Hova tűnt Orbán Viktor?

Orbán Viktor már tíz napja nem posztolt a Facebookra.

2022. augusztus 17., 13:50

Szerző:

Úgy tűnik, hogy Orbán Viktor (és persze csapata) még a magyar közéletben különös prioritásként kezelt közösségi médiát is elengedi, ha a nyaralásról van szó.

Ezt erősíti meg, hogy a miniszterelnök az augusztus 7-ei CPAC kongresszus óta nem posztolt a legnagyobb közösségi portálon.

Ennek pedig már pontosan tíz napja.

Mint ismert, a miniszterelnök a kongresszus után rögtön Horvátországba utazott. Itt széles mosollyal, laza szettben, színes, nyári ingben, kék rövidnadrágban kapták lencsevégre egy horvát étteremben.

Nem sokkal később pedig az is kiderült, mennyit ér az ingje, feltéve persze, ha nem hamisítvány. 

Augusztus 8-án pedig a fél ország láthatta, ahogy lerobban a csónakjuk, így egy horvát lap munkatársa Boris Vrkić menti ki őt és feleségét.

Elengedték a hetet

Látható tehát, hogy a miniszterelnök közösségi médiás csapata is kivette a szabit, ami annak fényében meglepő, hogy a kormánypárton belül prioritásként kezelik a közösségi médiás eléréseket.

Úgy tűnik, hogy ez alól a szabadság kivétel.

(Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök nyitóbeszédet mond az Amerikai Konzervatív Unió nyári konferenciáján (CPAC) Dallasban 2022. augusztus 4-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.