A meggyőzés mestere

A végén arról is meggyőz: még az ördögöt is illene védeni.

Nemcsak ráció, de empátia is van az érveiben. Nem a bűn, hanem az esendőség irányában. Utóbbi „kategóriát” persze nem ismeri a jog. Bánáti János ráadásul a realitások embere. Ám – akarja láttatni, vagy sem – más dimenziókban is otthonos.

Bánáti János 1944-ben született. Börtönlátogatások kapcsán őriz emlékeket édesapjáról, aki a Mindszenty-per egyik „oldalágának” elítéltjeként került mindenféle kőbányákba 1948 és ’52 között. Ma is megvan a gyerekkori kiscipő, amelyben a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke azokat a leveleket őrizgeti, amelyeket édesanyja csempészett a férjéhez. Az apát 1956-ban sokat nógatták barátai: hagyja el az országot. Maradt, de nem sokkal később a létező világot hagyta el.

Bánáti János az Apáczai Csere János reálgimnáziumban harmadéves koráig vegyészmérnöknek készült. De közben elég sokat beszélgetett nevelőapjával, Puha Kornéllal, egykori ügyvéddel. Aki az amerikai hadifogság után hagyott fel békebeli hivatásával: egy öv- és táskakészítő ktsz-nek lett elnöke. Ott ismerte meg későbbi nevelt fiának édesanyját, aki a háború előtt úriasszony volt, s csak utóbb bedolgozója a ktsz-nek.

Ktsz ide vagy oda: Puha Kornél született jogász volt. János végül az ő hatására és jeles érettségijével a jogi egyetemre jelentkezett. Kádár Miklós büntetőjogi tanszékén meggyőződésévé vált: ügyész lesz, üldözője a bűnnek. (Az igazság okán említeni kell: akkor még az édesapjával kapcsolatos gyermekkori emlék nem jelentett komolyabb motivációt.)

Csakhogy Bánátit hamar „átformálta” nevelőapja tarokkpartnere, a karizmatikus Schirilla György ügyvéd (az ő fia az azonos nevű sportoló). Aki részt vett a Mindszenty-perekben. Majd 1958-ban egy ’56 kapcsán felállított vizsgálóbizottság „indok nélkül” eltiltotta a pályáról. Schirilla állami gazdaságoknál lett jogtanácsos, tanított a Gödöllői Kertészeti Egyetemen, s komoly szaktekintélye lett a növényvédelmi jognak. Lelkében azonban maradt bűnügyi védő.

Schirilla tarokk közben fogalmazta meg hivatásának lényegét a joghallgató Bánáti Jánosnak. Nincs szebb kihívás, fejtegette, mint egy szem emberként odaállni valaki mellé, aki lényegében egy egész állami gépezettel kerül szembe. De a rendőrséggel, ügyészséggel mindenképpen. A felvetés persze ezerfelől vitatható, védhető. Ám alapvetően erősen átüt rajta a humánum. Schirilla György mindenesetre hosszú életet kapott a Jóistentől. Tavaly hunyt el, pár nappal századik születésnapja után.

A múltban maradva: 1965-ben Györgyi Kálmán akkori egyetemi tanársegéd javaslatára perbeszédversenyt hirdettek a jogi karon. Bánáti János pedig nem ügyészi, hanem védői oldalon indult a megmérettetésen. Amelyet aztán meg is nyert.

Diploma után, 1967-ben ügyvédbojtárként került a 21. Számú Ügyvédi Munkaközösséghez, a Népszínház utca 17.-be. Ugyanott lett ügyvéd ’69-ben.

A 21. ÜMK-ban dolgozott akkoriban Balsai István, a majdani igazságügyi miniszter, Ruttner György, a rendszerváltás kori Független Szociáldemokrata Párt alapítója, s ott volt ügyvéd Bártfay Pál, a későbbi Független Jogász Fórum egyik létrehozója. Nagyjából húsz ügyvéd a négy négyzetméteres kuckókra osztott irodában. Az ifjú Bánátinak kezdetben elsősorban az ügyeleti – utcáról beeső – ügyek jutottak. Üzletszerű kéjelgés, közveszélyes munkakerülés, kisebb rablások. Tanulni mindből lehetett.

Az ember halad előre esetről esetre. Bizonyára formálják is azok.

Korai éveinek egyik emlékezetes perében árvaházban felnőtt asszonyt védett, aki leszúrta a párját. Gyilkosságnak gyilkosság. De azt is tudni kell: árvaházi volt az áldozat is, aki hatvannapos elzárásról érkezett éppen haza a nyócker egyik szuterénjébe. Az asszony kevés pénzéből vette a rántani való húst, mert kedvenc ételével akarta fogadni társát. Állt a tűzhely mellett, kezében kés, szívében boldogság, amikor a hazatérő férfi kezdte leribancozni, hogy biztos így meg úgy, amíg ő távol volt. Sok minden kitörhetett akkor az asszonyból. Hat-nyolc évet kapott, lehetett volna sokkal több. Bánáti János és felesége – egyetemi találkozásból lett a házasság – évekig küldték a pakkot az elítéltnek húsvétkor meg karácsonykor. Mert neki aztán tényleg nem volt senkije azon kívül, akit megölt. Csak az ügyvédje.

