se száma azoknak a nyugati egyetemeknek, amelyek intézményesített kapcsolatban állnak kínai partnerintézményekkel, urambocsá befogadtak a saját országukba kínai egyetemeket, vagy saját kampuszt létesítettek Kínában az ottani, általuk kommunistának nevezett ország szabályaihoz alkalmazkodva. Ez alapján egyetlen magyarázat van arra, miért merik egyáltalán szóvá tenni azt, amit a magyar kormány saját szuverenitása keretei közt szabadon megtehet: amit nekik szabad, azt nem szeretnék, ha az ő engedélyük nélkül mi is megtennénk.”

Kövér szerint a Fidesz 2010-ben a gazdaságpolitikát, a társadalompolitikát, a nemzetpolitikát és a külpolitikát tekintve új útra lépett, és ez a változás „nem csupán meglepő volt a posztkommunista garnitúra alkalmazkodókészségéhez szokott nyugati politikusoknak, de néhány elemében súlyos érdeksérelmet is okozott számukra”. „A történelem során az említett nyugat-európai országok vezetői rétege a közép- és kelet-európaiakat soha nem vette emberszámba” – fejtette ki Kövér. A házelnök szerint a „nyugat” meghódítandó, felosztandó területként tekintett a térségre. „Úgy emlékszünk, Európa újraegyesítéséről volt szó, nem Közép- és Kelet-Európa annektálásáról.”

Borkairól és Szájerről

„Természetesen megütött mindannyiunkat, ami Borkai Zsolttal történt, hiszen egy élet munkáját tette tönkre a meggondolatlan és erkölcsileg elfogadhatatlan cselekedeteivel. Az ő szempontjából ez tragédia, és minden normális ember, még ha nem a Fidesz tagja is, nem kárörömmel, hanem sajnálattal viszonyul hozzá. Nagyjából ugyanez a helyzet Szájer József esetében is” – mondta a Fidesz egyik alapítója, aki szerint a jobboldalnak „legalább vannak erkölcsi problémái”.

A köztársasági elnöki posztról

Kövér szerint a Fidesz tagjaira nem az ambíciótúltengés, hanem az ambícióhiány jellemző. „Áder János barátomat sem kergették az asztal körül gyerekkorában a köztársasági elnöki tisztségért, mégis vállalta, mert úgy érezte, ez kötelessége, és becsülettel teljesítette is. Szinte mindenki így gondolkodik erről a közösségünkben: ha szembe kell nézni valamivel, nem térünk ki a feladat elől. Ahogy azonban mondtam, nem látom, hogy ennek most realitása lenne.”

(Kiemelt kép: Kövér László házelnök az Országgyűlés plenáris ülésén, 2021. június 7-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.