A kormány döntése értelmében minden településen lesz ATM, ám nem mindegy, hogy melyik automatában veszi fel a készpénzt!
A melegedő klímához alkalmazkodva a korábban csak élelmiszerekben előforduló kenyérbogár most a történelmi pannonhalmi könyvtárat is megtámadta. A kár súlyos, a fémrágó bogarat nehéz irtani.
Egy idei szabályozás szerint percek dönthetnek arról, hogy jár-e a pénz vagy sem.
Kapu Tibor a második magyar űrhajós, most kiderült, hogy pontosan mennyibe került az utazás.
Újabb rettegett betegség ütötte fel a fejét, a bőrcsomósodáskór miatt már a Nébih is figyelmeztette az állattartókat.
2010. augusztus 9., 23:08
Adótörvény-módosításról is szól a "saláta" törvény, amelyet a köztársasági elnöki hivatal bejelentése szerint augusztus 20. előtt aláír Schmitt Pál államfő. Ennek hatásairól még a szakemberek véleménye is eltér, de abban megegyeznek, hogy a számítások alapjául szolgáló adatokat nyilvánossá kellene tenni - írta a
2010. augusztus 9., 19:51
A Lehet Más a Politika már azt is fölháborítónak tartotta, hogy a kormányoldal Domonkos László személyében olyan embert jelölt az Állami Számvevőszék élére, akit éppen az Állami Számvevőszék rótt meg az általa vezetett megyei hivatal pénzügyei miatt.
2010. augusztus 9., 17:57
A legnagyobb titokban meg akarta semmisíttetni Gyurcsány Ferenc egykori fotósa, Déri Miklós azokat a képeket, amelyeket havi másfél-két millió forintnyi közpénzért rendelt meg tőle az MSZP vezette kormány. A megsemmisítés végül elmaradt, a fényképeket rejtő lemezeket a napokban találták meg a Parlament alagsorában. A fotók között akad olyan, amelyen Gyurcsány Ferenc a haját vágatja, de olyan is, amelyen egy ismeretlen személy horgászik - írta a .
2010. augusztus 9., 17:00
A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint korábbi sérelmekből fakadó bosszú és a félelemkeltés volt a romák sérelmére elkövetett bűncselekmény-sorozat elkövetőinek motivációja. Csizner Zoltán, az NNI megbízott vezetője leszögezte, nincs kapcsolat az elkövetők és az áldozatok között, a cél az emberölés volt. A négy gyanúsított közül hárman adták le a halálos lövéseket.
2010. augusztus 9., 15:42
Július végén többek között egy új nemzeti médiahatóság létrehozásáról, valamint a közmédiumok közös tulajdonosi felügyelet alá vonásáról döntött az Országgyűlés kormánypárti többsége. Szalai Annamáriát jövő héten nevezhetik ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) élére, kilenc évre. A fideszes médiapolitikus a rendszerváltás után még szexújságot főszerkesztett.
2010. augusztus 9., 15:02
A Kurt Lewin Alapítvány "Önkéntességgel a roma integrációért" című videó-pályázatára beérkezett tíz pályamű a látogatók szavazatai alapján kerül díjazásra. A pályázó filmek mind romák és nem romák együttműködésében megvalósuló önkéntes akciókhoz kapcsolódóan jöttek létre, példát mutatva a társadalom széles csoportjai számára. Hiszen a jövőnk valóban azon múlik, hogy mennyiben vagyunk képesek együttműködni, és közösen felelősséget vállalni.
2010. augusztus 9., 14:20
Jövő héten írja alá a gazdasági törvénycsomagot az új államfő. Schmitt Pál pénteken kapta meg a jogszabályokat, és tizenöt napja van a szignálásra - közölte a .
2010. augusztus 9., 13:00
Az MSZP már lassan kezdi megszokni, hogy a Fidesz-KDNP kormány számára kettős mérce van: amit tilos a világon mindenkinek, azt nekik szabad. Győri Enikő EP képviselőt kinevezték kijelölt államtitkárnak - mely funkció amúgy nem létezik -, és ebben a minőségében már nyilatkozik, intézkedik a kormány számára, miközben még nem szűnt meg az EP képviselői mandátuma, ami némi
összeférhetetlenséget mutat – közölte a 168 Óra online-nal a Magyar Szocialista Párt.
