Újabb ügyes húzás a Fidesztől
Közkeletű vélekedés, hogy az őszi önkormányzati választás legalább annyira lefutott, mint amilyennek tűnt az országgyűlési választás is, különösen annak fényében, hogy jónéhány olyan törvénymódosítás is bekerült az erről szóló törvénybe, amely a Fidesz pozícióit erősíti.
Gyömöre Máté, a Progresszív Intézet vezetője a
Klubrádióbanelmondta, a közvélemény-kutatások szerint a korábbi rendszerben sem lett volna kétséges, hogy a Fidesz nyeri az önkormányzati választásokat.Az önkormányzati választásokat szabályozó törvény úgy módosult, hogy arányaiban az egyéni jelöltek lesznek többen, a kompenzációs mandátumok aránya pedig csökkent, így az MSZP és a kisebb pártok bekerülési esélye is jóval kisebb, ennek fényében még nagyobb Fidesz győzelem jósolható.
Kelet-Magyarországon lehet esélye a Jobbiknak, hogy egyéni képviselőik bejussanak a közgyűlésbe, de csak kisebb településeken várható közülük polgármester - tette hozzá az elemző.