Nem sok választ el minket az árstopos rakott krumplitól

Itt az árstopos étkezési krumpli és a tojás, jöhet a rendszerhasználati díj miatt kivetett extraprofitadó, és elhárulhat az utolsó akadály az EU-s megállapodás elől. Kormányinfó.

2022. november 9., 12:31

Szerző:

„A kormány tegnapi ülésén számtalan kérdéssel, így a gazdasági és EU-s ügyek mellett energetikai kérdéssekkel is foglalkozott” – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormáyinfón, szerdán.

„A legnagyobb probléma a szankciós infláció – mondta – amit jól mutat, hogy elég volt bejelenteni a kilencedik szankciós csomagot, az már önmagában emelte az energia árát.”

Hozzátette: a kormány célja, hogy a jövő év végére felére csökkentse az inflációt. Ezért a kormány továbbra is fenntartja a benzinárstopot, a kis- és középvállalkozások kamatstopját és az élelmiszerárak stopját.

Jön a tojás- és burgonyaárstop

Éppen ezért a kormány döntött arról, hogy a friss tojásra és az étkezési burgonyára is árstopot vet ki. Hozzátette: ez a két termék esetében az üzletekben és bevásárlóközpontokban, illetve csomagküldés esetén a bruttó kiskereskedelmi ár a szeptember 30. napján alkalmazott árnál nem lehet magasabb.

Kérdésre válaszolva a miniszter közölte: a rögzítés azt jelenti, hogy a tojás ára 25 százalékkal, az étkezési burgonya ára 10 százalékkal fog csökkenni. Szerinte ezzel az infláció 0,1-0,2 százalékkal csökkenhet.

Egy M-es friss tojás átlagára a KSH adatai szerint szeptember végén kicsivel 70 forint fölött volt, az étkezési burgonya kilója pedig 352 forint. Az árstop egyelőre év végéig marad hatályban.

Szintén kérdésre válaszolva azt mondta: az árstopok további kiterjesztését jelenleg nem tervezik.

Hozzátette: nem hiszi a kormány, hogy a kiskereskedelmi láncok áthárítanák a költségeket a vásárlókra, mondván ott verseny van, a kisboltoknál pedig ezért ad támogatást a kormány. Utóbbiak kapcsán azt mondta: szeretnék minél hamarabb kifizetni az összeget, de erről majd hétfőn lesz tájékoztatás.

Kérdésre válaszolva pontosított. Az árstop az összes méretű tojásra vonatkozik.

Kormányinfó

Rögzítik a rendszerhasználati díjat

Gulyás Gergely bejelentette azt is, hogy rendszerhasználati díj nem emelkedhet a lakosság számára, ezért extraprofitadót vetnek ki a kiegyenlítő szolgáltatást végző cégekre. Ez azt jelenti, hogy idén és jövőre mintegy 40 milliárd forint plusz bevétel folyik be a költségvetésbe, ami fedezi a költségeket.

Kérdésre válaszolva elismerte, hogy bár a gáz ára jelenleg kisebb, mint augusztusban, ám „most is magas, a hatszorosa annak, mint amennyiért éveken keresztül beszerezték a gázt”. Hozzátette: az árak év végéig nem fognak változni.

A gáz árának alakulásáról itt írtunk bővebben.

Nics még meghatározva a januártól 1-től érvényes lakossági díjak. A kormány erről szeretne november végén, december elején dönteni.

Magyarországon az igazságszolgáltatás független

A miniszter közölte: a kormány 17 vállalást tett az unió felé, ugyanakkor azt tapasztalták, hogy a tárgyaláson újabb és újabb igényeket támasztanak. Ezek közül csak azokat tudják teljesíteni, amelyek nem ellentétesek a korábbi vállalásokkal és persze nem ellentétesek az ország érdekeivel – mondta.

Hozzátette: hazánkban az igazságszolgáltatás független, a szervezeti különállás és alkotmányos garanciák biztosítottak. Ezért a különböző hatásköri kérdések pontosítása vagy változtatása lehetséges, de a bizottsági aggályokat alaptalannak tartják – tette hozzá. Gulyás értékelése szerint az utolsó feltétel alapvetően nem szervezeti változtatásokról szól, hanem az igazságszolgáltatás intézményei közötti hatáskörmegoszlásról. Ebben elfogadja a kormány az unió által jelzett aggályokat és módosítják a jelenlegi rendszert.

Kormányinfó

Még mindig az unióra fogják a pedagógusok béremelését

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint „mindenki egyetért abban, hogy radikálisan emelni kell a béreket, ám ha em tudnak megállapodni, akkor nem tudnak akkora béremelést vállalni. Mint mondta: a béremelés több mint felét fizetnék uniós forrásból, a többit a magyar költségvetés "teszi hozzá", 2025 után pedig csak a költségvetésből fizetik azt.

Kérdésre válaszolva elismerte, romlott a pedagógusok helyzete.

„A saját sikereink áldozatai váltunk. Olyan béremelések voltak az elmúlt években, amelyek ezt nem követték később. 2017 óta nagyobb mértékben kellett volna emelni a béreket” 

– ismerte el.

Egy másik kérdésre válaszolva azt mondta: egyelőre nem reális, hogy egy-két hónapon belül reális legyen a pedagógus-lakásprogram elfogadása. 

13,5 százalékra várja az inflációt a kormány

Fölfelé lehet valamivel magasabb az MNB jelzése szerint – mondta kérdésre válaszolva Gulyás.

Gulyás: Nem jelent nyomásgyakorlást a finn és svéd NATO-csatlakozás ratifikációja

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint először azokat a határozatokat fogadják el, amelyek az uniós megállapodásokkal és forrásokkal fognak össze, aztán ratifikálják a finn és svéd NATO-csatalkozásról szóló határozat. Szerinte ez nem jelent nyomásgyakorlást.

KRÉTA: nem tudják, hol történt a mulasztás

A KRÉTA-t ért kibertámadás kapcsán közölte: tart a vizsgálat, meg kell várni az eredményét. Ezt nyilvánosságra is fogják hozni - tette hozzá.

Azt mondta: nem tudák, hogy hol történt a mulasztás, és azt sem, hogy elkerülhető lett volna.

Súlyos komplexusokkal küzd a szlovák kormány

Kérdésünkre (miszerint a szlovák külügyminiszter szerint a magyar kormány érvei a Kreml kézikönyvéből származnának) Gulyás azt mondta: az oroszok csak nyernek a szankciókon. Akik ezeket a szankciókat támogatták, azok miatt az oroszok stabilizálták a költségvetésüket.

Szerinte ezek miatt Oroszországnak rekordbevétele volt.

„Mi voltunk azok, akik azt mondtuk, hogy ne biztosítsunk extraprofitot az oroszoknak.”

Hozzátette: a szlovák barátaink nem voltak ilyen határozottak, amikor az orosz kőolaj tilalom alól kellett mentességet kérni. Gulyás szerint ezt a magyar miniszterelnöknek sikerült nekik is elérni.

„Súlyos komplexusok állnak a szlovák álláspont mögött ” – mondta kérdésünkre.

(Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2022. november 9-én. MTI/Soós Lajos)