Fidesz-jogalkotás, vagyis törvénysértés-sorozat
A Fidesz-KDNP koalíció eddig valamennyi jogszabályát törvényellenesen, a létező jogalkotási előírások megsértésével hozta meg – mondta a Hírszerzőnek Simon Éva, a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. A jogász szerint a kormány hátat fordított a demokratikus értékeknek.
Valamennyi jogszabályt a jogalkotási törvény megsértésével hozták meg. Ezek különböző szintű jogsértések. A legsúlyosabbak a kormány által beterjesztett jogszabályoknál történtek. Répássy Róbert hiába mondta éppen a Hírszerzőnek, hogy minden jog-, és házszabályszerűen történt, ez egyszerűen nincs így. Az elektronikus információszabadságról szóló (2005. évi XC.). törvény nagyon részletesen szabályozza a jogalkotást: fel kell tenni a tervezetet és annak szakmai indoklását a minisztérium honlapjára, lehetővé kell tenni, hogy bárki véleményt nyilvánítson, utólag összefoglalót kell készíteni a nyilvánvalóan alaptalan vélemények kivételével az elutasított véleményekről – a kormány által beterjesztett 11 javaslat egyike sem került ki minisztérium honlapjára. Nem készültek hatástanulmányok és nem volt közigazgatási egyeztetés sem, vagyis nem teljesültek a jogalkotásról szóló (1987. évi XI.) törvény szabályai sem - közölte a
Hírszerzővel Simon Éva, a Társaság a Szabadságjogokért szakértője.