Időjárás – Locs-pocs és köd vár ránk a héten, de március 15-én kisüt a nap

Csapadékosan indul a jövő hét, többfelé kell esőre és néhol erős szélre számítani, de marad az enyhe idő fagymentes éjszakákkal és napközben jellemzően 10 Celsius-fok feletti hőmérsékletekkel. A március 15-ei nemzeti ünnepen várhatóan több órára kisüt a nap, a kora délutáni órákban 11-18 fok lesz – derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú időjárás előrejelzéséből.

2024. március 10., 16:13

Szerző:

Várható időjárás az ország területén hétfő éjfélig: 

Erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, de átmeneti szakadozások, vékonyodások lehetnek a felhőzetben, így szűrt napsütésre is van esély. Fokozatosan nő a csapadékhajlam, éjszaka több helyen várható eső, zápor. Hétfőn a Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon már tartósabb és nagyobb mennyiségű csapadék is lehet, másutt inkább időszakos eső, zápor várható. A déli, délkeleti szél élénk, ma főleg északnyugaton, holnap a Dél-Alföldön erős, egy-egy helyen viharos lesz.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 13 és 18 fok között valószínű, ennél néhány fokkal hidegebb idő a tartósabban csapadékos, melegebb az átmenetileg kevésbé felhős vidékeken lehet.

Hétfőn egy ciklon képződik a térségünkben és egyre többfelé várható eső, zápor. A Nyugat-Dunántúl és a Bakony tágabb térségében területi átlagban 20-30 mm közötti mennyiségű eső várható, lokálisan azonban 30 mm-t meghaladó csapadékösszegek is előfordulhatnak. A csapadék nagyobb része a déli órákat követően fog leesni.

Hétfőn napközben a délkeleti országrészben a déli irányú szelet időnként viharos (60-70 km/h-s) lökések kísérhetik.

Térségünket megközelítő, majd elérő hullámzó frontálzóna miatt mind a hideg- mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás. Ezért sokaknál tapasztalható fejfájás, koncentrációs-zavar, vérnyomás-ingadozás. A közlekedésben résztvevők részéről fokozott óvatosság szükséges, ugyanis a megnövekedő reakcióidő közvetett módon hozzájárulhat a balesetek kialakulásához.

Várható időjárás a héten:

Hétfőn erősen felhős vagy borult időjárás várható, de lehetnek átmeneti szakadozások, vékonyodások a felhőtakaróban, nagyobb eséllyel és területen a Dunától keletre. Többfelé, több hullámban valószínű eső, zápor, tartósabb és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-, Északnyugat-Dunántúlon lehet. Az általában délkeleti irányú szelet élénk, a Dél-Alföldön erős, egy-egy helyen viharos széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 13-18 fok között valószínű, ennél néhány fokkal hidegebb idő a tartósabban csapadékos, melegebb az átmenetileg kevésbé felhős vidékeken lehet. 

Kedden a Dunántúlon nagyrészt borult lesz az idő, kelet felé haladva szakadozottabb lehet a felhőzet és néhány órára kisüthet a nap. Többfelé várható eső, zápor, egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt. Megélénkül, időnként megerősödik keleten a déli, míg a nyugati területeken az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 4-9, a maximum 8-15 fok között várható, a nyugati tájakon lesz hűvösebb. 

Szerdán erősen felhős idő valószínű, többfelé fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati, északi szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hajnali 3-8 fokról 9-14 fok közé emelkedik a hőmérséklet. 

Csütörtökön sok gomolyfelhő képződik, emellett általában néhány órás napsütésre lehet számítani. Elszórtan - főleg a keleti részeken - előfordulhat eső, zápor. Néhol időnként megélénkül az északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 1-7, a csúcsérték 10-16 fok között alakul. 

Pénteken, a március 15-ei nemzeti ünnepen, pénteken hajnalban pára-, illetve ködfoltok lehetnek. Napközben a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. A délies szél nagyrészt mérsékelt marad. Hajnalban általában mínusz 1, plusz 6, a kora délutáni órákban 11-18 fok lehet. 

Szombaton közepesen vagy erősen felhős idő várható, helyenként eső, zápor is előfordul. A nyugatias szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hajnali 1-7 fokról 11-18 fok közé emelkedik a hőmérséklet. 

Vasárnap közepesen vagy erősen felhős idő várható, helyenként eső, zápor is előfordul. Megélénkül, helyenként megerősödik a délnyugati szél. Hajnalban 2-8, míg kora délután 14-20 fok valószínű.

(Kiemelt képünk: Kerékpáros a ködben a Lánchídnál 2009. november 18-án. Fotó: Ferenc Isza / AFP)

 

 

Karsai Dániel már minden pillanatban segítségre szorul, mozgásképtelen, már enni és inni sem tud. A volt alkotmányjogász mindent elrendezett maga körül, már csak arra koncentrál, hogy minél értelmesebben töltse el a hátralévő idejét.