Ha jól dönt, akár 800 ezer forintos kezdőfizetés ütheti a markát

Nem mindegy, hogy milyen szakmát tanulunk: óriási különbségek vannak a pályakezdőknél is, de ha jól dönt, akkor közel milliós kezdőfizetés sem tűnik elérhetetlennek.

2024. augusztus 22., 13:37

Szerző:

A kezdőfizetés esetében az épületgépészek, az általános orvosok és a szoftverfejlesztők indíthatnak a legjobban de nem sokkal maradnak le a gépészmérnökök és a villamosmérnökök sem – írja a Dívány.

Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet vezetője szerint a népszerű szakok nem minden esetben jelentenek életbiztosítást a munkaerőpiacon. „Pont hogy nagyrészt a slágerszakoknak számító HR, pszichológia, marketing, illetve a különböző közgazdász (például gazdálkodás és menedzsment vagy kereskedelem és marketing) végzettséget igénylő szakmák esetében tapasztalható túltelítettség a piacon – a Mind-Diák Szövetkezet gyakornoki munkáira ezekről a szakokról érkezik a legtöbb jelentkező. A különböző irodai, adminisztrátori állásokat általában nagyon rövid időn belül be is töltik, egész évben jellemző a túljelentkezés” – emelte ki Göbl Róbert. Majd hozzátette: a Mind-Diák Szövetkezet és Humán Centrum Kft. összesített adatai alapján a legnagyobb hiány elsősorban az IT, a mérnöki és pénzügyi területen dolgozók körében mutatkozik: ők gyors elhelyezkedésre és magas pályakezdői fizetésre számíthatnak.

Kékgalléros pozíciók esetében a logisztikai területet, gyártást, építőipart és a vendéglátást érinti a szakemberhiány. Mindezt jól tükrözik a kezdő átlagbérek is.

A Mind-Diák Szövetkezet és a Humán Centrum Kft. összeszedte, a pályakezdők és a 2-3 év tapasztalattal már rendelkezők a legkeresettebb kékgalléros és fehérgalléros szakmákban.

A munkáltatók által legkeresettebb kékgalléros szakmák: gépésztechnikus , lakatos, villanyszerelő. A fehérgalléros szakmák esetében pedig az általános orvos, épületgépész, folyamatmérnök – írja a lap.

Éhbérrel felérő fizetés jár a kormányhivatalnokoknak

Az elmúlt öt évben a kormányzati vezetői fizetés szépen nőtt, miközben a ranglétra alján lévő kormány- és köztisztviselők illetményét mindössze egyszer emelték – írtuk még augusztus elején.

Miközben 2018 óta évről évre látványosan emelkedik az államtitkári, miniszteri és nem utolsósorban a miniszterelnöki fizetés, addig az elmúlt években folyamatosan reálkereset-csökkenést szenvedtek el az államigazgatást működtető kormánytisztviselők és a köztisztviselők. Körükben 2018 óta csak egy ízben, a 2022-es parlamenti választást megelőzően történt egy átlagosan 10 százalékos illetményemelés.

A területi közigazgatásban körülbelül 29 ezer munkavállaló dolgozik, egyebek közt a kormányhivatalok, a kormányablakok és a földhivatalok, valamint a munkaügyi hivatalok, a nyugdíj-, és közegészségügyi hatóságok munkatársai tartoznak ide. További, mintegy 27 ezer közszolga az önkormányzati közigazgatásban dolgozik.

„Jelenleg ebben a közel 60 ezres munkavállalói csoportban a túlnyomó többség havi fizetését továbbra is a garantált bérminimum szintjén (jelenleg bruttó 326 ezer forint) tartják”

– hívta fel a 24.hu figyelmét Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke.

Bár a kormánytisztviselőkre, közszolgálati tisztviselőkre bértábla vonatkozik, mely besorolási fokozattól függően az átlagbérnél magasabb, felső határként akár milliós nagyságrendű illetményeket határoz meg, az érdekképviseleti vezető szerint ez a rendszer leginkább arra alkalmas, hogy elfedje azt: a munkatársak oroszlánrésze nettó 210–220 ezer forint körüli fizetésen tengődik.

 

(Kiemelt képünk illusztráció: Pexels)