Kovács Zoltán nagy bejelentése

Az államtitkár megint a balliberális médiafölényt okolja a tévhitekért.

2021. augusztus 8., 14:26

Szerző:

Kovács Zoltánról készített interjút a PestiTV riportere, Bohár Dániel Az állami hirdetésekkel kitömött tévében már rögtön a műsor elején röhögve, ironikusan megállapítja a műsorvezető és az államtitkár, hogy Magyarországon már többször megszűnt a sajtószabadság. (A viccet nem értők kedvéért hozzátették, hogy ilyesmiről szó sincs a valóságban.) Ezt abból vezették le, hogy Kovács Zoltánt, állítása szerint már nyolcezerszer interjúvolták meg és mindannyiszor felmerült ez a kérdés. Szerinte a balliberális médiafölény miatt aggódnak nyugaton, Magyarország sajtószabadságáért. 

A politikus Tucker Carlson látogatásával kapcsolatban is nyilatkozott, elmondta, hogy a magyar kormány nulla forintot fizetett az Egyesült Államok legtrumpistább, vakcinaellenes műsorvezetőjének a vizitért cserébe. Kovács Zoltán közölte, Orbán Viktorhoz „nemcsak itthon, de külföldön is sorban állnak” interjúért. 

Az adófizetők pénzéből meghívott államtitkár elmesélte azt is, hogy fiatalon versenyszerűen kosárlabdázott és a mai napig vele maradt a sport szeretete. 

(Kiemelt kép: Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár előadást tart a Rákóczi Szövetség szervezésében zajló nyári táborban Sátoraljaújhelyen 2021. augusztus 2-án. A Rákóczi Táborban ötszáz külhoni magyar középiskolás diák táborozik. Fotó: Vajda János / MTI)