2010. augusztus 9., 12:05
A hun-magyar rovásírás több ezer éves múltra tekinthet vissza, nem mellesleg az észak-európai rúna vagy rovásírás is rokonságot mutat e kultúrkincsünkkel - közölte a 168 Óra online-nal Szegedi Csanád, a Jobbik Európai parlamenti képviselője. "Őseink egyes helyeken még a 17.-18. századig használták, végül azonban - miután a korabeli Habsburg hatalom üldözte és betiltotta, mint a rebellis magyarok egymás közti titkos üzenetváltási eszközét - gyakorlati alkalmazása megszűnt".
2010. augusztus 9., 11:00
Közkeletű vélekedés, hogy az őszi önkormányzati választás legalább annyira lefutott, mint amilyennek tűnt az országgyűlési választás is, különösen annak fényében, hogy jónéhány olyan törvénymódosítás is bekerült az erről szóló törvénybe, amely a Fidesz pozícióit erősíti.
2010. augusztus 9., 10:24
Tizenkét évig, 1992-tőll volt a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. Majd 2006-ban a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke lett. Nemrég újraválasztották ebben a tisztségében. Édesapja politikai okból került börtönbe a negyvenes évek végén. Ő maga előbb ügyésznek készült. Bánáti János ma már címzetes egyetemi tanár. SZTANKAY ÁDÁM írása.
2010. augusztus 9., 10:05
Azok, akik a Fideszre adták le a szavazatukat, bizton tudták-e, hogy a kedvenc pártjuk azt adja vissza nekik, amit várnak, illetve vártak tőlük?
2010. augusztus 9., 10:00
Nemcsak a Hetek, hanem korábban a TV2 és az Index újságíróit is megfenyegették, ezért az MSZP vizsgálatra szólítja fel a kormányt az idei Magyar Sziget Fesztiválon történtek miatt - mondta Szabó Vilmos frakcióvezető-helyettes a. A szélsőjobboldali találkozón életveszélyesen megfenyegették, emberi méltóságukban megalázták és szabad mozgásukban is korlátozták a Hetek munkatársait.
2010. augusztus 9., 09:03
A vasárnap éjszakai órákra lassan keleten is csökken a felhőzet, miközben a Dunántúl nyugati felében többször megnövekszik és elszórtan záporeső, zivatar kialakulásával is számolni kell. Délelőtt is nyugaton várható több felhő, elszórtan záporeső is kialakulhat, keleten valószínű több napsütés.
2010. augusztus 9., 08:05
A Fidesz-KDNP koalíció eddig valamennyi jogszabályát törvényellenesen, a létező jogalkotási előírások megsértésével hozta meg – mondta a Hírszerzőnek Simon Éva, a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. A jogász szerint a kormány hátat fordított a demokratikus értékeknek.
2010. augusztus 9., 07:02
Kikerülhet a Polgári Törvénykönyvből a sajtó-helyreigazítás szabályozása, az egyesületekkel kapcsolatos szabályokat pedig a Ptk. részletezné a Fidesz tervei szerint. A szocialisták azt mondják: ha ez megvalósul, minden tabut átlép a kormánytöbbség - számolt be a .
2010. augusztus 9., 06:04
Holland invázió, végső tereprendezés, feszített tempó- utolsó simítások a szerdán induló Sziget-fesztivál helyszínén. A fesztiválozók folyamatosan érkeznek, sokan már leverték sátraikat. Készen állnak a színpadok, kiszolgáló- és egészségügyi helységek, a közbiztonsági létesítmények beüzemelve várják a fiatalokat, azonban a szervezők még mindig nem könnyebbülhetnek meg.
2010. augusztus 9., 04:42
Melegpornót tartalmazó videót töltött fel valaki Orbán Viktor Facebook-oldalára. A Fidesz az oldal üzemeltetőjénél bejelentést tette a pornográf tartalmú videó miatt, a rendőrségen azonban egyelőre nem tesz feljelentést.