Időjárás: mindenre fel kell készülni, szélviharral érkezik a melegfront

Az áprilist idézi a következő napokban az időjárás.

2025. január 5., 10:53

Szerző:

Az már biztos, hogy közelít felénk egy melegfront, ám ma még havazásra és fagyokra is lehet számítani, hogy aztán viharos széllel drasztikusan megváltozzon az időjárás, és akár 10 Celsius-fokos felmelegedéssel is számolni kell – derült ki a HungaroMet időjárás-előrejelzéséből.

Valóban nehéz lesz eldönteni, hogy milyen ruházatra van szükség a következő 48 órában, ugyanis szinte mindenre fel kell készülni. Vasárnap délután a felhőzet egyre inkább megvastagszik, és ez egyúttal azt is előrevetíti, hogy csapadékra is lehet számítani. Bár mindez kezdetben nem lesz jelentős, de az északi, illetve magasabban fekvő területeken hó formájában érkezhet majd meg, míg a keleti tájakon inkább havas esővel és esővel kell számolni. Később akár nagyobb mennyiségű eső is érkezhet, amely az alacsony hőmérséklet miatt egyes helyeken akár le is fagyhat.

A vegyes halmazállapotú csapadék miatt hétfő éjfélig riasztás van érvényben, és a meteorológusok azt tanácsolják, hogy aki autóba ül, mindenképpen készüljön fel arra, hogy egyes területeken csúszósabbá válhatnak az utak.

Az időjárás tréfás kedvében van

Az ország északkeleti részében az ónos eső nehezítheti meg a közlekedők életét, de helyét az esti órákban a havazás veheti át. Míg vasárnap még sok helyen a hó és az ónos eső okozza a legtöbb problémát, de éjszaka már esővé szelídül a csapadék, hogy hétfőre teljesen más időjárásra ébredjünk. Mindez már a hazánk felett átvonuló melegfront hatása.

Akik frontérzékenyek, illetve nehezen viselik a szeles időjárást, fel kell készülniük, hogy akár felfájás, migrén és szédülés is kialakulhat náluk, ugyanis a melegfront erőteljes szélviharral érkezik meg. Az ország nagy részén folyamatos szélre kell számítani már a hajnali óráktól kezdődően, és 60-80 km/h-s széllökések kísérik a front átvonulását. Napközben az Észak-Dunántúlon még súlyosabbá válhat a helyzet, ugyanis a 80-85 km/h-s széllökések sem lesznek ritkák.

Bár a szél miatt kellemesnek nem nevezhető majd az időjárás, ugyanakkor köd legalább nem nehezíti majd a közlekedést, illetve a vastag felhőzet is elvonul az ország nagy részén. Bár a leghidegebb területeken hajnalban még -2 Celsius-fok is lehet, ám a nappali csúcshőmérséklet már 7-12 Celsius-fok között alakul, sőt az ország legnyugatabbi területein még ennél is melegebb lehet, amelyet helyenként napsütés kísér, így az ország ezen részén kifejezetten tavasziasra fordul az időjárás.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Shutterstock)