Bánáti János ma már címzetes egyetemi tanár. Növendékeinek mindig azt tanítja: ne az amerikai filmek „gilti” vagy „nem gilti” dumájára gondoljanak, ha az ügyvédi munka sikerét kell megfogalmazni. Mert az ügyvédi siker mindig relatív. Példák magyarázzák legjobban.

A hírhedt Soós-ügy tárgyalásának idején – a rendőrgyilkos Soós Lajost 1980-ban kivégezték, amúgy nem Bánáti védte – megöltek egy papot a Felszabadulás téri templomban. Rablógyilkosság volt, azt várta mindenki: az elkövetőt ugyancsak felkötik, hogy az állam bizonyítsa, egyházi ember ér annyit, mint a rendőr. Bánáti János mégis azt bizonyította a tárgyaláson: ez a vádlott még nem veszett el végleg, visszatalálhat a társadalomba. Ha majd húsz év után, akkor húsz év után. Ma is úgy látja: ez így volt „gilti”. Vagyis: siker.

Bánáti János pályáján addigra már áttörést hozott – akkor lett ismert ügyvéd – a Boráros téri HÉV-baleset 1978-ban. Huszonnyolc halálos áldozatot követelt a tragédia: a végállomásra befutó vonat továbbszáguldott a peronra. A történtekre a műszaki hiba volt a logikus magyarázat. Ám a fékeket a baráti NDK-ban gyártották. Így a HÉV-szerelvény vezetőire inkább „saját figyelmetlenségük” okán mértek volna tíz év börtönt. Bánáti viszont addig érvelt a fékkel, míg végül „csupán” két és fél évet kaptak.

Amúgy ’84-ben ő védte a Szépművészeti Múzeum hírhedt képlopási ügyének – akkor tűnt el Raffaello Esterházy-Madonnája, később meglett – egyik vádlottját is. A kilencvenes évek elején önálló irodát alapított, azóta főleg gazdasági büntetőügyekben vállalt védelmet. Csak néhány példa: Globex-, Kordax-, Postabank-ügy, Tocsik-per.

Bánáti János hivatása lényegéből fontosnak tartja azt is, hogy kamarája az egyetlen szervezet, amely rendszerfüggetlenül őrizte önállóságát. Politikáról belső, szakmai vitáikon sem esik szó. Igaz, részben ez is az ügyvédi habitusnak köszönhető. Akinek affinitása van ahhoz, hogy egy ember mellett kiálljon, az könynyen kap késztetést, hogy többet is képviseljen. Arra meg ott az önkormányzat vagy az Országház.

A rendszerváltás után persze sok minden változott. Annak idején ötszáz ügyvéd dolgozott a fővárosban, ezer országszerte. Ma ötezer a budapesti kolléga, s van még másutt tizenkétezer. A Magyar Ügyvédi Kamara mégsem küzdhet „létszámstopért”, mert ez az alkotmánynak éppúgy ellentmondana, mint a szabadság eszméjének.

Bánáti viszont gyakran érvel a büntetőeljárások felgyorsítása mellett, az előzetes fogva tartás visszásságainak megszüntetéséért. Sok egyéb szakmai kérdésben is hallatja a hangját. Miközben rendesen gyakorolja hivatását, mert a kamarában csak gyakorló ügyvéd kaphat tisztséget. Meg szereti csinálni még ma is. Két fia közül az egyik követte a pályán.

A sarkos véleményeken csak mosolyog. Nemrég például a Zuschlag-ügyben azzal „vádolta” meg őt az egyik mellékvádlott: titkos találkozón járt Zuschlag Jánossal és Gyurcsány Ferenccel. Úgy válaszolt: sem irodában, sem csőszkunyhóban nem esett ilyen. A csőszkunyhó édesapjának egykori esete kapcsán jutott eszébe hasonlatként. Igaz, áttételesen, mert efféle kunyhót nem a Mindszenty-, hanem a Rajk-perben vizionáltak oda az ügyészek a bizonyítékok közé.

Bánáti azt mondja: rendszerek jöhetnek, mehetnek, ügyvédre mindig szükség lesz. Meséli, még az inkvizíció idején is a védelem joga mellett érvelt egy hajdani egyházjogász. Firtatták is az egyháziak: az ördögnek ugyan minek ügyvéd? Azért, hangzott a felelet, hogy vizsgálja a beszámíthatóságát. Igaz lehet, Isten rá a tanú.