Kovács Ági titokban elvált kisfia édesapjától

A sportoló és párja házasságkötését sem verték nagydobra, hasonlóan jártak el most is.

2021. június 14., 12:17

Szerző:

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok korábbi úszónő egy ideje már külön él gyermeke apjától - tudta meg a Blikk. A lap szerint azonban a jó viszony megmaradt köztük, ami főleg a közös kisfiuk életének, fejlődésének szempontjából nagyon fontos. A sportolónő még 2010-ben kötötte össze az életét Gáborral, az esküvőről anno az ismerősök is csak a délutáni polgári szertartás után fél órával, SMS-ben értesültek. 

Kapcsolatukból 2011-ben megszületett közös fiuk, Gábor Dominik, és sokáig úgy tűnt minden a lehető legnagyobb rendben van a családban. Jó ideje azonban már nem lehetett őket együtt látni, amilyen titokban házasodtak, ugyanakkora titokban váltak el. – Ahogy sajnos a legtöbb kapcsolat a mostani világban, az övéké is véget ért. Mindent megbeszéltek és úgy döntöttek, nem folytatják együtt – mondta a lapnak egy neve elhallgatását kérő informátor.

– Nem nyilatkoztak róla, nem születtek belőle cikkek, a szurkolók, a rajongók nem értesültek róla, de ha Ágit a környezetében valaki megkérdezte a házasságáról, akkor elárulta, hogy már nincsenek együtt Gáborral. Egyébként Ági boldognak, kiegyensúlyozottnak tűnik, sokat dolgozik ugyan, de nagyon szereti a munkáját, és a gyermeknevelés tölti még ki a mindennapjait - tette hozzá az ismerős. 

(Kiemelt kép: MTI / Máthé Zoltán)

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Tegnap 15:42

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.