Időjárás: egyszerre élvezhetjük a brutális hőséget és a felhőszakadás okozta párát

Extrém magas UV-sugárzás, jégeső, zivatar, felhőszakadás és hőség. Reméljük, semmi sem maradt ki a holnap várható időjárás nyári koktéljának összetevőiből. 

2024. július 13., 17:18

Szerző:

Alapvetően sok napsütés várható a gomolyfelhők mellett. Szombaton napközben északnyugaton, nyugaton, illetve a keleti országrészben, a vasárnapi időjárás során a déli óráktól pedig a Duna vonalában és attól keletre erőteljesebbé válik a gomolyfelhő-képződés és errefelé záporok, zivatarok kialakulására is számítani kell. Szombaton délután, este elsősorban az Észak-Dunántúlon heves zivatarok is kialakulhatnak. Éjszaka jobbára derült vagy gyengén felhős lesz az ég, de főleg az északi országrészben időnként megnövekedhet a gomolyfelhőzet és főként arrafelé lehet csapadék. A Dunántúlon az északnyugati, északi, szombaton pedig a Tiszántúlon a délies szelet kísérhetik időszakosan élénk lökések. Zivatarok környezetében viharos, heves zivatarok környezetében akár erősen viharos lökések is előfordulhatnak.


A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 18 és 25 fok között várható, de a nyugati tájakon ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.


A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap északnyugaton, nyugaton általában 30 és 35 fok között alakul, míg délkeletebbre továbbra is kitart a rekkenő hőség 35 és 40 fok közötti csúcsértékekkel.

Európában továbbra is a forró, szubtrópusi légtömeg uralkodik

Az Északi-tenger térségében egy ciklon örvénylik, mely mögött a Brit-szigetek, Franciaország és Skandinávia fölött hűvös, óceáni légtömeg található a hőmérséklet csúcsértéke is többnyire 15 és 25 fok között alakul. A ciklon araszolgató hidegfrontja Dánia térségétől egészen az Alpokig nyúlik és annak mentén, illetve annak előterében záporok, zivatarok alakultak ki, melyet több helyen is felhőszakadás kísért.


Az Alpok, Benelux államok, Csehország és a Német-lengyel-alföld térségéből több helyről jelentettek 50 mm-t meghaladó mennyiségű csapadékot. A ciklon előoldalán Dél-, illetve Kelet-Európát továbbra is forró, szubtrópusi légtömeg tölti ki, komoly hőhullám tombol. Az Ibériai-félsziget déli felén, Olaszországban, a Balkán-félszigeten és Ukrajnában sokfelé 35 és 40 fok közé melegszik fel a levegő napközben és éjszaka sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet.


A Kárpát-medencét a Közép-Európát kettészelő hidegfront ugyan megközelíti, melynek hatására a Dunántúlon némileg mérséklődik is a hőség, de az ország nagy részén folytatódik a kánikula, elszórtan záporok, zivatarok is kialakulhatnak – írja a HungaroMet.

A hőség és a zivatarok miatt is figyelmeztető jelzés van érvényben

Szombat délután a Tisza vonalában, a Tiszántúlon helyenként alakulhatnak ki zivatarok, ezzel együtt pedig a Dunántúlon egyre több helyen lehet számítani előfordulásukra nyugat, délnyugat felől. Utóbbi tájakon a zivatarok kis eséllyel akár rendszerbe is szerveződhetnek. Az esti, éjszakai órákban a zivatarok északkelet felé haladva egyre inkább az északi országrész fölé tevődnek át, az éjszaka második felétől számosságuk határozottan csökkenhet.

Az erősebb zivatarcellákat viharos széllökések , jégeső (a Tiszántúlon 2 cm alatti, másutt 2-3 cm körüli átmérővel), lokálisan intenzív csapadék kísérheti. Elsősorban a Dunántúl északnyugati felén, illetve a középső tájakon heves zivatarokra is van esély felhőszakadás kíséretében. Akár 5 cm-es jég iseshet.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Hans via Pixabay)